Megérdemelne egy emléktáblát

(Emlékezés Nyilka Róbertre)

Fiatalkoromban a Borjúkerten keresztül kellett mennem Marosugra egyik kedvelt fürdőhelyére, a Marosnak arra a szigetére, ahol sekélyebb és mélyebb vízben is elmerülhettem, majd miután megszárított a nap melege, a fűzfák árnyékában olvasgathattam. Egyik alkalommal, aratás után, a kalangyákba rakott búzakévék előtt kellett elhaladnom, de megállított a bámulatom: egy fiatal festő valósággal fölgyújtotta a búzakalangyákat a festőállványa vásznán. Bámészkodó csodálkozásomat a festő észrevette. Megfordult. Tetszik? – kérdezte. – Igen, nagyon – válaszoltam. Észrevette a kezemben szorongatott könyvecskét. – Kinek a könyvét olvasod? – kérdezte. – Arany balladáit. – Szereted a költeményeket? – Nagyon. Élesebben csak ezekre a mondatokra emlékszem, és még arra, hogy ha ősszel megkezdődik az iskola – a Bolyai humán osztályába jártam –, szívesen lát, ha a festményeket is szeretem. Iskolakezdés után, már az első hét valamelyik napján, talán szombatján, megkerestem azt a házat, amelyik – a jelenlegi Cuza Vodă utcában, a mostani piaci bejárattól a stadion irányába mintegy 25-30 méterre található – ahol az épület első szobája és kisebb mellékszobája, könyvtára Nyilka munkahelye volt. Volt neki még egy rajzolói állása a Maros Megyei Egészségügyi Igazgatóságnál, a jelenlegi főtérről betérő Bartók utca saroképületének emeletén elhúzódó hosszú előadóteremben, ahol a falakon Nyilka nagy festők képeiről készített másolatai ébresztgették kíváncsiságomat. Tanulásra használta ezeket a másolatokat. Ott láttam Velasquez spanyol festő Aesopus görög meseíró egész alakos festménye arci részének nagyszerű másolatát is, melyet később nekem ajándékozott. Az ottani munkahelyét, bár sohasem kérdeztem, föltételezésem szerint, a felesége szerezhette, aki ingázó orvosként kereste kenyerét az idecsi gyógykezelő helyen.

Tizenkettedik osztályos koromban már versírással próbálkoztam, amiről neki is beszámoltam. Talán valamelyik rondómat föl is olvastam. Faludy Villon-átköltéseiben találkoztam ezzel a versformával. Ahányszor meglátogattam, mindig felolvasott valamelyik költőnktől egy-egy költeményt. Igazi színészi előadó-képességgel rendelkezett. Tőle hallottam először Dsida Psalmus Hungaricus c. versét és nagyszerű fordítását, a Glosszát M. Eminescutól. Tóth Árpád és Kosztolányi Dezső a kedvenc költői közé tartoztak. Kosztolányi egyik kötetét, az 1940-es, Cserépfalvi Könyvkiadónál megjelent összegyűjtött költeményeit nekem adta. Minden barátját, jó ismerősét meg-megajándékozta. A festményei is ennek az ajándékozó embertípusnak köszönhetik szétszórtságukat Európában. Költő barátai is voltak. Sokszor, nála jártamkor, nevetve mondta: mihelyt elment Csögör, nyomban megérkezel. Csögör András (1936–2020) fogorvosról beszélek, aki költőként is tehetségesen debütált az Igaz Szó folyóiratban. Emlékszem az Édesapám c. versére, melyet Nyilka véleménynyilvánítás végett fölolvasott nekem. Érzelmi töltete megható volt. Tizenöt évesen írta. Csögör második verseskötetében (Gondolatok fekete kabátban. Balassi Kiadó. Bp., 2005) közölt életrajzában Robit is megemlíti. Gyakran megfordult nála közös ismerősünk, Kraft László festő, akit eltávolított a hatalom a székelyudvarhelyi iskolából, miután elvált feleségétől. Marosvásárhelyen az Arta mozi hatalmas reklámképeinek megfestésével kereste kenyerét. Ő elvégezte az egyetemet, de Robit kidobták, mert – elmondása szerint – rövidnadrágban tiltott könyvet olvasott az egyik KISZ-gyűlésen. Besúgták. Kraft, téves vagy hiteles észrevételem szerint, szakmailag felkészültebbnek mutatkozott. Amikor együtt voltunk, Kraft tanácsokat adott, véleményt mondott Robi egyik-másik festményéről. Néha még Robi ecsetjéhez is hozzányúlt. Páll Lajos festőt, költőt, kortársát, emlékezetem szerint egyszer emlegette, de – tudtommal – sohasem látogatta meg Robit, pedig, miután kiszabadult a börtönből, többször járt Marosvásárhelyen, az első útja is Vásárhelyre vezette, amikor Hodos Laci és Szőcs Kálmán barátaimmal a főtéren találkoztunk a csizmás, kucsmás Pál Lajossal. 1962 májusában ismét elkértem a kerékpárját. Mondtam, hogy most nem a városban fogok karikázni, hanem Bergenyébe megyek a nővéremhez, aki ott magyar szakos tanárként tanított. 

– Miért bicikliznél olyan messzire? – kérdezte. – Nemsokára érettségizünk – mondtam –, és szükségem lenne egy új ruhára, mert csak ez az iskolás egyenruhám van, és ezt is már három éve hordom. A nővérem megígérte az anyagi támogatást. Nagy örömmel tértem vissza, de az örömöm mellé társult Marosvásárhely határában a kerékpár hátsó kerekének a bánata. Leszálltam róla, és mintegy három kilométert gyalogoltunk a Cuza Vodă utcáig. Szégyenkezve adtam át a kerékpárt. – Ne búslakodj – mondta mosolyogva. Akkor kaptam tőle – érettségi ajándékként – a mellékelt önarcképét, talán az egyik legsikerültebbet, melyet a nővéremnek ajándékoztam az Aesopous-portré másolatával együtt az érettségi ruhám áráért és megcsináltatásáért. Robival 1965 nyaráig, a pedagógiai főiskola befejezéséig számtalanszor találkoztam, de – miután kihelyeztek egy hegyvidéki iskolába – 1971-ig talán mindössze kétszer-háromszor, csak a nyári szünidőben látogattam meg. 1971 júniusában, az első házkutatásom után, Marosvásárhely főterén találkoztam vele utoljára, de igyekeztem észre sem venni, előre elfordítottam a fejem, elmentünk egymás mellett, és szinte ugyanabban a pillanatban, mintegy hatméternyire egymástól, mindketten hátraarcot vezényeltünk magunknak. Vajon, tudta-e, hogy miért nem volt jó akkor szóba állni egymással? Tudtommal neki is rosszul esett az a találkozás.

Tehetséges festő és jólelkű ember volt. Állami munkatársának, Sipos Pistának több apró képecskét is ajándékozott, aki Dezső testvérének, sógoromnak adományozta őket, melyeket Stockholmba telepítettek át. Ugyancsak általuk került néhány a Bukarestbe férjhez ment nővéremhez. Csögör Lajos is magával vitt néhányat Németországba, majd Magyarországra. Talán egy szerényebb kiállítást is lehetne összeállítani belőlük, ha egy helyre gyűjtené valaki. Többek között, csak ennyit említve, úgy gondolom, hogy Nyilka Róbert megérdemelne egy emléktáblát a Cuza Vodă utcában.