Átmeneti enyhülés után ismét melegszik a légkör a kormány második megszorító csomagjának részét képező közigazgatási reform kérdésében. Nem véletlenül, mert itt nagy a politikai tét.
Szeptember elején már igen éles vitákat váltott ki ez az ügy a koalícióban, aztán két héttel elhalasztották az erről szóló törvénytervezet véglegesítését. Mint azóta kiderült, a szünetnek egészen egyszerű oka volt, az, hogy állambátyó gépezetében senkinek nincs egy pontos nyilvántartása arról, hogy hány alkalmazott dolgozik a közigazgatásban. Az adatgyűjtés azóta is zajlik, de ebből a fejetlenségből már egészen világos, hogy odafent a kincstári egereket sem érdekelte az, hogy például a szóban forgó önkormányzatok személyzete milyen hatékonysággal végzi a munkáját, milyen minőségű közszolgáltatásokat nyújt az adott települések adófizetőinek. Ez sokadlagos kérdés, pedig akkor is az egyik legfontosabbnak kéne lennie, ha mostanában éppen költséglefaragás jeligéjével reformálják a gépezetet. A hivatalhoz forduló mezei választónak ugyanis nem az a gondja, hogy mennyibe kerül egy hivatalnok kilóban vagy munkaórában számolva, hanem az, hogy idejében és jól oldják meg az ügyes-bajos problémát, amivel hozzájuk kénytelen fordulni.
Ahogy az említett két hét a lejártához közeledik, a szocdemek ideiglenes pártvezére ismét elkezdte fokozni a hangulatot, kijelentve a minap, hogy pártja nem ért egyet azzal, hogy a reform az elbocsátásokra irányuljon. Tovább ötletelt, hogy ki kéne dolgozni egy egységes képletet arra, hogy adott lakosságszám mellett hány hivatalnokra van szükség egy településen. Ez a megközelítés sincs köszönőviszonyban az adófizető szempontjából legfontosabb hatékonyság kérdésével.
Nem véletlen, hogy a néhai állampárt örököse fontoskodik ismét az ügyben, a kérdés felvetésével pontosan elárulva, hogy számukra a közigazgatás kérdéskörének kizárólag politikai tétje van. Mert a nagy pártoknak a helyi közigazgatási gépezet a legfontosabb hatalmi bázisa, főleg vidéki környezetben. Kisebb településeken a helyi fennforgóknak jelentős befolyásuk van, és ezenkívül az önkormányzatokban életfogytig jól fizetett kényelmes állásokba lehet ültetni a politikai klientúrát is. Ezzel főleg a hegyen túli vidéki környezetben simán választásokat lehet nyerni, nem véletlen, hogy a voksforgató esztendőkben a helyhatósági választásokat mindennél nagyobb felhajtás övezi. Ahogy az sem véletlen, hogy a nagy pártok, amelyek közül a szocik a rendszerváltás óta meghatározó tényezőnek számítanak, soha nem végeztek egy igazi közigazgatási reformot a hatékonyság szem előtt tartásával. Itt az a lényeg, hogy minél több településen lehessen helyi, szavazatokat irányítható kiskirály. Csak egy összehasonlítás, hogy a minap az orosz drónok csoportos utazása kapcsán címlapra kerülő lengyel barakktársak a rendszerváltás után közigazgatási reformmal kezdték a rendszerváltást. A miénknél 40%-kal nagyobb területű, lakosságszámban két és félszeres országuk jól elvan 1400 községgel, nálunk 2850 intézi az adófizetők ügyes-bajos dolgait. Most sem az a lényeg, hogy ezek jobban szolgálják ki az adófizetőt, hanem hogy kerüljenek valamivel kevesebbe, úgy, hogy a rajtuk keresztül gyakorolható befolyáson ne essen csorba.
