2023. december 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum magyar katedrája és diákszövetsége (BDSZ) az iskola igazgatóságának támogatásával a 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegve Petőfi-hetet szervez január 16. és 20. között. 

A rendezvény célja, hogy Petőfi Sándor alakjának és életművének aktualitására, Marosvásárhelyhez és Erdélyhez kötődésére, szellemiségére irányítsuk a figyelmet. 

Az események lehetőséget adnak, hogy a diákok szubjektív értelmezésükben mutassák be a költőt versei megzenésítésével s a versei inspirálta fotók segítségével. Verseinek idegen nyelvekre való fordításával pedig a Petőfi-vers és az anyanyelvünk ízeire való rácsodálkozásra. A korunk Petőfijét keresők esszében fejtik ki gondolataikat, a csapatvetélkedőn részt vevők az életműben való tájékozottságukat bizonyítják. A Petőfi Sándor- és Szendrey Júlia-öltözetet viselők átélik és megteremtik egy héten keresztül a kor hangulatát. Ehhez járul hozzá a korabeli idők légkörét idéző kávéház is. A program résztvevői: V–XII. osztályos diákok, tanárok.

A rendezvény ünnepélyes megnyitójára január 16-án, hétfőn kerül sor 10:50-kor az iskola udvarán, amelyen megnyitóbeszédet mond Hajdú Zoltán tanár, az iskola igazgatója, Szász Tamás, a BDSZ elnöke, elhangzik Petőfi Sándor Szabadság, szerelem című verse, valamint A költő visszatér rockopera címadó dala a zenekör előadásában. A hét minden napján a nagyszünetek a villámcsődületnek nevezett változatos tematikus megmozdulásokról szólnak majd: néptáncelőadás, nagy versmondás, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia korabeli öltözetet viselő diákok tánca, jelenete. Kedden a díszteremben T. Szabó Levente irodalomtörténész tart előadást Romantikus zsenik az irodalmi piacon: Petőfi Sándor, a 19. századi médiasztár címmel, délután műhelyfoglalkozáson vehetnek részt az érdeklődő diákok T. Szabó Levente tanár irányításával.

A Petőfi-hét utolsó napján, január 20-án a Petőfi-szobor megkoszorúzására és rövid kulturális előadásra kerül sor.

Részletes program:

2023. I. 16.

10:50–11:15 

Ünnepélyes megnyitó az iskola udvarán

Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem, előadja Gálfi Attila XII. B osztályos tanuló

Hajdú Zoltán igazgató megnyitóbeszéde; Szász Tamás, a BDSZ elnökének köszöntője

A költő visszatér rockopera címadó dala a zenekör előadásában

14:00–15:30

Fordítói verseny

16:00–17:00

A verseny értékelése, díjazása

2023. I. 17. 

Nagyszünet

Villámcsődület az iskola udvarán

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia korabeli öltözetet viselő diákok tánca, jelenete

11:10–12:30

Romantikus zsenik az irodalmi piacon: Petőfi Sándor, a 19. századi médiasztár – T. Szabó Levente, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem irodalomtörténészének előadása 

14:00–15:30

Műhelyfoglalkozás T. Szabó Levente vezetésével

2023. I. 18.

Nagyszünet

Villámcsődület az iskola udvarán – Fazakas Gergő XII. B osztályos tanuló szervezésében 

15:00–17:00

Versmegzenésítés-pályázat – a pályamunkák bemutatása az iskola dísztermében

17:00–18:00

Kiértékelés, díjazás

2023. I. 19.

Nagyszünet

Villámcsődület az iskola udvarán – nagy versmondás a BDSZ szervezésében 

14:00–15:30

Korunk Petőfije, merre vagy? – esszépályázat kiértékelése, díjazása 

Petőfi, a légtornász – csapatvetélkedő

Petőfi, a légtornász – csapatvetélkedő kiértékelése, díjazása

2023. I. 20.

Nagyszünet

Villámcsődület az iskola udvarán – a zenekör szervezésében

14:00–14:50

Koszorúzás a Petőfi-szobornál

15:00–16:30

Fotópályázat – kiértékelés, díjazás

Miklós Mátyás Levente, a BBTE Magyar Film és Média Intézete hallgatójának Lakiteleken díjazott filmje bemutatása 

A Kávéház programja

Naponta: kávéházi tanórák, előadások, kötetlen beszélgetések, versmondás, zenélés, éneklés


AGROVILÁG 17 órával korábban

AGROVILÁG 17 órával korábban

Kötni és belekötni 17 órával korábban

Tizenöt éves az Erdély TV 17 órával korábban

Tűzoltók és jótevők 17 órával korábban

4keréken 17 órával korábban

Fiatalok életút-támogatása 17 órával korábban

Férfilélek 17 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató