2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tavaszra halasztják a faültetést

Nem mond le a mikházi Csűrszínházi Egyesület a budapesti Nemzeti Színház által kezdeményezett Trianon 100 rendezvénysorozat keretében meghirdetett faültetésről. Az eredetileg 2020. március 27-ére kitűzött eseményt a járvány miatt őszre halasztották, de mivel tovább tart a pandémia, ezúttal is elnapolják, abban a reményben, hogy tavasszal végre megtarthatják a több magánszemély és szervezet által felkarolt akciót. Hozzáfogtak a 2021-es csűrszínházi rendezvények szervezéséhez is. 

Amint korábban írtunk róla, a Csűrszínházi Egyesület a nyárádremetei önkormányzattal együtt csatlakozott a budapesti Nemzeti Színház kezdeményezéséhez, a trianoni szerződés aláírásának 100. évfordulójára fákat ültettek volna a színház mögötti területre. A szimbolikus eseményt nem csak az összetartozás jegyében szervezik, környezetvédelmi üzenete is van, mivel arra számítanak, hogy a felnőttekkel gyerekek is részt vesznek a faültetésen, amelynek időpontját a járvány alakulásának függvényében tűzik ki. 

Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke elmondta, egészségügyi és gazdasági megfontolásból mondták le az idei rendezvényeket, és abban a reményben fogtak a 2021-es eseménynaptár összeállításához, hogy a járványügyi helyzet tavaszig lehetővé teszi a kulturális rendezvények biztonságos megtartását. Remélik, hogy a hosszú kényszerszünet után a közönség hű marad a színházhoz, a Csűrszínházban hagyományossá vált rendezvényekhez, és visszatér Mikházára. Szükség lesz rájuk, a támogatásukra, hogy folytatható legyen a két évtizede elkezdett rendezvénysorozat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató