Laura Mañá Marosvásárhelyen

*Laura Mañá és Kiliti Krisztián a Santa Lolita című előadás tapsrendjén (középen) – Fotók: Bereczky Sándor

Monokróm muzsika

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata fontosnak tartja évadonként legalább egy kortárs szerző darabját is műsorra vinni. És különleges pillanat, igazi színházban egymásra találás, ha a szerző a művéből készült előadást meg is tekintheti. Így történt ez például a Székely Csaba esetében, és így történt akkor, amikor az olasz Fausto Paravidino járt Marosvásárhelyen, és megtekintette az általa írt, Emma életének értelme című drámából készült előadást. Azt az estét is beszélgetés, közönségtalálkozó, majd koccintás zárta a színház Underground termében, természetesen a szerző részvételével. Legutóbb ismét sikerült egy kortárs szerzőt Marosvásárhelyre csábítani: a Tompa Miklós Társulat Santa Lolita című előadásának alapjául szolgáló film rendezőjét és forgatókönyvíróját, tehát kvázi a mű szerzőjét, a katalán Laura Mañát, aki szeptember 29-én tekintette meg az alkotásából Marosvásárhelyen készült színházi produkciót. A társulat, hagyományaihoz híven, ismét a szerzővel való beszélgetésre, majd az azt követő koccintásra hívta a közönséget, amelynek tagjai szép számban eleget is tettek ezen meghívásnak – amelynek eredménye egy nagyon jó hangulatú est lett a színház Underground termében, ahol Albert Mária beszélgetett a szerzővel és a marosvásárhelyi előadás rendezőjével, Kiliti Krisztiánnal.

– Szeretettel üdvözöljük Laura Mañát, aki ezen előadás forrásmunkáját alkotta, a magyarul Együttérző szex című filmet – vezette fel a beszélgetést Albert Mária. – Ez volt az első filmje, ráadásul rögtön az elkészülte után nagy sikert aratott: hat jelölést és három nemzetközi díjat kapott. Az ezt követő művei közül több is drámából inspirálódott, és a most készülő új filmje is drámából készült – a színház és a film találkozása nála megtörtént. 

– Nagyon örvendek, hogy itt lehetek – árulta el Laura Mañá. – Kíváncsi voltam Krisztián munkájára, mert úgy gondolom, hogy sokkal egyszerűbb színpadról átvinni valamit filmre, mint filmből színpadi változatot írni. Ez volt az első filmem, a forgatókönyvet 30 évvel ezelőtt írtam. A filmbéli kis faluban minden fekete-fehér színű, és Lolita nagylelkűségének köszönhetően kezdenek el az emberek egyszer csak színesben élni. Kíváncsi voltam, hogy hogyan lehet ezt az átmenetet színpadra vinni, és nagyszerű ötletnek vélem, hogy a színpadi változatban az emberek eleinte zene nélkül élnek, majd életükbe Lolita szeretetének köszönhetően visszatér a zene. 

– Első kérdésként arra lennék kíváncsi, hogy hogyan jutott el ehhez az izgalmas témához, honnan jött az ötlet? 

– Ez nagyon összetett. Nagyon sokat írtam, könyveket, filmeket, minden szereplőben egy kicsit önmagam vagyok. Nagyon erős katolikus neveltetésben részesültem, ahol bűn volt a sok nevetés, és bűn volt a szex. Ráadásul egy olyan kultúrából jövök, amelyben ha egy férfi sok nőt fektet le, akkor macsó és csodálatra méltó, ám ha egy nő fekszik le sok férfival, akkor kurva. És ez nem igazságos, ráadásul összezavarja az emberek gondolkodását, mert nem tudják, hogy mi a jó, és mi a rossz. Amikor szeretetből, szívbéli jósággal teszel meg bizonyos dolgokat, akkor ki állapíthatja meg, hogy azok bűnök-e vagy sem? Fiatal koromban én is lefeküdtem olyan férfiakkal, akikkel igazából nem is akartam, mert nem tudtam, hogyan kell nemet mondani. És biztos vagyok benne, hogy az itt jelen lévő nők nagy többsége ugyanígy van ezzel. De ez nem a filmemnek a sztorija. Én mindig komédiákat készítettem, és úgy gondolom, hogy a hőseim nagyon naivak, mert szeretem a naiv embereket. Ugyanez történik a Meghalni Santiagóban című filmemben, amely a halálról szól, és ami egy kicsit hasonlít ehhez. Én azt szeretném kérdezni Krisztiántól, hogy miért gondolta, hogy a filmem színházi előadásként is működni fog? Mit látott benne? 

– Azt, hogy ezek a szereplők színpadért kiáltanak – válaszolta Kiliti Krisztián. – Én szeretem az abszurdot, illetve a világot abszurd nézőpontból szemlélni. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az abszurd egy nagyon elvont dolog, de ez nem így van. Hiszen ha jobban belegondolunk, rájövünk, hogy a mindennapi életünk is – például amikor sorban állunk a bankban – teljesen abszurd. Ez fogott meg a filmben, ezért gondoltam, hogy színpadra való. És természetesen nagy kihívás is volt, például, hogy hogyan oldjuk meg az említett, fekete-fehérből színesbe való átmenetet, hogy ugyanolyan erővel tudjon hatni, mint a filmen. 

– Ez a történet éppen arról szól, hogy ne ítélkezzünk – tette hozzá a szerző. – Nagyon kedves karakterem például az öreg Leocadia is, aki a hely történetét jelképezi, hiszen ott volt akkor is, amikor még élt ez a település, amikor még gyerekek voltak a szereplők.

– Ezt mi is így fogtuk fel – árulta el a Leocadia karakterét játszó Biluska Annamária színművésznő. – Én is úgy éreztem, hogy éppen Leocadia fogja össze a darabot és az előadást. Nem egyszerű narrátorként, hanem olyan szereplőként, mint aki összekapcsolja a jeleneteket.  

Kiliti Krisztián szerint lényegi különbség van a film és a színdarab között: – A munkatársaimmal együtt úgy éreztük, hogy sokkal sötétebb tónusú az utóbbi, mert ebbe a faluba beleszületik egy gyerek, és a főszereplők lesznek a szülei. Azt gondolom, hogy mi az életünket nem olyan kategóriákban éljük, mint a tragédia vagy vígjáték. Mi csak éljük a napjainkat, amelyekben – a nézőpont függvényében – vannak vicces és szomorú helyzetek. Előfordul, hogy valamit elviselhetetlenként élünk meg, ám ugyanez a történés más nézőpontból nagyon vicces is lehet. Például amikor valaki szerelmes: úgy viselkedik, mintha bolond lenne, miközben ő maga odabent súlyos fájdalmat él meg. És ugyanez érvényes arra is, hogy jók vagyunk-e vagy rosszak? Lehetséges, hogy a kérdés maga is fölösleges és értelmetlen. Mert nem tudjuk. Remélhetőleg valaki odafent tudja. 

A beszélgetés a közönség kérdéseivel folytatódott. Sokan hozzászóltak, volt, aki tanácsot kért, volt, aki véleményének adott hangot az előadással, annak üzenetével kapcsolatban, mások az előadással és a szöveggel kapcsolatos benyomásaikat osztották meg a szerzővel. Laura Mañá válaszait az alábbi összefoglalóba szerkesztettük.

– Úgy gondolom, hogy a világ sokkal szebb hely lenne, ha nagyvonalúbbak lennének egymással az emberek. Lolita elveszett a film és az előadás kezdetén, hiszen a férje elhagyta. Segítséget kér, de ezt nem kapja meg. Bármit megtenne, hogy visszakapja, de túl naiv. Nagyon nehéz megmondani, hogy az életben mi a rossz és mi a jó. Néha a legjobb szívvel teszünk valamit, amelynek borzasztó eredménye lesz, és van, amikor ez épp fordítva történik. És az is előfordul, hogy ha egy olyan valakivel élünk együtt, aki nagyon-nagyon jó ember, folyamatosan nagyon rossznak érezzük magunkat mellette. Úgy gondolom, hogy borzasztóan nehéz jó emberekkel együtt élni. Az alkotás egy szóban megfogalmazva pedig a szeretetről szól. Nem a szerelemről, hanem a szeretetről.

Minden történetet el lehet mesélni többféleképpen, vígjátékként és drámaként is. Én kizárólag vígjátékokat írok és készítek, de ezeknek az alapját mindig egy tragédia képezi. A színészeimnek mindig azt mondom: figyeljetek, én a vígjátékot készítem, nektek azonban a szereplők tragédiáját kell megélnetek. Mert csak a szituáció komikus. Ebből alakul ki az egész. Ez a film is egy komédia: mi, a nézők kívülről nevetünk egy-egy karakteren, hiszen mi tudjuk, hogy mi a jó és mi a rossz, de a karakter nem. Ez a nézőkkel való cinkosság példája. Azért tudunk nevetni, mert cinkosak vagyunk. Ebben az esetben a főhős szenved a legtöbbet, ezért is Dolores a neve – igen elterjedt spanyol név, ami fájdalmat jelent. A Lolitává váló Dolores nagyon szereti a férjét, és bármit megtenne, hogy visszakapja. Mindent feláldozna érte. Ám a jótettek néha önzőek, mert jól érezzük magunkat tőlük. De ha tudatosan teszel valami rosszat, akkor szörnyen érzed magad tőle. Lolita azonban egy nagyon jó ember, így, miután elhatározza, hogy rosszat tesz, elveszetté válik. Mert nem tudja, hogy hogyan kell rosszat tenni, hogyan kell ezt igazán csinálni. 

A beszélgetést lejegyezte: Kaáli Nagy Botond

A Tompa Miklós Társulat sajtóirodája