Kutyanyelv (9)
2025-05-23 11:00:00
- Bölöni Domokos
LAZICS
Az 1936-ban született Lázár László, irodalmi becenevén Lazics nemzedékek mentora, segítője volt. A Cseke Gábor főszerkesztette Ifjúmunkás irodalmi mellékletének menedzsereként a fél világgal levelezett, nekem is kedves szerkesztőm volt, előbb csak ab invisis, aztán gyakrabban, személyesen is találkoztunk.
1978 júniusában már a szilveszteri összeállításhoz gyűjtögette az anyagot.
Korban évtized választott el tőle, volt hát mit tanulnom. Megfontoltsága, okos tanácsai lenyűgöztek, de hebrencs természetem miatt mindig elröstelltem magam, valahányszor barátságosan, de – megintett.
Így történt, amikor képzelt, kitalált interjút fabrikáltam Vele, és el is küldtem az IM 1978-as szilveszteri összeállítása számára.
Válaszként a szerkesztőségi masinán gépelt szöveg érkezett – nyomdakészen megszerkesztve, gondozva –, mellette pedig egy kézírásos levél, Tőle….Amelyről többé nem esett szó, hanem csak elfelejtettük, s hogy most előkerül, az is valamiféle csodának köszönhető. A zsák, amelyben a hetvenes évek mindenféle leveleit, lapkivágásokat, meghívókat, mindent „tároltam”, ellenállt az időnek. Korondon valami hat helyen is éltünk albérletben, és úgy „jött ide”, Vásárhelyre, hogy senki nem bajolt vele, mindig valami szekrény fenekedes fenekén volt, míg végre feleségem kimondta az ítéletet: minden fölösleges kacatnak pusztulnia kell.
Közlöm hát, először és utoljára, a pimaszkodó „interjút”, majd Lazicsnak, akit kedélyközi állapotban néha gróf úrnak is szólítottunk, megbocsátóan segítő sorait. Isten áldja az emlékét.
*
LAZÍTSUNK, LAZÍTSUNK
(Szilveszteri beszélgetés Lázár Lászlóval)
– Kedves Lázár László, azzal indítanám ezt a (be)képzelt beszélgetést, ami már rég feltűnt nekem: hogy ilyen otthonosan fogadsz mindenkit a IM belső szobáiban…Ebből arra következtetek, hogy Te régóta lakol itt…
– Tulajdonképpen igazad kéne legyen, mert a valóság az, hogy itt születtem, bár tulajdonképpen itt születtem. És ezt, légy szíves, ne magyarázd féle, szokásod szerint.
– Fáradtnak látszol.
– Már vártam ezt a kérdést, hiszen együtt beszéltük meg, hogy ilyesmit nem kérdezel. Nézd. Egy esztendő sikeres próza- és verstermését leszüretelvén, persze hogy fárad az ember. Van neked fogalmad, mennyi óriási gondolatot olvastam el?… Hányan akarják maszek módon megváltoztatni a…világot?
– Milágot?
– Ez, öregem, alliteráció. Betűrím. Az a baj, látod, hogy verset írtok, és fogalmatok sincs az egészről.
– Megharagszol, ha azt mondom: és ilyenkor kell az alliterátor?
– Meg. De ehhez semmi közöd.
– Na és a főliterátor?
– Nem tudom, mi bajotok van Csekével.
– Elbűvöl stílusa kecsével…Úgy látszik, itt elkerülhetetlen a versfertőzés. Apropó: miért nem írsz verset?
– Mert szerintem nagyobb fegyvertény ma az olvasás, mint az írás. Föleg a szerkesztők részéről.
– Tehát egyfajta versundorral jár a munkaköröd. És – prózaundorral is bizonyára. Hogyan szoktad ezt leküzdeni?
– Lazítással. Lazításképpen a Halotti Beszéd és Könyörgést meg az Ómagyar Mária-siralmat olvasom. Máskor levelekre válaszolok, mindenkinek, személyesen. Ez már alkotómunka. Tanácsokat adni fiatal barátainknak. Itt ez a képlet: Vk ⮂ Sz, amelyben a Vk a verset és a költőt jelöli, az Sz pedig a szerkesztőt.
– Milyennek találod a mai fiatalokat?
– Fiataloknak. Aranyosan józanok és józanul (is) aranyosak. Ezenkívül reálisan naivak és naiv módon reálisak. Verseik felüdítenek, kivéve kilencven százalékukat. Prózában valamivel siralmasabb a helyzet: 100 százalék.
Egyébként órási elégtételt nyújt a tudat, hogy talán a század valamelyik nagy zsenijét a borítékok egyikéből fogom kirázni…
– A fiatalság kedvence vagy…
– Igen, mert azt hiszik, hogy végül épp ők lesznek, akikről azt hiszem, hogy kiráztam a borítékból.
– Most éppen min dolgozol?
– Levélre válaszolok. Régi fiatal kezdő tollforgató. Nézd, nem titok: végeredményben mindenki hozzám jár egyetemre. Látod, itt ez a két sor, hogy aszondja: Ó, te drága épület, / Nem élhetek nélküled…
– Épület?
– Szerelmes vers. Csak érteni kell. Jusson eszedbe: Balassi drágalátos palotának nevezte Júliáját…Namármost. Egy mai költő nem írhat palotát, legfennebb tömbházat. De az csúnya. Ezért írta épületnek a kedvesét. Ami sajnos csak logikára, de nem tehetségre vall.
– Ilyenkor mi az eljárás?
– A következő tanácsot adtam, tekintve, hogy Balassit ma már alig ismerik a kislányok: Nem élhetek nélküled, / Csókolom a félfüled!
– Ha nem lennék túlságosan indiszkrét: ki ez a kezdő?
– Nem tudom. A verset K. Jakab Antal postázta, azzal, hogy nem tud hozzászólni. Mit csináljak, kisegítettem.
– Milyen közvetlen terved van a jövőt illetően?
– Lírai tanácsadó címmel állandó telefonszolgálatot létesít szerkesztőségünk. Ezt a líra abszolút térhódítása tette objektív szükségességgé.
– Ha József Attila élne, mit tanácsolnál neki?
– Legyen irodalmi szerkesztő. Verset mindenki tud írni.
– Benne hagyhatom ezt is az interjúban?
– Nyugodtan. Úgysem fog megjelenni.
– Köszönöm, és boldog Újesztendőt!
– Nézd, azért ne túlozzunk.
*
LAZICS LEVELE
Bölöni Domokosnak, Korondra
1978.XI. 29.
Kedves Domi!
Azért csak „visszajelzek” – ezen ne múljon.
Ún. szilveszteri förmedvényed legjobb helye mégiscsak Nálad van – tégy aztán Te véle, amit akarsz.
Az, hogy így kell írnom, jórészt nem a te hibád. De ez mit sem változtat a dolgokon. Mennyivel könnyebb szívvel vettem volna, ha engem figurázol ki, no de tudom, hogy a kifigurázást is ki kell érdemelni, s hogy ennél jobb reklám nem is létezik a földön…
Félre a tréfával: van annyi baja Lazicsnak, hogy ne bántsuk fölöslegesen. Azt hiszem, most még ilyen tréfákon sem tudna derülni.
Ettől függetlenül – úgy tudom, szilveszteri adósságaid vannak. Légy szíves, láss neki a törlesztésükhöz!
Minden, ami jön, legyen kellemes avagy tűrhető. Szívből kívánom, barátsággal:
Lázár Laci
