2021. december 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kíváncsi vagyok, hogy Románia szenátorai közül hányan kaptak védőoltást, ha a taláros testület azt a 69-hez szükséges két szavazatot sem tudta kigyöngyözni magából, amely szükséges lett volna ahhoz, hogy a közalkalmazottak számára is kötelezővé tegyék a védőoltást. Sisonkás szenátor asszony egyenesen a hitlerizmus idejét emlegette, a zsidók ellen foganatosított rendeletekhez hasonlítva a törvénytervezetet, amely nemcsak az egészségügyi alkalmazottak számára tette volna kötelezővé a munkahelyi belépéshez a zöldigazolványt, hanem az egész állami szektorban és olyan munkahelyen dolgozókra is, ahol több mint ötvenen tartózkodnak ugyanabban a helyiségben. Ezt a módosítást egyébként a szenátus javasolta. 

Az átlagember, aki számára kötelező a maszkviselés, és kötelező az oltási igazolvány is, ahhoz, hogy iskolákba vagy akár egy élelmiszerüzletbe, töltőállomás előterébe belépjen, közlekedési eszközre felüljön, csak kapkodja a fejét, hogy kik is ülnek a legfelsőbb törvényhozó testületben, ahol a politikai kampánycselekvések ebben a kínos, nehéz helyzetben is fölülírják a szakemberek által a járványnak legalább a megfékezésére (már nem is mondhatjuk, hogy a megállítására) kidolgozott rendeleteket. Csütörtökön ugyanis közel egy híján 15.000 volt a fertőzöttek száma, és több mint félezren (512) hunytak el a koronavírushoz köthető betegségben, közülük 35-en a 10-40 év közötti korosztály tagjai.

Miközben Európa szégyenévé válunk, az év elején a hozzánk hasonló mutatókkal indult Portugáliának sikerült lényegesen lecsökkentenie a megbetegedések és a halálesetek számát. Az országban a hadsereg bevonásával olyan hatásos kampányt folytattak, hogy az összlakosság körében 89, a 12-17 éves diákok körében 87, a pedagógusok és az iskolai személyzet körében 99 százalékra növelték az átoltottságot, és az élet minden területén kötelezővé tették a nálunk is jól ismert védőintézkedéseket. 

Ezzel szemben az oltásnak sokáig ellenálló Svédországban tartózkodzó román „honfitársunk” úgy védekezett a külföldi úthoz szükséges védőoltás ellen, hogy miután beoltották, egy láda sört ivott meg, hogy az oltóanyagot „kiürítse a szervezetéből”, és közben az oltás miatti szédülésre panaszkodott. És immár itthon számoltak be annak a nőnek az esetéről, aki azért tartja fölöslegesnek a védőoltást, mert a nyakában hordott inga jelzi, hogy ki a fertőzött, kitől kell óvakodnia. És még hosszan sorolhatnánk, hogyan is válunk szánalmasan nevetségessé a világ szemében.