Mér’ mindig ugyanazt olvasod?
2012-04-17 16:31:30
- Joó Kristóf
Ezt pár évtizeddel ezelőtt kizárólag az Édesanyámtól idéztem volna, csakhogy azóta rájöttem: többen is felteszik a méltatlankodó retorikai kérdést, midőn azt látják, hogy olvasásra hajló ivadékuk – bár szaporítaná meg őket Isten! – ismét azt a könyvet lapozgatja, amelyet azelőtt már olvasott, talán nem is egyszer.
Ezt pár évtizeddel ezelőtt kizárólag az Édesanyámtól idéztem volna, csakhogy azóta rájöttem: többen is felteszik a méltatlankodó retorikai kérdést, midőn azt látják, hogy olvasásra hajló ivadékuk – bár szaporítaná meg őket Isten! – ismét azt a könyvet lapozgatja, amelyet azelőtt már olvasott, talán nem is egyszer. A szülő feltételezhető gondolatmenete ez: ha már olvas a gyerek, miért nem az olvasottsága vagy műveltsége gyarapítására teszi, miért „tölti az idejét” egy rongyossá használt könyv újraolvasásával… Hiszen annyi érdekes, jó, fontos könyv van…
Emlékszem, Édesanyámat leginkább Kiss József László Jó szelet, kapitány! című, még a hetvenes években megjelent úttörő-kisregénye kergette az őrületbe, amikor a kötetet már ötödször látta viszont aktuális olvasmányomként. De A Tenkes kapitánya, a Puskák és galambok, A titokzatos negyedik vagy A kétéltű ember is olyan címek voltak, amelyektől a sok újrázás nyomán kirázta a hideg, és fiacskáját menthetetlenül elkallódottnak találta… (Pedig rögtön ott lett volna a polcon A Buddenbrook ház…)
Félretéve most azt a háttérgondolatot, hogy fiatalok számára (is) az olvasással való „időtöltés” talán a legproduktívabb a lehetséges időtöltések között, próbáljunk azon spekulálni, milyen előnyökkel járhat egy ifjú számára egy könyv újraolvasása! Hajlamosak volnánk e gondolatmenetben csupán a könyv tartalmára, információállományára, üzenetére koncentrálni. Pedig az (ismételt) újraolvasásnak elsősorban nyelvi hozadékai vannak.
Egy szó mint száz: az ifjúsági könyvek újraolvasásával az irodalmi műveltség – mi tagadás – tényleg nem gyarapszik számottevően. Az viszont, hogy egy többször elolvasott (de becsületesen is megírt!) könyv az egyéni stílus, a szófordulatok és stíluseszközök személyre szabott konfigurációja, a gondolatmenet és a nyelvi eszközök kapcsolatai, a háttérben megmutatkozó világnézet mintázata, a humor, könnyedség, drámaiság vagy súlyosság, a tárgyhoz való praktikus alkalmazottság stb. tekintetében kiváló iskola, azt kár tagadni. Engedtessék meg, hogy kimondjam: talán nincs is célravezetőbb stílusfejlesztési módszer, mint az egyszer már megismert olvasmánytapasztalat megismétlése, hiszen az újabb és újabb olvasás egyre mélyülő, egyre kifinomultabb szinteken hatja át a fiatal olvasó szellemét, hozzájárulva ezzel nyelvi performanciájának csiszolódásához, színesedéséhez.
Szegény Olvasó! Most bizonyára indignálódva legyintesz!... Ugyan mi értelme erről az újraolvasásos dologról agyalni, amikor a fiataljaink többnyire internetes regénykivonatokkal ismerkednek nagy kényszeredetten, amikor az érettségi pánik erőt vesz rajtuk… S ez még a jobbik eset! Hiszen hányan és hányan vannak tizenéveseink között, akik csak a féjszbuk emlőjén fityegve tartanak kapcsolatot a külvilággal… („Mit jön ez a fazon az olvasással és az újraolvasással?! Hát nem ezen a világon él?!”)
Igen, tudom. Hadd emlékeztessem azonban a kedves Olvasót arra, hogy azért mégiscsak van egy kisebbség – akár elenyésző kisebbség is –, amelynek fiatal tagjai igenis olvasnak! Engedtessék meg nekem, hogy e kisebbség kisebbségével, vagyis az újraolvasókkal rokonszenvezve bátorítsam őket: értsék meg, fogadják el, ne vegyék szívükre és ne is kövessék (természetes késztetéseiket megtagadva), ha egy „felnőtt” szülő emígyen méltatlankodik: „Mér’ mindig ugyanazt olvasod?”
