2019. február 18., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtök délelőtt a marosvásárhelyi Grand Szálloda gyűléstermében a Maros Vízügyi Hatóság ünnepi találkozót szervezett, amelyen elsősorban a marosvásárhelyi régi gát fennállásának 100. évfordulójára emlékeztek.

Fotó: Vajda György


 

Csütörtök délelőtt a marosvásárhelyi Grand Szálloda gyűléstermében a Maros Vízügyi Hatóság ünnepi találkozót szervezett, amelyen elsősorban a marosvásárhelyi régi gát fennállásának 100. évfordulójára emlékeztek. Az eseményen többek között jelen volt dr. Vasile Pintilie mérnök az Országos Vízügyi Hatóság vezérigazgatója is.

A meghívottak között volt többek között Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke, aki ünnepi beszédében a vízügynél dolgozók szakmai tudását dicsérte. Emiatt – mondta – a vízügyi hatóság a legmegbízhatóbb megyei intézmény, hiszen munkájuk során számos válsághelyzetben kellett bizonyítaniuk. Dr. Dan Stamatoiu professzor, a bukaresti egyetem szaktanára elmondta: a szakma megfelelően felkészült embereket igényel, s ezért van az, hogy azok a védművek, amelyeket elkészítenek, évszázadokig is fennállnak, emiatt kell emlékezni munkájukra.

A hivatalos felszólalásokat követően Bărbieru Nicolae, a Maros vízgazdálkodási egység vezetője tényszerű, alapos tanulmányban ismertette Marosvásárhely vízgazdálkodási történetét, visszanyúlva az első – ókori – feljegyzésekig, amelyek említést tesznek a Maris folyóról. Érdekes volt, ahogyan a város fejlődését is kiemelte, mivel a város élete az évszázadok során összekapcsolódott azzal a folyóé-val, amelynek partján letelepedtek őseink. A megyei könyvtárból, a Teleki-tékából kapott, illetve szakemberek tulajdonában levő, de a kutató rendelkezésére bocsátott régi térképek segítségével Nicolae Bărbieru vázolta, hogyan fejlődött a város és módosult utána a folyó medre, amely, mint elmondta, a középkorban a mai Kossuth utcán folyt, gyakorlatilag a vártól alig pár száz méterre volt a partja. Érdekes módon a Poklos-patak is a mai Rózsák terén csordogált, így a város életét valóban befolyásolta e két folyóvíz. S ez az állapot gyakorlatilag a XIX. századig tartott. Mátyus István, Marosszék híres orvosa hívta fel a város polgárainak a figyelmét, hogy mind a feltöltött várárok, mind a Marosnak a városhoz közel álló mocsaras partja fertőző góc lehet, ezért vízszabályozási munkálatokat kellene végezni. Az első munkálatot Houchard Joseph francia mérnök tervezte, és 1816–1817-ben végezték el. Így alakították ki az Elba-szigetet, a későbbi Ligetet. Bodor Péter kútja is tulajdonképpen a város ivóvíz-ellátására épült, mint ismeretes, a kutat a vár oldalából eredő forrásból, illetve 300 vedres gyűtjőmedencéből látták el. Az éneklő kutat egy vihar 1836-ban tönkretette. Ezt követően 1831-ben Sófalvi József széki mérnök készített egy árvízvédelmi tervet, amely alapján a három ággal és ugyanennyi kanyarral rendelkező folyót szabályozta. Az említett vízügyi munkálatok része volt az 1821-ben Bodor Péter által megépített fahíd is a Maroson, amelynek érdekessége az volt, hogy egyetlen vasszeg sem volt benne. Mivel ez nem bizonyult elégségesnek, nem sokkal később egy másikat, a Rákóczi hidat is megépítették, amelyet Fodor Béla és Péterffy Dénes királyi mérnökök terveztek. Az első híd az első, míg a második híd a második világháborúban rongálódott meg.

Jelinek Antal, a város főmérnöke 1889. július 30-án mutatta be a polgármesteri hivatalnak a Maros és a Malomárok rendezési tervét, ennek érdekében a város megvásárolta a református egyház malmát, ennek a helyén áll a vízgazdálkodási igazgatóság mai épülete. Jelinek Antal 1900. július 27-én azt javasolta a tanácsnak, hogy építsenek egy gátat és egy malomárkot, amelyre áramfejlesztő is létesüljön. Farkas Mendel bútorgyáros kérésére egy víztározó ágat is létesítettek, amely nemcsak a tűzoltáshoz szükséges vizet „hozta közelebb a gyárhoz”, hanem itt rakták ki a tutajon érkező gömbfákat is. Ebből lett a mai Víkendtelep csónakázója. 1909-ben készült el az a terv, amely a Maros, a holtág és a Poklos-patak mederrendezésére vonatkozott. Az 1912. évi őszi és az 1913-as tavaszi áradások „kényszerítik” arra a várost, hogy 1913-ban Lenarduzzi János olasz mérnök tervei alapján megépítsék a jelenlegi „régi” gátat. Érdekessége, hogy a középső zsilipkaput úgy képezték ki, hogy azon át továbbra is lehessen tutajokkal fát szállítani. A gát mai értékbe átszámítva (akkor korona volt) több mint félmilliárd lejbe került. Az áramfejlesztő, amelyet a holtág segítségével láttak el – a mai turbinaárok – ennél jóval kevesebbe került. A kor szellemének megfelelően a turbinacsarnokot szecessziós stílusban építették fel.

Az országváltást követően nem sok történt vízgazdálkodás terén, egy kotrógépet kapott a város. A legnagyobb kárt a visszavonuló német csapatok okozták, amikor 1944. szeptember 9-én lebombázták a város jelentős gazdasági épületeit, köztük a gátat és a hidakat is. Radó Kálmán főépítész irányításával viszonylag hamar, 1948–1949-ben újjáépült a két létesítmény (a gát, az őrház és a turbina). A régi gát 1969-ben rongálódott meg. A város eddig legnagyobb árvize 1970. május 10-én komoly károkat okozott mind a városban, mind a létesítményben. Ezt követte a jóval kisebb, de jelentős károkat okozó 1975-ös árvíz, igaz, ekkor a Poklos-patak okozott nagyobb gondot, mint a Maros. Ezt követően csak kisebb-nagyobb karbantartási munkálatokat tudtak végezni, míg végül a rendszerváltást követően 2009 és 2012 között a Maros Vízügyi Igazgatóság saját beruházásából főjavításokat végezhetett. Nemcsak a régi gát újult meg, hanem a Maros bal és jobb partján levő árvízvédelmi töltést (gátat) is megerősítették, átalakították. Ezenkívül a gát fölötti szakaszt kikotorták, hogy ezáltal is megkönnyítsék a vízüzem ellátását. Ez volt a gát fennállása óta a legnagyobb felújítási munkálat. Az épület ma műemlék, ennek megfelelően igyekeztek mind műszakilag, mind építészetileg visszaállítani a „régi fényét”. Érdekessége, hogy még mindig üzemelnek a zsilipkapukat működtető rendszerek, annyi különbséggel, hogy a kézi erőt ma villanyáram váltotta fel, de a mechanikai részek immár 100 évesek.

Bărbieru Nicolae szerint a régi gát jelentősége csökkent, hiszen megépült az új gát is, de sokáig ennek a megléte biztosította mind a vízüzemnek, mind a turbinának a megfelelő hozamot, így ez utóbbi biztosítani tudta a város villamos energiával való ellátását. S mint ilyen létesítmény, méltán került be a város műemlékei közé.

Az alapos bemutatót követően szót kapott még Vasile Gliga képviselő, aki megígérte, hogy politikusként támogatja majd a hatóság munkáját, majd érdemokleveleket és plaketteket nyújtottak át azoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a hatóság eddigi sikereihez. Egypercnyi csenddel emlékeztek meg azokról a mindenkori kollégákról, akik szintén ennek a nagy családnak a tagjai voltak, de már nincsenek közöttünk.




Kapcsolódó cikkek: