2020. február 24., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újabb közvita, ugyanaz a téma: az elektronikus személyazonossági igazolványok. Miután a 2017-ben lebonyolított közvitán meglehetősen nagy ellenkezést váltott ki az egészségügyi kártyaként is működő, új grafikai biztonsági elemeket tartalmazó, az Európai Unióban való szabad mozgást biztosító személyi igazolvány, most ismét lehet vitázni a tervezetről. Az EU 1157-es szabályzata értelmében 2021. augusztus 2-től kötelező kibocsátani az új személy-azonosító kártyákat, ennek a szabályzatnak pedig Románia is eleget kell tegyen. 2017-ben nehezményezték, hogy nem készült megvalósíthatósági tanulmány, és a belügyminisztériumi illetékesek nem tudtak konkrét választ adni az új személyi kártyák előállítási költségeiről. A becsült összeg 3 évvel ezelőtt 6,5 millió euró körül volt. Egyesek túlzottnak tartották azt a sok biztonsági elemet, a személyes adatok, egészségügyi információk tárolását a személy-azonosító kártyán, amiatt aggódtak, hogy a hatóságok, magán- és állami intézmények visszaélhetnek a személyes adatokkal.

A belügyi tárca által kedden közvitára bocsátott tervezet szerint az EU-ban szabad mozgást lehetővé tevő elektronikus okirat kiadását 2021 augusztusától kezdik el, és ez teljesíti az Európában érvényes biztonsági normákat. A régi, 1997-től kiállított igazolványokhoz képest az újaknak egészen más lesz a gyártási technológiája, újabb biztonsági elemekkel látják el ezeket, és már a 12 éves korúaknak kiállítják. A bankkártya méretű személyi kártya lehetővé teszi, hogy tulajdonosai online kapcsolatba léphessenek a közigazgatási hatóságokkal és hozzáférhessenek a közszolgáltatásokhoz (például jármű regisztrálásához, erkölcsi bzonyítvány megszerzéséhez stb.), függetlenül attól, hogy az országban vagy külföldön tartózkodnak.

A legnagyobb kihívást talán az egészségügyi kártyaként való működés jelenti. Az egészséggel kapcsolatos adatok biztonságos tárolása igen fontos szempont, legalábbis a korábbi közvita nyomán ez derült ki. Az aggasztja az embereket, hogy illetéktelen kezekbe kerülhetnek ezek az egyedi információk. Sokan nem kérnek abból a csipből, amely a legfőbb biztonsági adatokat tartalmazza, a jogszabálytervezet pedig lehetőséget ad arra, hogy egyszerű, de magas fokú biztonságot nyújtó, elektronikus elemeket vagy adatokat (csipet) nem tartalmazó személyi azonosító kártyát igényelhessenek. Ez azonban a kártya tulajdonosát nem jogosítja fel például a belépésre az EU országaiba.

Aggodalom ide vagy oda, a kihívást a másfél év múlva esedékes iratkibocsátást lehetővé tevő informatikai infrastruktúra kialakítása, a jogszabályi keret megteremtése, a számítógépes programok elkészítése, intézményi összehangolása, az adatbevitel és a programokat használó szakemberek képzése jelenti. A hazai viszonyokat ismerve, az elektronikus rendszerek (egészségügyi adatbázis – SIUI, adóhivatali programok stb.) gyakori összeomlását tekintve csodaszámba megy majd, ha mindez határidőre megvalósul.