2018. december 16., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A mágnesességről, erről a láthatatlan erőről Kircher korában még keveset tudtak,

de a tudósok érezték, hogy rendkívüli jelenséggel állnak szemben. Ma már egy szélesebb látókörű általános iskolás is csak mosolyogna azokon, amiket az 1600-as években mondtak a mágnesességről. 1600-ban William Gilbert azt állította, hogy a Föld a földi mágnesesség miatt forog a pólusain. Azt viszont már eltalálta, hogy a Föld is egy mágnesnek tekinthető. 1609-ben Kepler kimondta, hogy a bolygómozgás a Napból származó mágneses erőnek köszönhető, majd később azt nyilatkozta, hogy a bolygókat a Napból származó mágneses erő mozgatja. 1632-ben Galileo Galilei úgy vélte, hogy egy gömbmágnes mozgatja a 24 órát. A mágnesesség és az óra működése lázba hozta a tudósokat, mert többen azt vélték, hogy a mágnesesség segítségével megépíthetik a kor atomóráját, amely csillagászati pontosságú.


Készült is egy csodás mágneses óra – 1634-ben egy Linius nevű feltaláló előrukkolt egy varázsszerszámmal. A döbbenetes szerkezet valójában egy technikai trükk volt: egy óraszerkezet mágnes segítségével mozgatott egy beosztásokkal ellátott földgömböt. A varázsóra trükkjét végül Athanasius Kircher leplezte le 1641-ben, amikor tudományosan leírta a szerkezet működését.

Annak ellenére, hogy technikai átverés colt, a mágneses óra rendkívül ötletes szerkezetnek számított. Egy üveggömbben valamilyen zselészerű folyadékban egy földgömb keringett. A gömb belsejében egy mágnes rejtőzött. Már az is rendkívüli technikai képességről árulkodott, hogy a szerkezet kitalálója összeállított egy olyan folyadékot, amelyben lebegett a kicsinyített földgömb. A földgömböt annak rendje és módja szerint 24 órás beosztással látták el. A zselés folyadékban pedig egy hal orra jelezte, hogy éppen hány órát mutat a szerkezet. Igen ám, de kérdés volt, hogyan mozog a földgömb. Nos, a trükk egyszerűnek látszik: a látványos edény alatt valódi óraszerkezet működött, amely óramutató helyett egy mágnest forgatott. A két mágnes pedig kölcsönösen együttműködött. Kircher pontos leírása alapján 2001-ben Caroline Bouguereau művész elkészítette a rekonstruált változatot, amely ma a Stanford Egyetem könyvtárában található.

Kircher eljátszadozott azzal a gondolattal is, hogy a napraforgót miként lehetne időmérésre használni. Az ötlet egyszerű volt: egy napraforgót kellett mutatóval ellátni, s köréje egy órabeosztást tartalmazó gyűrűt illeszteni. A szerkezetből nem lett világmegváltó találmány, mert az óra rövid ideig működött, s ősszel elromlott…

Az akusztikával is részleteiben foglalkozó Kircher eljátszadozott a titkos lehallgatás gondolatával is. Optikai és akusztikai ismeretei birtokában olyan épületeket tervezett, melyekben „a falnak is füle van”. 

A hang visszaverődésének, illetve továbbhaladásának elvét több érdekes épületelképzelésben rögzítette. A falak belsejében lévő üregek képesek továbbítani a hangot a megfelelő helyre. Fontos azonban, hogy pontos matematikai számításokon alapuljon az adott épület.

Az optikai tudományok terén tévesen ugyan, de ismét Kircher nevébe botlunk. A mágikus lámpa nem más, mint a vetítőkészülék leírása. Mivel a tudós sokat foglalkozott a fény-árnyék hatással, a mágikus lámpa fogalma is hozzá kapcsolódik. S mivel leírja a készülék működését, a felületes olvasók a találmányt is neki tulajdonították. A készülék egy gyertyát vagy más fényforrást használt, a képet üveglapra festették, és néhány lencse segítségével a falra vetítették. Az erősebb fényerejű készülékek már füstelszívóval rendelkeztek.

Athanasius Kircher többek között a zenében is jártas volt. A zeneelméletet kitűnően ismerte, de gyakorlati szempontból is megközelítette a hangzó tudományt. Ma már kevésbé ismertek a zeneelméleti írásai, ugyanis a reneszánszra és a barokkra jellemző számmisztikai elképzeléseket próbált bizonyítani.

A zeneelméletet és a korszak mechanikáját kitűnően ismerve, Kircher elsőként alkotta meg az eolhárfát. A hangszer csak nevében hasonlít a hárfához, a valóságban inkább a citerához áll közelebb. Lényegileg egy fából készült rezonátordobozra erősített húrsorból áll, melyet nyitott ablak mellé helyeztek, és a szélerősségtől függően a hangszer különböző magasságú hangokat adott ki. Kircher első eolhárfája, vagy másképpen szélhárfája kissé eltért az ablakba helyezhető típustól. Mivel a hangszer a szél erejétől függően más-más hangokat szólaltatott meg, az aleatorikus (véletlenszerű) zene alapötletének is tekinthető.

Kircher műveltségéről tudományos művei árulkodnak. Negyven könyve jelent meg, melyek összefoglalták korának a tudásanyagát. A negyven könyv közül kettő zenéről és hangszerekről szól. A két könyv ezernél több oldalt tesz ki. A Musurgia universalis sive ars magna consoni et dissoni című kétkötetes műben a zenéről értekezik filozófiai, elméleti és gyakorlati szempontok szerint. Sokat foglalkozik a természetes hanggal és a hang keletkezésével. Modernnek számít, hogy az emberi hang természetét anatómiai szempontból igyekszik megérteni.





Kapcsolódó cikkek: