2020. szeptember 24., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Helyben döntik el, hogy milyen formában tanítanak

Miután augusztus 5-én az államelnök és a tanügyminiszter megadták az alaphangot, egy nap múlva a megyék is megmozdultak. A tanfelügyelőségek vezetői övezetenként beszélték meg a tanintézetek vezetőivel, hogy milyen adatokat várnak annak érdekében, hogy mind helyi, mind megyei szinten zökkenőmentesen előkészíthessék a szeptemberben kezdődő tanévet.


Az államelnök kijelentése szerint, ahogy a címben is olvasható, a dolgok jelenlegi állása alapján szeptember 14-én megkezdődik a 2020/21-es tanév az óvodákban és az iskolákban, természetesen a járványügyi előírások pontos betartásával. Klaus Iohannis azzal érvelt, hogy az országban jelenleg mindössze 50 olyan település van, ahol a fertőzöttek számát tekintve kockázatos lenne egybegyűjteni a kis- és nagyobb diákokat. Hogy mi lesz a tervezett iskolakezdéskor, iskolába fognak-e a járni a gyermekek, vagy az otthoni online tanítást fogják választani, a döntést helyben fogják meghozni, attól függően, hogy az adott településen hogyan alakul a járványügyi helyzet, és milyenek a lehetőségek.
Tegnap megyénkben is megbeszélést tartottak a tanfelügyelőség illetékesei a megye négy övezetének (Marosvásárhely, Szászrégen, Marosludas – Dicsőszentmárton – Radnót – Sármás, valamint Segesvár – Szováta) iskolaigazgatóival. A tanácskozás kiindulópontját az képezte, hogy a közel 90.000 diák közül a júniusban lezárult felemás tanévben a megye diáksága 85,08 százalékának volt hozzáférése az online oktatáshoz. A többi diáknak a helyi szervek, önkormányzatok, rendőrség stb. segítségével írásban juttatták el a tananyagot, a feladatokat.
Az iskolaigazgatóknak augusztus 12-ig kell kitölteniük a tanfelügyelőség által továbbított kérdőívet az iskolájuk helyzetéről, pontosan megjelölve az osztálytermek, laborok, szaktermek számát és befogadóképességét; az osztályok, csoportok számát, ami a beiskolázási tervben szerepel; hány váltásban tudják megszervezni az oktatást; több váltás esetén szükségük van-e újabb pedagógusokra és kisegítő személyzetre, hogy a járványügyi előírásoknak eleget tudjanak tenni. Ahol nincs elég tanterem, hogy egy diák üljön egy padban, egy méter távolságra az előtte és mögötte ülőktől, ott a helyhatósági vezetők támogatásával nagyobb helyiségeket kell keresni. Minden tantermet számítógéppel és webkamerával kell felszerelni, hogy szükség esetén online órákat tarthassanak. Fontos az elegendő számú kisegítő személyzet is, amely az előírásoknak megfelelően fertőtleníti a termeket, hogy a diákok és a pedagógusok biztonságos körülmények között dolgozhassanak.
Abból kiindulva, hogy egy adott településen hogyan alakul a járványhelyzet, az iskolaigazgatók döntik el, hogy az oktatás melyik formája lesz a legmegfelelőbb. A kérdőívek kitöltését követően a tanfelügyelőség pontos helyzetképet alakíthat ki arról, hogy milyen további teendői lesznek a biztonságos iskolakezdés érdekében. Az összesítés nyomán derül ki, hogy hol milyen oktatási formát választanak, esetleg mind a két lehetőséget, és hol kell bővíteni a személyzet számát – tájékoztatott Irimie-Matei Camelia, a tanfelügyelőség sajtófelelőse.

 Fotó: Nagy Tibor