Sikertörténet a „szegény emberek vizével”

Több pilléren álló jövő

Vicsai Levente szódavizét sokan kóstolták már a Felső-Nyárád mentén. Az Eheden élő vállalkozó – aki több forrásból biztosítja családjának a mindennapit, hiszen gazdálkodik is – a 2000-es évek elején jelentős konkurenciával indult, mára azonban egyedüli „szódás” maradt a vidéken. A bejárt utat kérésünkre a kezdetektől elevenítette fel. 

– Édesapám székelytompai, édesanyám mikefalvi származású, én Marosvásárhelyen születtem. A feleségem szülei ehediek, így kerültem én is a faluba. 2002-ben két ruhásstandom volt a vásárhelyi oroszpiacon, emellett ügynökösködtem egy húsfeldolgozó cégnél. Kollégák voltunk Varga Ervinnel, Csíkfalva jelenlegi polgármesterével, ő hozta egyszer fel nekem, hogy mit szólnék, ha nyitna egy szódavíztöltödét. Mondtam neki, hogy azt tudom, hogy a szódavizet isszák, de ezzel meg is áll nálam a tudomány ezen a téren. Ennél a pontnál félbeszakadt a társalgás, de aztán egy vasárnap láttam a Duna Televízióban egy dokumentumfilmet a magyar találmányként ismert szódavízről. Akkor jöttem rá, hogy nem is olyan nagy hókuszpókusz ez az egész. Emlékeztem arra, hogy még a kollektív idején volt itt egy forrás, aminek a vizéért mind ide jártak a traktoristák a környékről. Apósom édesapja létrehozott ott egy kutat, amit csak úgy emlegettek az emberek, hogy a Fülöp kútja. Mintát vettem a vizéből, és elvittem a közegészségügyi igazgatósághoz bevizsgáltatni. Csodálkozva kérdezték, hogy honnan hoztam ennyire jó vizet, és biztosítottak arról, hogy tökéletes alapanyag az elképzelésemhez. Egy hirdetőújságban találtam egy szódavíztöltő gépet, Dicsőszentmártonban árulták, megvettem. Így indult a vállalkozás, lassan, apró léptekkel. Egyetlen helyiségben vágtam neki a termelésnek, de 2007-ben, amikor beléptünk az unióba, tizenegy szobát kellett kialakítanom. Banki hitellel sikerült ezt megoldani, és bár volt egy olyan időszak, amikor úgy éreztem, be kell zárnunk a vállalkozást, valahogy túljutottunk a hullámvölgyön. Kezdetben heten állítottunk elő szódavizet a környéken, egyebek mellett Nyárádremetén, Köszvényesen, Erdőszentgyörgyön és Nyárádszeredában volt konkurenciám. A többiek aztán idővel kiléptek a piacról. Én mindig úgy tartottam, hogy a szódavíz a szegény emberek vize, így mindig lesz rá igény. Egy kétliteres palackot héával együtt 1,50 lejért adok, ez igazán kedvező ár, főként, hogy a legtöbb szódavizes elkéri a 2 lejt egy ekkora mennyiségért. De nemcsak a szűkös anyagi körülmények miatt lehet ez a víz a kedvenc, a magyarországi borászok például azért vásárolják, mert a fröccsben nem változtatja meg a bor ízét. 

„Apósom Daciájával kezdtem…”

Vicsai Levente szódavíztöltödéje családi vállalkozásként működik, a felesége állítja elő a terméket, ő pedig kihordja a megrendelőknek. A húsiparban ledolgozott időszakból jó pár üzletet ismert, ahol egyből keletje lett az ehedi szódavíznek, a vásárlóréteg így szinte magától alakult ki. 

– Eleinte 15–20 üzletbe vittem az árut, most már 140 körül mozog az ügyfelek száma. Apósom Daciájával kezdtem hordani a szódavizet, hetente 20–40 ládát, az utóbbi években 500–600 láda a heti adag, nyáron ez felmehet 700-ra, 750-re is. A Felső-Nyárád mentét én látom el szódavízzel, a Maros mentén pedig Sáromberkéig terjed számomra a piac. Vásárhelyen is viszek pár helyre a termékből. 

A vállalkozó nem titkolta, hogy két személynek elég leterhelő ez a munka, főleg a nyári idényben, ezért nem is terveznek tovább terjeszkedni. 

– Amikor visszajönnek a ládák az üres palackokkal, megtisztítjuk, fertőtlenítjük, majd újra lemossuk őket, ezután mennek a töltésbe. A víz egy zárt rendszeren keresztül hatféle szűrőn – egyebek mellett homok- és szénszűrőn – megy át, ezek közül a legfontosabb a baktériumölő UV-szűrő – avatott be vendéglátónk mestersége néhány kulisszatitkába. Vicsai Leventétől azt is megtudtuk, hogy tíz éve napelemrendszert használ a berendezés működtetéséhez, ez igazán költségtakarékos megoldásnak bizonyult.

De nem ez az egyetlen jövedelemforrás a Vicsai családban, Levente ugyanis 2003-tól egy élelmiszerüzletet is működtet a faluban, emellett pedig gazdálkodik.

Angus szarvasmarhák és a közbirtokosság

– Ötvenkét hektár földet művelek meg, ebből 15 hektár a sajátom. Kukoricát, búzát, silókukoricát termesztek elsősorban a takarmányért, ugyanis törzskönyvezett angus szarvasmarhákat is tartok. Az egész úgy kezdődött, hogy 2010-ben az ehedi közbirtokosság elnöke lettem. Kérleltem a gazdákat, hogy vegyenek bérbe területeket a legelőből. Egyetlen személy fogadta meg a kérésem, ezért, hogy ne maradjon parlagon a föld, komolyabban belevágtam az állattartásba. Eleinte fejősteheneim és juhaim voltak, ezután tértem át a szarvasmarhára. Tizenegy anyaállattal és egy bikával kezdtem, jelenleg 45 egyed tartozik az állományba, ebből 24 anyaállat, a többi bika, illetve borjú. 

Vicsai Levente a romániai Aberdeen Angus Egyesületnek adja el az állatokat – nemrég kilenc 610–620 kilós bikaborjút értékesített –, és maradéktalanul elégedett ezzel az együttműködéssel. Ami az idei termést illeti, búzából hét tonna lett hektáronként, ami kitűnő eredménynek számít, és a silókukorica betakarításakor sem volt ok panaszra. Egyedül a vadkár, főleg a medvejárás nehezíti meg a gazdák életét – tette hozzá az ehedi közbirtokosság elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy Székelyhodos község gazdáit, így az ehedieket is rendkívül kedvezőtlenül érintette, hogy a község lekerült a haris madár fészkelőhelyeinek megóvását célzó agrár-környezetgazdálkodási programból, ami jelentős anyagi támogatással járt. Az indoklás szerint a község falvai nem tartoznak a védett madárfaj élőhelyéhez, a szomszédos települések azonban a programban maradhattak. A madárvédő Milvus Csoport felmérése szerint Székelyhodos községben igenis megtalálható a haris, a „magasabb emeleteken” azonban, úgy látszik, senkit nem érdekel a szakértők szava – nyugtázta keserűen a szódavizes gazdálkodó.