Augusztus huszadika a magyar identitás napja, nemzeti ünnep. Az alábbi történet mélyen tükrözi a külföldi diaszpórában élő ifjabb nemzedék identitástudatát. Akár a mi kisebbségben, szórványban élő magyarságunk jelképes történetének is tekinthetjük. Néhány napos, sűrű programokkal teletűzdelt kanadai diplomáciai látogatás harmadnapján, az augusztus huszadikát követő este az anyaországi delegáció a főkonzulátus munkatársaival sörözni ment. Végre egy nyakkendő, öltöny nélküli szabad óra, amit legcélszerűbben így lehet kihasználni! Egy asztalnál üldögéltek, és beszélgettek, mire odajött egy tagbaszakadt huszonéves ifjú, és tört magyarsággal, mély szenvedélyességgel feléjük fordult: „Maguk mind magyarok?” A miniszter igenlően válaszolt, miközben – nyilvánvaló bizonyíték gyanánt – a mezére mutatott, amelynek bal oldali felső sarkában egy szép koronás magyar címer díszelgett. Az ismeretlen érdeklődő szemei felcsillantak, megszállta az indulat. Kívülről teljesen jelentéktelennek tűnő polóját feltépte, és a mellére, a szíve tájékára mutatott. Ott éppen egy tetovált magyar címer díszelgett. Kissé szánva-bánva, inkább lelkesen jegyezte meg: „A korona még hiányzik róla!”
Biztos vagyok abban, hogy a mű befejezésével, a magyar korona odatetoválásával nem várta meg az esetleges újabb miniszteri látogatást. És a magyar állampolgárság felvételét sem halogatta tovább. Talán már a következő héten beiktatta a programjába mindkettőt. Miközben a magyar okmány megszerzésének célszerűségén túl számára mégiscsak a befejezett tetoválás, a koronával ellátott címer adta meg a teljes fokú magyar identitást. Kitörölhetetlenül, lemoshatatlanul, tagadhatatlanul. Magyarságát nap mint nap a szíve felett hordozva.
