Csütörtöki kimenő
Vajon hogyan írná át a most dúló nemtelenségi ütközetben a buzgó mikroba József Attila Tiszta szívvel c. versét? Ugyanis a „nincsen apám, sem anyám” minden valószínűség szerint így fog megjelenni az egalitáriánus tankönyvben, hogy: nincsen szülő egyem, sem szülő kettőm. Ámbátor a gyermeknek nem szabad megkülönböztetni a felmenőit nemük szerint, ezért a szülő éppúgy lehet férfi, mint a nő, vagy mindkét szülő egy lesz, esetleg kettő, mert az egyes a tankönyv, tantétel értelmi, hatósági szerzője, a Szörnyszülő Egy.
A következő években az isten és a haza átkonvertálása következik. Isten a transzcendens aszcendens lesz. Ha gyerek a deszcendens, aki bölcsőjében soha sem c(s)ende(n)s, csak ha elalszik végre. (Látod, elalszik szülő ketteseke is – az Altató c. vers megfelelő átírásra javasolt sora, változata.) A haza pedig a menekültügyi hivatal által kijelölt ideiglenes tartózkodási hely. Mondjuk a népvándorlás kora óta.
Rengeteg dolgot át kell gondolnunk, neveznünk, másként kell felcímkézni. A besorolás gyökeresen más lesz. A szerelemről már régóta úgy beszélnek, mint biokémiai jelenségről, reakciókról, ha olykor még kölcsönhatás is fellép a felek között egy és kettő között, és nincs harmadik, az már maga boldogság, amit pedig a hormonális-mentális érzületek/illúziók regnumába kell utalnunk. Nincs messze az idő, amikor a szerelmi kémiát egyetemi tantárgyként vezetik be, és a bolognai rendszerben tanítják; lesznek doktori iskolák és doktor-kalaposműhelyek a doktoranduszok számára. A bolognai mártást egyetemi mártásnak fogják hívni, és kötelezően naponta ezt szolgálnak fel a menzán a bolognizmus erősítése végett.
A nyakkendőt, ha emlékszel még, nyaktekerészeti mellfekvencként határozták meg az egyszerűség kedvéért. A duplavé cé intézménye pedig a megkönnyebbülészeti körguggolda nevet kapta. Ezek az első halovány átnevezési és elhomályosító próbálkozások voltak a genderizmus pástján. Akkortájt, a múlt század elején még megmosolyogták az efféléket az ún. komoly emberek, a nyelvészek csettintettek irigységükben, hogy nem ők találták ki, hanem pesti, rest kávéházi újságírók, ráérő költők. Pedig az idő tájt kellett volna folytatni a folyamatot, és akkor mára már nem keltene olyan döbbenetet a magunkfajta konzervatív apákban, nagyapákban, nagynénikben és egyéb gendermentes döblecekben.
És aztán ne feledkezzünk meg a piktogramok terjedő világjelenségéről sem. Ezeket azért ötli ki a találékony emberiség, hogy ne kelljen a szegény szerencsétlen nyelvszegénynek egy idegen és/vagy világnyelvet megtanulnia. (Például a facebookon terjedő emotikonok, amelyek most már nem nagyon keltenek különleges emóciókat.) Na már most a gendervilágban – ha végleg elfogadja az Európai Unió, a svájci Eidgenossen, az ENSZ és a Brit Nemzetközösség – a nemre, fajra, felekezetre való tekintet nélküli közönség befogadására alkalmas körguggoldák fülkerendszerében nem fogják megkülönböztetni Ladies and Gentlemen előzékenységgel a bejárókat, hanem egyneműsítik, vegyesítik, demokratizálják, és akkor végleg útilaput köthetünk az ósdi polgári szemérem talpára. (Vissza az ókori Rómához.)
Nem kell többé az Oscar-gálán külön női és férfialakításokért díjakat osztani, elég, ha azt mondják, a film hetvenkettedik szereplője díjat érdemel a legjobb epizódszerepért. Törlik a magyar névrendszerből a né utótagot, a bácsi és néni megnevezést, az uram és asszonyom megszólítást. Erre már népünk is gondolt, amikor paraszti egyszerűséggel odaszólt az alaknak: Hé, maga! És végre megszabadulunk az olyan durva megszólításoktól, melyek a szinkronizált filmek óhatatlan velejárói manapság, mint a f...szikám.
Ja, és az állatvilágot se hagyjátok változatlan! Vegyük példának okáért a tyúkot, melyről/akiről az elvakult, babonákban tobzódó háziasszonyok, tenyésztők és természettudósok azt tartják, hogy nőnemű gyalogmadár. A tyúk helyes megnevezése tojásszülő kettő. Vagy inkább Egy – az általános és relatív emancipáció jegyében?
