Ritkán látni olyan országot, mint Románia, amely ennyire a saját ködében bukdácsolna. Amely egyszerre él látszatdemokráciában és valódi homályban.
Egy társadalom nem a korrupciótól hal meg – állapította meg egy politikai elemző –, hiszen Románia 30 éve él ezzel. De a bizalmatlanságtól biztosan meghal. Szakértők szerint Románia fél a saját népétől. És a nép fél a saját államától. Senki sem mondja ki az igazságot, mert azt senki sem bírja elviselni. Azt állítják, Románia e pillanatban olyan darabban játszik, amelynek a forgatókönyvét nem ismeri, de abszurd fegyelemmel elfogadja. Arra szavaz, akire „kell”, elfogadja, amit kell, és hallgat. A kormány is titkolózik, holott a titokmánia nem más, mint a félelem modern formája. A nagyok félelme, hogy felfedik gyengeségüket, a kisebbeké, hogy elveszítik illúziójukat. Politikai szempontból ez a titkolózás stratégia. Romániában a hatalmat nem a tekintély, hanem a zűrzavar révén gyakorolják. A hatalmon lévők nem adnak magyarázatokat, hogy azokat ne lehessen cáfolni, nem szolgáltatnak adatokat, hogy azokat ne lehessen ellenőrizni, nem nevezik meg a bűnösöket, hogy ne legyenek felelősök. Azt is állítják az elemzők, hogy Romániában a konfliktus nem a hatalom és az ellenzék között van, hanem a hatalom és az átláthatóság között. És ebben a harcban a hatalom mindig győz, mert rendelkezik a hallgatás, a halogatás, a titkolózás, a legalizált kétértelműség fegyverével, amivel a saját – finoman mondva – alkalmatlanságát védi. Ezért az erősödő szélsőségesség sem véletlen. A társadalom reakciója a bürokratikus arroganciára, a zárt ajtók mögött hozott döntésekre, az utca pulzusát már nem érző emberek moralizáló beszédeire. A populisták nem azért erősödnek, mert jobban hazudnak, hanem mert az intézmények kizárólag önmagukkal kommunikálnak. A katasztrófákat nem megelőzik, utólag kommentálják őket.
Amit az utóbbi napokban látunk – ha csak a kétéves kislány abszurd halálára gondolunk, vagy a sorozatos nőgyilkosságokra –, az az egyes emberek legaljasabb viselkedését mutatja. A bírák is például csak saját zsebükre gondolnak, soha egy szót sem szóltak az alacsony jövedelműek, a túlélés küszöbén élő emberek millióinak sorsáról.
Az Eurostat szerint az EU-tagállamokban körülbelül 13 millió alkalmazott keres minimálbért. Bár az adatok a 2022-es helyzetet tükrözik, csak 2025 végén hozták nyilvánosságra őket, mivel az Eurostat négyévente teszi közzé ezeket a becsléseket a hosszú távú trendek nyomon követése és a világosabb kép biztosítása érdekében. Az OECD szerint a minimálbért fizető alkalmazottak pontos számát nehéz meghatározni, és ez gyakran az adatforrástól függően változik. Az Eurostat saját becsléseket közöl, de a kisvállalkozásokat gyakran kizárja, ami azt jelenti, hogy a valós szám valószínűleg magasabb.
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja által közzétett „A minimálbér hatása a jövedelemegyenlőtlenségre az EU-ban” című jelentés rámutat, hogy a minimálbér-politikák befolyásolják a jövedelemeloszlást nemzeti szinten a tagállamokban, és így az EU lakosságának egészében vett jövedelemeloszlását is befolyásolhatják. 2022 októberében az Európai Bizottság irányelvet fogadott el az EU-ban a megfelelő minimálbérről azzal a céllal, hogy a munkavállalók jövedelme minden tagállamban elegendő legyen a tisztességes életszínvonal garantálásához.
Másik paradox helyzet Romániában: bármekkora a gazdasági válság az országban, hatalmas lyukak tátongnak a központi és helyi költségvetésekben, emberek milliói tengődnek a szegénységi küszöb határán vagy az alatt, decemberben a helyi önkormányzatok mégis sok ezer eurót különítenek el a karácsonyi-szilveszteri fényekre, tűzijátékokra és a december 1-jei román nemzeti ünnephez köthető zászlóbeszerzésekre. Egyes esetekben a díszítésre szánt büdzsék elérik az 50 000 eurót is, így a spórolásra, a felelős gazdálkodásra vonatkozó központi nyilatkozatok ellenére a költségvetési megszorítás ez év végén sem igazán érződik helyi szinten.
Miről is beszélünk tehát?
