2025. november 16., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: Nagy Tibor


A marosvásárhelyi CSU Medicina női röplabdacsapata továbbra is küszködik az A1 osztályban: hiába variál Dimitrij Pancsenko edző, a csapat játéka és eredményessége egyelőre nem javul érdemben. A legutóbbi három játéknapon erősebb ellenfelekkel szemben maradt pont nélkül az együttes, noha mindhárom mérkőzésen akadtak biztató periódusok – főként a harmadik játszmákban.

A harmadik játszma bűvölete

Néhány nap leforgása alatt két nagyon nehéz feladatot kapott a marosvásárhelyi alakulat, mert a mezőny két legerősebbnek számító együttesével kellett megmérkőznie. Múlt szerdán a 7. fordulóból előre hozott találkozón (az eredeti időpontban az ellenfélnek BL-mérkőzése lesz) a bajnok Balázsfalvi Alba Volei volt a Pongrácz Antal csarnok vendége, múlt szombaton pedig Dimitrij Pancsenko csapata a Románia-kupa- és Szuperkupa-győztes CSO Voluntari otthonában lépett pályára.

Tekintve az ellenfelek játékerejét, nem csoda, hogy a Medicinának nem sikerült a pontszerzés, azonban mindkét mérkőzésen kiválóan sikerült a harmadik játszma. Balázsfalva ellen ezt csak hosszabbításban veszítette el, Voluntari-on pedig játszmát lopott a marosvásárhelyi csapat. Az ellenfelek győzelméhez azonban nem férhetett kétség. A játszmalopás bravúr a Medicina részéről, sajnos, sokra nem megy vele, mert legalább két elvett szettre van szükség az egy ponthoz.

A két mérkőzésen oppozit nélkül lépett pályára a Medicina. Afinogenova, aki az egyetlen játékos ezen a poszton a keretben, a szerdai meccsen jelen volt ugyan, de nem játszott, szombaton pedig el sem utazott a mérkőzésre, ami egészségi problémára utalhat. Pancsenko mikor Škorićot, mikor Airoaiét használta ebben a szerepkörben. Ugyanakkor mindkét találkozón váltogatta emelőként Babașt és a fiatal Nemeșt, itt elkelne az erősítés a csapatnak.

Ha nem tekintjük a harmadik játszmát, az ellenfelek fölénye elsöprő volt, különösen az első játszmákban. A harmadikban azonban Balázsfalva csak néhány szerencsés labdával zárta le a meccset, míg Voluntari-nak negyedik játszmára is szüksége volt.

Tizenhárom ász és rengeteg hiba

Azzal biztosan nem vádolható a marosvásárhelyi CSU Medicina női röplabdacsapatának szakvezetője, hogy nem szeret kísérletezni a csapat összeállításával, hogy nem próbálja meg folyamatosan kialakítani úgy a csapatát, hogy az a legeredményesebb legyen. Ellentétben például Julien van de Vyverrel, aki két éve vezette az együttest, és gyakorlatilag ugyanazzal a hat plusz egy játékossal vitte a kiesésig. Most a kiesés nem fenyeget, ám bármit is variált Pancsenko a Lugos elleni hazai találkozón, változatlanul ugyanaz volt az eredmény: mindhárom játszmát 16-ra veszítette el a marosvásárhelyi csapat.

Ez nem azt jelenti, hogy a találkozó során nem voltak szép megoldások a hazaiak részéről, nem voltak izgalmasan megnyert labdák a négy kubaival és egy szerbbel kiálló vendégekkel szemben, azonban több olyan infantilis hiba is becsúszott, amit ezen a szinten azonnal büntet az ellenfél. Sokat kell még dolgozni például az átvételen, hiszen 13 (!) ászt ütött Lugos, és a feladáson, noha először láttunk a centernek (Szajkovának csak, mert egyik poszttársa sem üti a szintet) feszített ívű feladást, ami nem minden esetben jött ugyan be, de több pont is született belőle.

A csapat szurkolói eddig alighanem beletörődtek, hogy nem ez lesz a legjobb idénye a csapatnak, hanem – kihasználva, hogy nem esik ki senki – egyfajta építkezés zajlik.

A CSU Medicina legközelebb pénteken lép pályára a Brassói Corona otthonában. 


Jegyzőkönyv

Női röplabda A1 osztály, 5. forduló: Marosvásárhelyi CSU Medicina – Lugosi CSM 0:3 (16:25, 16:25, 16:25).

Marosvásárhely, Pongrácz Antal csarnok, 250 néző. Vezette: Cristian  Șanta (Kolozsvár), Alin Mateizer (Ploiești). Ellenőr: Sergiu Ștefănescu (Balázsfalva).

CSU Medicina: Škorić, Nemeș, Airoaie, Szajkova, Bordea, Afinogenova. Liberó: Pogor (Dan). 

Cserék: Tarța, Babaș, Nedelcu.

Lugosi CSM: Ranković, Artin, Diaz Cairo, Mănăilă, Kindelan, Tarin. Liberó: Nistor-Popovici. 

Cserék: Massip, Duțu.


Jegyzőkönyv

Női röplabda A1 osztály, a 7. fordulóból előre hozott mérkőzés: Marosvásárhelyi CSU Medicina – Balázsfalvi Alba Volei 0:3 (12:25, 18:25, 24:26).

Marosvásárhely, Pongrácz Antal csarnok, 150 néző. Vezette: Marius Șanta (Kolozsvár), Cristian Boroeanu (Zilah). Ellenőr: Aurel Cazacu (Karácsonkő).

CSU Medicina: Tarța, Škorić, Szajkova, Airoaie, Nemeș, Bordea. Liberó: Pogor (Dan). Cserék: Babaș, Ocenic, Nedelcu, Cebotari.

Balázsfalvi Alba Volei: Piani, Grama, Trcol, Pîrv, Krenitzky, Felix Costa. Liberó: Vereș. Cserék: Lyklema, Ivanova, Ioan, Otcuparu.


Jegyzőkönyv

Női röplabda A1 osztály, 4. forduló: CSO Voluntari – Marosvásárhelyi CSU Medicina 3:1 (25:7, 25:14, 23:25, 25:12).

Voluntari, Gabriela Szabo csarnok, 200 néző. Vezette: Andrei Dan (Bukarest), Violeta Jianu (Bukarest). Ellenőr: Nicolae Constantin (Ploiești).

CSO Voluntari: Schut, Duchesneu, Starks, van de Voose, Alexandru, Guncseva. Liberó: Kosinski. Cserék: Ruci, Ionescu, Popa.

CSU Medicina: Tarța, Škorić, Nemeș, Airoaie, Szajkova, Nedelcu. Liberó: Pogor (Dan). Cserék: Babaș, Bordea, Cebotari.


Eredményjelző

Női röplabda A1 osztály, 3. forduló: Brassói Corona–CSO Voluntari 0:3; 4. forduló: Lugosi CSM – Brassói Corona 1:3, CSO Voluntari – CSU Medicina 3:1, Bukaresti CSM – Bukaresti Rapid 3:0, Balázsfalvi Alba Volei – Kolozsvári U 3:0, Konstancai CSM – Bukaresti Dinamo 0:3; 5. forduló: Bukaresti Dinamo – Bukaresti CSM 3:1, Brassói Corona – Balázsfalvi Alba Volei 2:3, CSU Medicina – Lugosi CSM 0:3, Kolozsvári U – Konstancai CSM 0:3; 7. forduló: Marosvásárhelyi CSU Medicina – Balázsfalvi Alba Volei 0:3.





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató