2019. augusztus 21., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elérte azt, ami fejedelmi méltóságoknak sem sikerült. „Bevette”, meghódította Segesvárt. Nem érkezett lovascsapattal, marcona harcosokkal, élesre töltött fegyverekkel. A középtermetű, vékony fiatalember matematikatanári oklevéllel, az otthonról feltarisznyált pedagógusi elhivatottsággal, óriási hittel, akaraterővel és munkabírással vágott neki a nagy kalandnak, hogy társaival, támogatóival új várat építsen a régi tövében.


„…Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy vár,
és benne királyfiak és királylányok nőttek.”
(Dr. Némethi András)

Elérte azt, ami fejedelmi méltóságoknak sem sikerült. „Bevette”, meghódította Segesvárt. Nem érkezett lovascsapattal, marcona harcosokkal, élesre töltött fegyverekkel. A középtermetű, vékony fiatalember matematikatanári oklevéllel, az otthonról feltarisznyált pedagógusi elhivatottsággal, óriási hittel, akaraterővel és munkabírással vágott neki a nagy kalandnak, hogy társaival, támogatóival új várat építsen a régi tövében. Várat, ahol „királyfiak és királylányok” nevelkednek, hogy a tudás erejével hódítsák meg a híres város mellett Erdélyt és a nagyvilágot. A „várúr”, Farkas Miklós nyugalmazott matematikatanár, a segesvári Gaudeamus szórványkollégium és művelődési központ építője és működtetője szeptemberben vette át a csíkszeredai főkonzulátuson a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, amellyel pedagógusi és művelődési munkásságát értékelték. Viselt tisztségeit, kitüntetéseit hosszú lenne felsorolni, hallgassuk inkább az embert, aki azt vallja, hogy megvalósította az álmait.

– Ízig-vérig pedagóguscsaládban nőttél fel, szüleid Székelykeresztúr elismert és meghatározó egyéniségei voltak, akik Franciaországban tökéletesítették tudásukat, mindkét testvéred nyelvtanár lett. A gyermekkorodban magadba szívott francia műveltség ellenére miért választottad a matematikát? – kérdezem a 70. évét korántsem mutató Farkas Miklóstól. A segesvári Gaudeamus Ház kellemes hangulatú irodájában beszélgetünk, amelynek ablakával egy régi szász ház jellegzetes padlásnyílása „szemez”.

– 1957-ben kitűnő érettségi eredménnyel, 16 évesen a marosvásárhelyi orvosi egyetemre felvételiztem. Mivel akkoriban a tudásnál fontosabb volt a társadalmi hovatartozás, nem vettek fel. A kudarc után francia szakra készültem, s közben szüleim ideiglenesen beírattak a segesvári középiskolába, hogy jól megtanuljam a román nyelvet. Karácsonykor édesapám azt tanácsolta, hogy válasszam inkább a matematikát, mivel a reál szakoké lesz a jövő. Szász nemzetiségű matematikatanárom segített a felkészülésben. Bár első évben a Bolyain kezdtem, 1963-ban az összevont Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) végeztem el a matematika-mechanika szakot. Eredményeim alapján a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolára pályáztam, de a választás előtt kiderült, hogy ezúttal a nemzetiségem miatt nem vehetnek fel. Harmadikként bármerre mehettem volna Erdélyben, de Segesvárt választottam. Kiss Dénes rajoni tanfelügyelő, aki egyetemi hallgató koromban édesapámmal egyszerre járt a kolozsvári egyetem látogatás nélküli magyar szakára, már harmadévesen hívott Segesvárra. 1960-ban alapította a magyar tagozatot, s az új iskolába tanárokat keresett. A jövetelem előtt 42 évesen szívinfarktusban meghalt. 1964-ben érettségizett az első osztályom, 2003-ban mentem nyugdíjba, s 2005-ben hagytam abba a tanítást.

– Új tagozat, fiatal pedagógusok, gondolom, bizonyítani akartátok, hogy van helye a középfokú magyar oktatásnak Segesváron.

– A célunk az volt, hogy az oktatást és nevelést olyan színvonalra emeljük, amellyel versenyképessé válunk a minket, tanárokat útra bocsátó nagy múltú iskolákkal, s diákjainkat a másság tisztelete mellett arra tanítsuk, hogy legyenek büszkék magyarságukra. A magyar tagozatot, amelyet hol átalakítottak, hol meg akartak szüntetni, kollégáimmal együtt csak szívós munkával tudtuk megtartani, de sikerült, s a tavaly ünnepeltük a segesvári középfokú oktatás fennállásának 50. évfordulóját.

– Több mint négy évtizedes tapasztalat birtokában véleményed szerint mindenkinek meg lehet tanítani a matematikát?

– Frissen végzett tanárként igennel válaszoltam volna. Mivel a segesvári iskolában különleges helyzetben voltunk, ahova változatos környezetből gyűltek össze a diákok, a legkiválóbb képességűektől a szinte teljes analfabétáig, arra törekedtem, hogy az érettségire mindenkit felkészítsek és a tehetséges diákokkal külön foglalkozzak. Sikerült olyan kiváló matematikusokat kinevelni, akik a Mircea Eliade Főgimnáziumot a matematika tantárgyverseny megyei és országos döntőjén és nemzetközi szinten képviselték, mint Mezei Elemér, a BBTE előadótanára, Varga Csaba, a BBTE professzora. A legjobb eredményt Némethi András érte el, aki tíz évig volt egyetemi tanár az Egyesült Államokban, s jelenleg az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetében dolgozik Budapesten. Két országos döntőn nyert díjakat, kétszer jutott el nemzetközi matematikaolimpiára, ahol egy alkalommal a második helyen végzett. Rajtuk kívül sok tanítványom sikeres matematikatanár, elismert műszaki szakember lett.

– Pedagógusként mi volt a jelszavad?

– Hogy a diák is ember. Ezért voltam szigorú, de emberséges. Mindenkit igyekeztem a saját képességei szerint kezelni. Érettségi találkozókon emlegették, hogy nálam vidáman buktak meg, mert tudták, hogy ha felkészülnek a pótvizsgára, nem lesz baj.

– Oktatói munkád minőségét jelzi, hogy tapasztalataid a tankönyvírásban is felhasználtad. Ha jól tudom, az általad írt matematikakönyv ma is népszerű.

– 1993-ben Mezei Elemérrel közösen írtunk egy analízis tankönyvet, majd 2007-ben szerkesztettem egy matematika tankönyvet a XII. osztály számára. Azóta minden évben újra kiadják, s nagyon sok iskolában használják továbbra is. Korábban sok szakcikket írtam, de erre a könyvre vagyok a legbüszkébb.

– Mostanában más témák foglalkoztatnak?

– Bár örömmel olvasok el egy-egy szakcikket, a rendkívül termékeny matematika-korszak, amelynek során a segesvári tanárok módszertani körét is vezettem, s három országos tanácskozást szerveztünk a szakma jeles képviselőivel, kevésbé fontos helyet foglal el életemben. Mostanában a velem megesett igaz történeteket próbálom feldolgozni.

– Egyik témád a túrák, kirándulások, amelyek pedagógusi nevelő munkádnak is szerves részét jelentették. Miért?

– Mindig fontos volt számomra a sport, jól úsztam, fociztam, s szenvedélyesen szerettem túrázni, kirándulni. A hatvanas évek végétől évente két hetet a hegyekben töltöttem, ahova sokszor a diákokat is magammal vittem. Mivel feleségem kalotaszegi, a Vlegyászával és a Nyugati-szigethegységgel kezdtem, majd bejártam Románia magas hegyeit, eljutottam a Magas-Tátrába és az Alpokba is. 1980-ban egy porckorongsérv, majd a műtét vetett véget ennek a csodálatos időszaknak.

– Bár a másik ihletforrásod a kórház, mielőtt szóba ejtenénk, egy másik házról kérdezlek, ami az élet, a megmaradás háza lett Segesváron, s matematikatanári munkád mellett az egyik legnagyobb teljesítmény, amit Erdélyben tanárember magáénak mondhat. Hogyan épült fel a segesvári és környékbeli magyarság XXI. századi „vára”, a Gaudeamus Ház?

– 1993 szeptemberében egy érettségi találkozón merült fel a gondolat, hogy a segesvári magyar nyelvű oktatás megtartása érdekében segíteni kellene a helybeli és a környéken élő tehetséges, de anyagilag nehéz helyzetben levő diákok továbbtanulását. Így jött létre 56 alapító tag (jobbára iskolánk volt diákjai és tanárai) részvételével a Gaudeamus Alapítvány, amely a szórványban élő magyar diákok anyanyelvi és keresztény értékrend szerinti oktatásának és nevelésének a támogatása mellett távlati célként a magyar művelődési élet szervezését tűzte ki.

Pályázni kezdtünk, s a pályázaton nyert számítógépekkel felszerelt informatikalaboratórium lehetővé tette a magyar tannyelvű számítástechnika-oktatás beindítását. 1994-től ösztöndíjakkal és az ingázási költségek térítésével is támogattuk a tehetséges és az igyekvő, de nehéz anyagi helyzetben levő diákok továbbtanulását, akiknek száma mára már meghaladta a 400-at. A kiváló diákok teljesítményét ösztöndíjakkal, pénzjutalommal, könyvekkel, jutalomkirándulásokkal, a versenyeken való részvétel támogatásával ösztönöztük. Tánccsoportot indítottunk Kikerics néven, majd megalakult az önálló kulturális egyesület, s ma több mint 150-en táncolnak Borbély-Kiss László tanár és Borbély-Kiss Edit tanítónő irányításával.

– És még nem is szóltunk a Gaudeamus Házról.

– Óriási lépés volt, amikor 1998 őszén az Illyés Közalapítvány és az Iskola Alapítvány támogatásával megvásároltunk egy épületet, hogy szórványkollégiumot alakítsunk ki az ingázó diákoknak. A vásárlás körülményeiről regényt lehetne írni. Már rémálmokat láttam, amikor kiderült, hogy a teljes vételárat a szerződésben foglalt határidőre nem tudjuk kifizetni. Szorult helyzetünkből óriási összefogással sikerült kilábalni. Ebben az Ausztriában élő gróf Bethlen Miklós segített, akivel Palló Zoltán segesvári építőmérnök révén ismerkedtem meg. A keresdi Bethlenek leszármazottja gyűjtést szervezett erre a célra. Hasonlóképpen volt tanítványunk, Némethi András is az Egyesült Államokban, s az ő segítségükkel három hónapi késéssel térítettük a hiányzó összeget. Mivel az elhanyagolt, régi épület felújítására nem maradt pénzünk, a szülőket kértük meg, hogy segítsenek az átalakításban. Diákjainknak, akiket korábban a J. Haltrich líceum bentlakásában helyeztünk el, már szállást tudtunk biztosítani. 2000-ben beépítettük a tetőteret, új hálószobákat, tanuló- és számítógéptermet alakítottunk ki – sorolja Farkas tanár úr, miközben megnézzük az épületet, ahol 3.000 kötetes könyvtárat is berendeztek.

– A történtek, az átélt nehézségek után nagy merészség volt egy új épületnek nekifogni, hisz időközben az egészséged is megingott.

– A műtétek között is volt lelkierőm, energiám a szervezésre, kollégáim is segítettek, s 2002-ben megkezdtük az új szárny építését. Ebben korszerű konyhát, újabb hálószobákat és két tanári lakást alakítottunk ki, amelyet 2004-ben adtunk át. Az új épület B szárnyát 2008 őszén avattuk. Ebben nyolc modern kétágyas szoba, gondnoklakás, egy 30 helyes előadóterem, s a földszinten egy 150, szükség szerint 200 férőhelyes művelődési terem kapott helyet. Ez utóbbi nagy segítség a művelődési élet megszervezésében. Az új szárny építéséhez a támogatás döntő részét az Apáczai Közalapítvány biztosította, s jelentős összegekkel járult hozzá a düsseldorfi H. Niermann Alapítvány, a Szülőföld Alap, az Illyés Közalapítvány, az RMDSZ és a segesvári önkormányzat, amely az adót illetően is kedvezményt biztosít. Hogy mindez elkészülhetett, nagy szerepe volt a Gaudeamus Alapítvány Baráti Társaságának, amely 2003-ban alakult.

– Honnan származnak, kik a befejezett új vár lakói?

– A régi épületben 21, az újban 38 férőhelyünk van, amott a fiúk, itt a lányok laknak kényelmes körülmények között, a szállás mellett az étkezés, tanulás szempontjából is. Bentlakóink száma az évek során 26-50 között változott, jelenleg 28-an vannak. A mindenkori református segédlelkész felügyeletével és segítségével tanulnak, s a tanárok is időnként bejárnak. Igyekszünk eredeti célunknak megfelelően keresztény szellemben nevelni őket, s megerősíteni magyarságtudatukat, miközben az együttélést is megtanulják. A diákokat jobbára Segesvár környékéről és távolabbi helységekből toborozzuk. Kollégáim, akik közül sokan tanítványaink voltak, évente többször ellátogatnak ezekbe a helységekbe, s bemutatót tartanak a szülőknek és a diákoknak. Biztatónak érzem, hogy a kollégium lakóinak létszáma lassan növekedik.

– Nagyon szép ez a birodalom, de elgondolni is nehéz, miből lehet fenntartani?

– Sajnos egy épület működtetésére ritkán lehet pályázni, ezért önerőből kell megoldanunk. Ebben segít a Gaudeamus Alapítvány Baráti Társasága, amely olyan intézményekből és magánszemélyekből áll, akik évente legalább 100 euróval vagy annak megfelelő értékű munkával teszik lehetővé a ház fenntartását. A diákok hozzájárulása (havi 300 lej lenne), de a bentlakóknak több mint a fele ösztöndíjas, négyen pedig, akiknek 9-en fölüli az általánosa, teljesen ingyen étkeznek és laknak. Az első emeleti a szobákat, s nyáron mindkét épületet hozzáférhető áron turisztikai célra kiadjuk. Mégis nehéz, különösen télen, az óriási számlákat kiegyenlíteni, s a négy egész idős és két részidős alkalmazott bérét fizetni, akiknek munkáját önkéntesek segítik. A bentlakás igazgatását Tóth Tivadar aligazgatónak adtam át, egy éve titkárnő és Lőrincz Éva adminisztrátor segíti az alapítvány munkáját.

– Mindig fontos volt számodra a művelődési élet, erre nevelted a tanítványaid is. Most hely és idő is van a szervezésre.

– 2009 óta évente ötven rendezvény színhelye az új művelődési terem. Bár az elmúlt ötven év alatt Segesváron komoly magyar értelmiségi réteg alakult ki, nem könnyű közönséget toborozni. 26 éve rendszeresen eljönnek a kolozsvári filharmonikusok, szerződésünk van a Művészeti Egyetemmel, egyéni előadókat, írókat, művészeket látunk vendégül, az érdeklődők száma 50-80 személy között változik.

– Marosvásárhelyen születtél, Székely-keresztúron nőttél fel, Kolozsváron jártál egyetemre, mit jelent számodra Segesvár?

– 2013-ban lesz ötven éve, hogy ide érkeztem. A fél évszázad alatt nagyon megszerettem. Érzem műemlék illatát, s a várban kóricálva még mindig tudok új dolgokat felfedezni, levegőjében ott él a régi szász szellem. Most már ez a hazám, itt vagyok itthon.

– Tudom, hogy amit elértél, egyedül lehetetlen lett volna. Kik voltak a leghűségesebb társaid?

– Annyian voltak és vannak, hogy teljesen reménytelen felsorolni a neveket. A mindenkori kuratórium tagjai, de más kollégák is.

– Mit tartasz a legfontosabb dolognak az életben?

– Amióta a 11 műtét kapcsán az elmúlás szele megérintett, lényegesen megváltoztak a fontossági sorrendek. Felértékelődött a feleségemmel való kapcsolat, aki mindig mellettem állt és biztos háttérként segített legyűrni a nehézségeket, s a barátaimhoz való viszony is. Azelőtt semmire nem volt, most mindenre van időm.

– Mit szeretnél még elérni?

– Hogy a segesvári magyar tagozat tovább erősödjön, önállósodjon, a Gaudeamus Ház olyannak maradjon, ahogy megálmodtuk. Szeretném, ha egy fedett uszoda épülne Segesváron, hogy kedvemre éljek kedvenc sportomnak. De alapjában véve nincsenek megvalósulatlan álmaim, talán azért, mert nem tűztem ki magam elé megvalósíthatatlan célokat. Boldog embernek tartom magam. A betegségeken sem rágódom, hagyom, hogy elmúljanak, s a nevelő hatásukat próbálom megérteni.

– Legszebb élményeid?

– A hazai hegyek, a svájci és francia Alpok, Párizs, amelyről annyit meséltek a szüleim, és a Szentföld, ahova sok év után eljutottam.