2020. február 25., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pustol a hó, avagy hogyan lesz a tanyasi kisfiúból a Nemzeti színésze

Amint arról korábban is hírt adtunk, ismét Marosvásárhelyre érkezik a budapesti Nemzeti Színház társulatának egy része: a hét végén, illetve jövő hét közepéig négy előadás keretében ismét színpadra viszik a helyi Spectrum Színházzal közösen létrehozott Sára asszony című produkciót. Az előadás egyik főszereplője – a Sára férjét, Györgyöt alakító Szarvas József Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész – marosvásárhelyi tartózkodása alatt egyéni esttel is bemutatkozik a közönség előtt. A Pustol a hó című produkció az ő életéről szól, arról, hogy különleges életpályája miként sodorta őt a színház világába, de, mint mondja, itt mégsem az ő személye az érdekes, hanem azok a tapasztalatok, küzdelmek, emberek, amelyekről és akikről érdemes beszélni. Amint azt az előadás szervezői megjegyzik, a produkció alapját egy kötet képezi: Könnyű neked, Szarvas Józsi… címmel közösen írt könyvet Szarvas József és Bérczes László. A 2018 nyarán megjelent életregény nyomán készítették el a Pustol a hó című színházi előadást, amely több mint egy életrajzi írás feldolgozása: beavatás egy olyan életbe, amelyet bárminek lehet nevezni, csak könnyűnek nem. 

Amint írják, az idén 61 éves Szarvas József 2002 óta a Nemzeti Színház tagja. Nehéz elhinni róla, hogy felnőttkoráig nem előadásokra járt és könyveket olvasott, hanem tanyasi gyerekként hajnali ötkor már a földeken dolgozott. Télen, nyáron, esőben, hóban. Mert a cukorrépa nem vár. Szarvas József ilyen gyermek volt. Amikor az első iskolai napon az új tanítónője megkérdezte, mi szeretne lenni, és ő azt válaszolta, táncdalénekes vagy népművelő, szemtelenségéért megbüntették, az ellenőrzőjébe pedig beírták, hogy notórius képzelgő. A megregulázásnak mégsem lett eredménye, hisz a Hortobágy-Kónyáról elindult Jóska beváltotta ígéretét: előbb díjnyertes táncdalénekes lett, majd színész, végül, hogy mindezt betetőzze, színész a Nemzetiben. Önmagával számot vetve írta meg önéletrajzi könyvét Bérczes László rendező, dramaturg barátja segítségével. A 2018 nyarán megjelent könyvből pedig megszületett a Pustol a hó című előadás, amelyben egy hatvanéves férfi egy pillanatra megáll, visszanéz, hogy találkozzon önmagával. Találkozzon a tanyasi kisfiúval, a debreceni henteslegénnyel, a Csokonai Színház segédszínészével, a „fekete vonaton” jövő-menő színészhallgatóval, a Vígszínház, Kaposvár, majd az új Nemzeti Színház színészével, a viszáki Tündérkert és a Kaszás Attila Pajtaszínház gazdájával… Egy pillanatra megáll, aztán indul, folytatja útját. Például ezzel az előadással.

Szarvas József a produkcióról elmondta, lesz olyan része, amikor a gyermekkori önmagáról egyes szám harmadik személyben beszél. „Ez az est olyan lesz, mint egy vallomás, egy kérdésfeltevés, egy ajánlat, ha tetszik, egy életútfolyam vagy egy gyerektörténet, melynek egyik végpontján egy kisgyerek és annak vágyai, álmai szerepelnek, a másik végpontján egy hatvanéves férfi gondolatai, közte pedig a megtett életút szakmai sikerei, kudarcai” – fogalmazott egyszemélyes műsoráról az előadó.

– Nem gondolom magam annyira érdekesnek, hogy belőlem színházi előadást kelljen csinálni, sőt, arra se tartom magam érdemesnek, hogy könyv szülessen rólam, de azokról a tapasztalatokról, gondolatokról, küzdelmekről, mély- és csúcspontokról, amelyekkel utam során gazdagodtam, és azokról az emberekről, akikkel életem során találkoztam, úgy vélem, mindenképpen érdemes beszélni. Az előadás többek között azt a kérdést veti fel, hogy hogyan lehet a csúcspontokhoz, a vágyott dolgokhoz, például a Kaszás Attila Pajtaszínház megalapításához vagy a Tündérkert programhoz eljutni. Hogy hogyan lehet az, hogy egy hentesnek készülő tanyasi kisfiú egyszer csak a Csokonai Színház segédszínésze, a Vígszínház, a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja, majd pedig a Nemzeti Színház színésze lesz. Magamról beszélek, de hátha sikerül ezt úgy megfogalmazni, hogy nézzen bele mindenki a saját gyermeki énjébe” – ajánlja az előadást a színművész a Pesti Műsorban.

A Pustol a hó című előadást két alkalommal is láthatja a marosvásárhelyi közönség a Spectrum színpadán: december 15-én, vasárnap 20 órától, valamint december 17-én, kedden 17 órától. Az előadásokra jegyet vásárolni a Spectrum Színház jegypénztáránál lehet (Rózsák tere 13. szám) hétköznapokon 8.30–11.30 óra között, telefonos helyfoglalás a 0744-301-875-ös számon naponta 8.30–18.00 óra között, illetve a www.biletmaster.ro oldalon – áll a színház közleményében. 





Kapcsolódó cikkek:

Kosztolányi titkai. Bíró-Balogh Tamás és Új Krisztina estje

2020-02-05 16:35:52 // Kaáli Nagy Botond

Látó Irodalmi Játékok 107.

Marosvásárhelyen ülésezett

2020-01-28 16:44:29 // -

a Romániai Magyar Néptáncegyesület vezetősége