2024. june 16., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Koszovó még igencsak ismeretlen a turisták előtt. A forrongásokkal telített szerb–koszovói zónát (határnak nem nevezném, mivel Szerbia „határtalanul” magáénak tekinti a szárnyakat bontogató országot) kivéve ma már jó a közbiztonság, nyugodtan látogatható. 

Koszovó Európa legújabb, elismertetésben levő országa. A helyi albán többség által egyoldalúan kikiáltott államot a világ országainak mintegy fele elismerte már, köztük van Magyarország is. Területe alig több tízezer négyzetkilométernél, ami a történelmi Erdély egyötöde, függetlenségének kivívása számos tanulságul szolgál. A népsűrűség az átlagosnál nagyobb, a lakosok száma megközelíti a kétmilliót. A legiszlámabb balkáni ország, a lakosság 95 százaléka szunnita muzulmán. A statisztikák alapján a lakosság 94 százaléka által az albán a beszélt nyelv, 2-2% a hivatalos nyelvnek számító szerbet, valamint a bosnyákot beszéli, 1% a törököt, 1% nem ismert. A negyedszázaddal ezelőtti szerb–albán konfliktus után sokan elvándoroltak ugyan, és gazdasági okokból ma is számosan külföldön dolgoznak, tartózkodnak, mégis reményre ad okot, hogy az ország lakosságának fele 30 éven aluli.

 A 13. században Koszovóban volt a középkori szerb állam világi és vallási központja, a királyi székváros, Prizren, amely akkoriban „szerb Konstantinápoly” volt, valamint a szerb ortodox pátriárka székhelye. Az 1389-es rigómezei csatában a szerbek vereségével az Oszmán Birodalom betört a Balkán szívébe. Érthető hát, hogy az érzelmi kötődés csak fokozza az amúgy korántsem érzelgős szerb hatalom „ragaszkodását” történelme és kultúrája bölcsőjéhez. Ráadásul a közel ötszáz éves oszmán hatástól függetlenedő terület az első világháborút követően „a csillagok állásának köszönhetően” mindjárt az új szerb államalakulathoz csatolódott. A szerb ma is hivatalos nyelv a vele együtt abszolút kisebbségi törökkel együtt.

Az Albán Liga székhelye (Prizren)

 Az albánok magasabb születési arányszáma, az albán nyelvű iskolahálózat robbanásszerű fejlődése (a két világháború közötti szerb hatalom szándékosan nem szorgalmazta az albánok anyanyelvi oktatását) jelentős változásokhoz vezetett, amit egyesek demográfiai háborúnak, illetve a szerbek tervszerű, békés kiszorításának tartanak. Az albánok aránya a lakosságon belül 90%-ra nőtt, elsősorban a szerbek kárára. Ugyanakkor mindkét nép soraiból sokan keresték boldogulásukat nyugaton, de sok szerb, cigány és albán költözött el Koszovóból gazdaságilag kedvezőbb és nyugodtabb körülmények közé az egykori Jugoszlávia más vidékeire is. Az albán vendégmunkások fizetésük egy részét hazaküldték, ahol ebből tömegesen felvásároltak szerb tulajdonú ingatlanokat. Az amúgy alacsony értékű koszovói ingatlanokért a szerb tulajdonosok csillagászati összegeket kaptak, amiből sokan meggazdagodva költöztek északra. Mindennek hatása volt az általános gazdasági helyzetre, szaporodtak az incidensek a szerbek és albánok között, nőtt a kölcsönös gyűlölet. És demográfiai mutatóiban megerősödött az önállóvá váló ország, amelynek függetlenségét teljes mellszélességgel támogatta az Amerikai Egyesült Államok. 

 Az éremnek két oldala van. A szerb csapatok kivonulása után az albán fegyveresek masszív etnikai tisztogatásba kezdtek, és az elmúlt bő két évtizedben mintegy kétszázezer szerb és cigány volt kénytelen elhagyni otthonát, Koszovót. A cigányok érintettsége jól mutatja, hogy többről volt szó, mint a szerbek elleni bosszúról. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) az albán önállósodási mozgalom fegyveres hátterévé vált, és ahogyan lenni szokott, az albánok jogi küzdelmének a fegyveres képviselete mellett túlkapásoknak is helyet adott.

 Összességében elmondható, hogy a kedvező népesedési mutatóknak és a következetes, fegyveres támogatással megvívott szabadságharcnak köszönhetően Koszovó kivívta függetlenségét, amit egyre több állam elismer. Előbb-utóbb bizonyosan Románia is. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a fejletlen gazdaságot átöröklő és kisállami elszigeteltségében onnan kevés kitörési lehetőséggel rendelkező ország az elvándorlás hullámával küzd. Egyáltalán nem egyedi jelenség, hogy amikor a nemzeti törekvések révbe érnek, a népesség az addiginál nagyobb mértékben elhagyja a szülőföldjét, mivel immár a gazdasági igények kerülnek előtérbe. A külföldön vendégmunkásként dolgozó koszovóiak hazautalt pénze komoly bevételt jelent a családok számára a cigaretta- és üzemanyag-csempészet mellett, miközben a jelentős korrupcióra épülő előnyszerzés sem elhanyagolandó. Eközben az ország készül az Európai Unióba való belépésre, például az elvárt kétnyelvűséget pontosan betartja (a szerb megfelelőt nem cirill, hanem latin betűkkel írva), de a mélyben bizonyára ott forronganak a kitörölhetetlen indulatok. A saját érdekeket alátámasztó magabiztosság szembetűnő példája, hogy függetlenné válása után Koszovó önkényesen bevezette az eurót fizetőeszközként.

 Pristina a maga 220 ezer lakosával Koszovó legnagyobb települése és egyben fővárosa. Belvárosának egyik legjelentősebb építménye a 2010-ben épült Szent Teréz anya katedrális. A katedrális kívülről és belülről is modern dizájnnal büszkélkedhet, mennyezete fából készült. A viszonylag kevés építészeti látnivaló közül az egyik legkülönlegesebb a Nemzeti Egyetemi Könyvtár sajátos épülete. A főváros központi, az albán nemzeti hős nevét viselő terén megtalálható a névadó Szkander bég szobra, mögötte a sokemeletes kormányépülettel, amely kinézetében inkább üzletháznak vagy emeletes lakóháznak tűnik. Innen egyik irányban a régi bazárba lehet ellátogatni, ahol az óváros török hangulatát három mecset is biztosítja, közülük az egyik a 15. században épült. A másik irányban, a városközponton végigfut a Teréz anyáról elnevezett sétálóutca, mindkét oldalán üzletek, éttermek, kávézók és parkos padok.


Pristinának inkább érdekességei vannak, a jelenkornak megfelelő sajátosságai. Ez leginkább szobrok, emlékművek állítása terén követhető végig. „Kötelezőnek” tekinthető Kasztrióta György, Teréz anya vagy éppenséggel Ibrahim Rugova szobra, aki 2002–2006 között Koszovó első államelnöke volt. De a kezében kalasnyikovot tartó albán UÇK-harcos élethű alakja sem hiányozhat, mellette nemcsak Koszovó, hanem egyúttal Albánia zászlajával. E kettősség gyakran tetten érhető, amiként az is, hogy több helyen a harcokban elesett katonák ifjú tekintetével szembesülhetünk. De márványtáblát kaptak a béketeremtő KFOR-katonák is, külön táblán 14 brit katona neve, akik életüket vesztették Koszovó függetlenségének megőrzéséért, valamint azok a férfiak és nők, akik velük együttműködve hoztak áldozatot a hazáért. Külön emléktáblát állítottak a szerb harcosok által megerőszakolt albán nőknek. És hogy még teljesebb legyen a kör, fehér márványtáblára vésett angol és albán szöveg emlékeztet a 2001. szeptember 11-i terrortámadásra. Az 1963-ban bontásra ítélt utolsó zsinagóga helyén pedig négy nyelven (albán, jiddis, szerb, angol) emlékeznek a holokauszt áldozataira. 

 Pristinában a fiatalok legnépszerűbb találkozási pontja az újjászületést jelképező Newborn emlékmű. Egészen rendhagyó a könyvként megjelenített márványtábla hátán kidomborodó agy emlékmű, elöl egy 2020-as tudományos cikk albán szerzői által megfogalmazott következtetésekből idézve. Eszerint jobb lelki közérzetük van, és érzelmileg intelligensebbek azok a diákok, akik a tananyagon kívül könyveket olvasnak, többet egy év alatt, vagy könyvtárba járnak.

A főváros két fontos sugárútját a Koszovó függetlenségének elérésében kulcsszerepet játszó két amerikai politikusról, Bill Clinton és George W. Bush elnökről nevezték el. A Bill Clinton bulváron a névadó háromméteres szobra áll, egy 2009-ben felállított emlékmű, amely felemelt karral és széles mosollyal az arcán ábrázolja az ország függetlenedése mellett kiálló elnököt. Ugyanakkor a szobor mögötti tömbházon függőlegesen végigfut egy hatalmas banner Clintonnal, felette Koszovó, alatta pedig az Egyesült Államok zászlajával. A szobor talapzatán az alábbi személyes idézet olvasható: „Elhatározásunk miatt a 20. század nem a tehetetlen felháborodással ér véget, hanem az emberi méltóság és az emberi jogok reményteljes megerősítésével a 21. században.” Akarva-akaratlanul is Wilson elnök 20. század eleji biztató szavai jutnak eszembe a népek önrendelkezéséről, ami az új államalakulatba besorolt erdélyi magyarok számára inkább cukormáz, mintsem valóság lett. De hát Koszovóban sem a szerbek mostani kisebbségi helyzete a tét, hanem az önállóvá vált újabb albán állam léte. Egy jelképes táblára odaírva és Clinton szobrának a hátoldalára képzelve: Köszönjük, Mr. Clinton és Mr. Bush!

 Az Európai Unió „adományaként” 2013-ban adták át azt az autópályát, amely összeköti a fővárost a Koszovó legszebb városának számító Prizren városával, majd onnan az albán határhoz vezet. Prizren egy gyönyörűséges török–albán kisváros hangulatos zegzugos utcákkal, ódon kőhíddal, a török élet jellegzetes középületeivel (minaretek, fürdők, derviskolostorok, óratorony), a török katonaságnak közel fél évezreden át székhelyet nyújtó várral. És világörökségi helyszínnel, a bizánci Szent György-templommal, amely jelenleg rendőrök által védett, és nem látogatható, mivel a szerbeket ért atrocitások példájaként gyújtogatás áldozata lett. Harminc éve még több mint tízezer, ma már csak pár száz szerb lakosa van a városnak, szerb negyede romokban áll. A bosszú hadjáratát korábban, 1999-ben a szerb hadsereg büntető hadjárata előzte meg, amelynek célja volt a koszovói albán múlt látható örökségének pusztítása is. Akkor az albán nemzeti mozgalom székhelyét égették porig, később a szerb ortodox templomot gyújtogatták. 

 Prizren a 19. században vált az albán nemzeti mozgalom központjává. Itt hozták létre 1878-ban az Albán Ligát, melynek célja az autonóm Albánia megteremtése volt az Oszmán Birodalmon belül. Itt ült össze a három (muzulmán, katolikus, pravoszláv) vallásfelekezet között megoszló albánok gyűlése, hogy elhatározza valamennyi albán egyesítését és az autonómia kiharcolását. Az út rögös és vérrel áztatott volt, de célba ért. A függetlenséghez vezető úton magyar emberek, a magyar kormányzat is szerepet vállalt. Az Albán Liga újjáépített és múzeummá átalakított székhelyén az odalátogató megtudhatja, hogy a liga meggyilkolt elnöke, Ymer Prizreni exhumálása Nemeskéri János antropológus irányításával történt. Magyar vonatkozás továbbá, hogy az egyik domboldali utcában váratlanul felbukkan a magyar zászló és címer Magyarország tiszteletbeli konzulátusa épületén. A prizreni városháza előtt pedig egy nagy táblán jelképes köszönetnyilvánítás fogalmazódik meg mindazon országok számára, amelyek elismerték Koszovó függetlenségét. Nagyon köszönöm – olvasható magyarul is. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató