2021. október 27., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szoboszlai Dominik elégedetten nyilatkozott, miután pénteken, élete második Bundesliga-mérkőzésén két látványos góllal segítette 4-0-s győzelemhez a házigazda RB Leipzig csapatát a VfB Stuttgart ellen a német labdarúgó-bajnokság második fordulójában.

„A lipcsei közönség még nem ismert engem, ez volt az első meccsem saját szurkolóink előtt a Red Bull Arenában. Nagyon elégedett vagyok a teljesítménnyel, és különösen a három ponttal” – idézi a klub honlapja a magyar válogatott támadóját.

Hozzátette, a 23.100 fős közönség támogatása óriási energiát adott nekik, és reményét fejezte ki, hogy legalább ennyien lehetnek a lelátókon a következő mérkőzéseiken is.

A tavaly decemberben igazolt Szoboszlai makacs szeméremcsont-gyulladás miatt a teljes tavaszi idényt, majd nyáron a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságot is kihagyta. „Az első gólnál gondolkodtam a keresztpasszon, de senki nem volt a környékemen, és szerencsére úgy döntöttem, hogy lövök. A másodiknál némi szerencsém is volt” – nyilatkozta Szoboszlai, aki a tizenhatos sarkáról eleresztett lövéssel szerzett vezetést a 38. percben, majd az 52. percben szinte az oldalvonaltól volt eredményes szabadrúgásból.

Jesse Marsch vezetőedző úgy fogalmazott, a négygólos siker kiváló reakció volt az első fordulóban elszenvedett 1-0-s mainzi vereségre. Hozzátette, játékosai ezúttal labdával és anélkül is nagyon agresszíven, intenzíven futballoztak, sokszor szereztek labdát, és jók voltak az átmenetek a támadás és a védekezés között.

„Kiváló teljesítmény volt részünkről, de ez még mindig a szezon eleje, úgyhogy alázatosnak kell maradnunk. Szoboszlai Dominik remek játékos, sok potenciállal, és nagyszerű ember. Nagyon jól ismerem, minden nap keményen dolgozik, és sokat hozzátesz a csapat teljesítményéhez” – mondta az amerikai szakvezető.

Hozzátette, a mainzi meccs után sokat beszélgettek arról, mit lehetne javítani, és megállapították, hogy több energiára és elkötelezettségre van szükségük. Marsch szerint a Stuttgart ellen mutatott mentalitással nagyon komoly lehetőségeik vannak az idény hátralévő részében.

Az RB Leipzig magyar válogatott játékosai közül Gulácsi Péter végigjátszotta a pénteki találkozót, Szoboszlait a 69., Willi Orbánt pedig a 76. percben cserélték le. Csapatuk vasárnap a Wolfsburg vendége lesz a német élvonal harmadik körében.


 Fotó: az RB Leipzig közösségi oldala



Sallói Dániel ismét pontot mentett a Kansas Citynek

Sallói Dániel góljának köszönhetően a Sporting Kansas City házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Portland Timbers csapatával az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának szerdai játéknapján.

A klub honlapja szerint a magyar szélső ezúttal is kezdő volt, a 92. percben a vendégek térfelének közepén, a vonal mellett kapott labdát, amit bevezetett a tizenhatoson belülre, majd bravúros mozdulattal a hálóba lőtt, és ezzel beállította a végeredményt.

A szerdán Los Angelesben sorra kerülő All-Star-mérkőzésre is meghívott Sallóinak hat gólpassz mellett ez már a 12. találata volt a mostani idényben, ezzel holtversenyben második a góllövőlistán. A Sporting Kansas City a nyugati főcsoport tabellájának második helyén áll.

Vida Kristopher pontot érő gólt szerzett a lengyel élvonalban

Vida Kristopher ismét gólt szerzett a Piast Gliwice csapatában, amely házigazdaként 1-1-es döntetlenre játszott a Slask Wroclaw együttesével a lengyel labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának vasárnapi játéknapján.

A klub honlapja szerint a magyar csatár végigjátszotta a meccset, amelynek 66. percében középről, hat méterről, kapásból lőtt a hálóba. A hátvéd Tamás Márkot ezúttal nélkülöző vendégek a 94. percben egyenlítettek.

A 2019-ben bajnok Piast két győzelem és két vereség után először játszott döntetlenre, Vidának pedig ez már a harmadik találata volt a mostani idényben.