2022. december 2., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kilencedik alkalommal szervezi meg idén az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-népszerűsítő játékát a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. 

A 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár gyermek- és ifjúsági programjainak keretében megszervezett Olvasd el, és játssz velünk! vetélkedő küldetése az évek során nem változott, célja továbbra is a kortárs magyar irodalom népszerűsítése, az olvasóvá nevelés. Erre a vásárhelyi könyves szemle szervezői minden évben kiemelt figyelmet fordítanak.

A játékos vetélkedő ugyanis kitűnő lehetőség arra, hogy az olvasni szerető gyerekek és ifjak évről évre igényes kortárs művekkel ismerkedjenek meg, illetve azok körében is felkeltse a nyomtatott betűk iránti érdeklődést, akik kevésbé szeretnek olvasni. A jelentkezőknek az olvasás-népszerűsítő játék szervezői által kijelölt műveket kell elolvasniuk, majd olyan játékos feladatokat kell megoldaniuk, amelyek lehetőséget biztosítanak az olvasói élmények megosztására.

A 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői idén is háromfős csapatok jelentkezését várják, osztályonként legtöbb két csapatot, a 4. osztályos, az 5–6. osztályos, a 7–8. osztályos, illetve 9–12. osztályos korosztályból. A korosztályok életkori sajátosságait és olvasói igényeit figyelembe véve a következő műveket jelölték idén olvasásra:

4. osztály: Kiss Noémi: A bálna és a srác

5–6. osztály: Laboda Kornél: Gavarin és az álomantenna

7–8. osztály: Zágoni Balázs: Szamos-parti Hollywood

9–12. osztály: Berg Judit: A keresők

A csapatok szeptember 16-ig jelentkezhetnek, kategóriánként az alábbi e-mail-címeken: abalnaesasrac@gmail.com, gavarinesazalomantenna@gmail.com, szamospartihollywood@gmail.com, akeresok@gmail.com

A jelentkezés módja: háromfős csapatok (osztályonként legfeljebb két csapat) jelentkezhetnek, feltüntetve a részt vevő diákok nevét, évfolyamát, az iskola nevét, a felkészítő pedagógus nevét, telefonszámát és postacímét, valamint a csapat nevét.

A kategóriánként első 15 jelentkező csapat az olvasásra kijelölt könyvet ajándékba kapja. A szervezőknek nem áll módjukban postázni a jutalomkönyveket, az átvétellel kapcsolatos információkat levélben közlik. 

Nyolcnál több csapat jelentkezése esetén októberben előválogatásra kerül sor. Az elődöntő feladatlapjait október 10-én e-mailben kapják meg a csapatok. A feladatlapokat október 17-ig kell beküldeniük. A döntőbe jutó csapatok névsorát október 24-én szintén e-mailben közlik a szervezők. A döntőbe jutó csapatok a 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron találkoznak egy újabb játékra.

A vetélkedő támogatói: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alapítvány, Communitas Alapítvány. (közlemény)