Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-02-25 16:00:00
A Ferencváros egygólos hátrányból várja a bolgár Ludogorec elleni csütörtök esti visszavágót a labdarúgó-Európa-liga (EL) rájátszásában, amelynek tétje a nyolcaddöntőbe jutás.
A Groupama Arénában rendezendő mérkőzés sporttörténeti lesz, ugyanis első alkalommal fordul elő, hogy két együttes egy idényen belül ötször találkozik egymással az európai kupaporondon: a Bajnokok Ligája selejtezőjében kétszer csaptak össze a szezon elején, majd az EL főtábláján Budapesten léptek pályára.
A legrangosabb kontinentális sorozat kvalifikációjában az idegenbeli gól nélküli döntetlen után Budapesten 3-0-s hazai siker született, míg az EL alapszakaszában 3-1-re diadalmaskodott az FTC.
A Ferencváros 2019 óta immár kilencedik alkalommal játszik tétmeccset a Ludogoreccel: az eddigi nyolc összecsapásból kettőt nyert meg a bolgár csapat, az örökmérlegben emellett négy FTC-siker és két döntetlen szerepel.
A két csapat múlt heti, razgradi összecsapásán ugyan jóval több helyzetet alakított ki a magyar bajnok, mégis 2-1-es vereséget szenvedett, ezek alapján egyértelműen a helyzetkihasználás dönthet majd a visszavágón.
Az FTC főpróbája jól sikerült, miután hétfő este az NB I-ben 3-1-re győzött az MTK vendégeként a 230. örökrangadón, s ezzel három pontra csökkentette a hátrányát a listavezető Győrrel szemben.
A párharc továbbjutója a portugál FC Portóval vagy Bragával találkozik majd a nyolcaddöntőben.
A Ferencáros – Ludogorec mérkőzés ma 19.45 órakor az angol Chris Kavanagh sípjelére kezdődik a Groupama Arénában, és az M4 Sport, a DigiSport és a Prima Sport televízió élőben közvetíti.
Fotó: FTC