2022. május 17., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Koalíciós vitát váltott ki, hogy a ljubljanai divízió I/A jégkorong-világbajnokságon a magyar és a román válogatott vasárnapi mérkőzése után a román válogatott székelyföldi tagjai a magyar válogatott tagjaival és a magyar szurkolókkal együtt elénekelték a székely himnuszt.


A magyar és a román csapat játékosai együtt hallgatják, amint a közönség elénekli a székely himnuszt 

Fotó: Nyugaton már megoldották (Facebook)




„Tűrhetetlen provokáció“

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az ukrajnai háború összefüggésében „tűrhetetlen provokációnak“ nevezte a himnuszéneklést. Kijelentette: biztos benne, hogy a koalícióban megtárgyalják az ügyet. „Ezek olyan túlzások, amelyeknek nincsen helyük Románia területén 30 év demokrácia után. Mindenkinek meg kell értenie, hogy Románia és Európa egy másik szakaszba lépett. A háború összefüggésében tűrhetetlennek tűnik ilyen provokációt elkövetni“ – jelentette ki Ciolacu, aki a képviselőház elnöki tisztségét is betölti. Hozzátette: ő és társai mindig megadták a tiszteletet az RMDSZ-nek és a kisebbségeknek, az efféle megnyilvánulások azonban nem a megfelelő irányba viszik a dolgokat.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Adrian Cozma azt kérte Nicolae Ciucă kormányfőtől, váltsa le tisztségéből Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert, aki – a román sajtó közlése szerint – a nézőtér magyar szektorában nézte a mérkőzést. Tánczos – aki korábban a Román Jégkorong-szövetséget is vezette – a közösségi médiában tisztázta, hogy más román szurkolók is a magyar lelátóról nézték a meccset, tőle pár méterre egy román család a román válogatott mezét viselte. Ő maga pedig a román válogatott legtöbb tagját adó csíkszeredai klub mezét viselte.

Adrian Cozma a közösségi oldalán közölt bejegyzésében minősíthetetlen gesztusnak ítélte a székely himnusz eléneklését. Szerinte ezzel megalázták Romániát, és Tánczos Barna a jelenlétével biztosította ezt. „Románia jelképei szentek minden román számára, bármilyen nemzetiségű legyen is. Aki nem tiszteli a haza szimbólumait, nem lehet tagja Románia kormányának“ – jelentette ki a politikus.

Az elítélő nyilatkozatok sorát Sorin Grindeanu szociáldemokrata párti közlekedési miniszter indította el még hétfőn, aki gyalázatosnak nevezte a történteket. Azt kérte a sportági szövetségtől és Novák Eduárd sportminisztertől, hogy büntesse meg a játékosokat. „Aki nem tiszteli Romániát, nincs mit keressen piros-sárga-kék mezben!“ – írta a miniszter a közösségi médiában közzétett bejegyzésében.


Magyar reakciók

Az RMDSZ elnöke a közösségi oldalán közzétett keddi bejegyzésében Grindeanu nyilatkozatára reagált. Kelemen Hunor büszkeségének adott hangot, amiért a román jégkorong-válogatott kijutott a világbajnokságra, és a csapat kilencven százalékát székelyföldi játékosok alkotják. „Nekünk most köszönetet kell mondani, és nem kell senkit megbüntetni minden alap nélkül – jelentette ki a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus. – Semmilyen alapja nincs annak a kérésnek, hogy a székely himnusz elénekléséért a sportminiszter megbüntesse a székely játékosokat. Szolidárisak vagyunk azokkal, akiket méltánytalanul támadnak. A büntetést kezdeményező szállításügyi minisztert vajon felelősségre lehet vonni azért, hogy a vonaton a kalauz és az utas mit dalolászik?“

Hasonló szellemben reagált a képviselőházban az RMDSZ frakcióvezetője, Csoma Botond. Kifejtette: a székely himnusz olyan értéke Románia magyar kisebbségének, amely nem irányul sem a román közösség, sem Románia ellen. „Fontos, hogy megértsük (...), az országban sokféle regionális identitás van – így a székely is –, és ez csak erősebbé tesz bennünket közösségként, országként“ – hangsúlyozta.

A vasárnapi magyar–román jégkorongmérkőzés a magyar válogatott 4-2-es győzelmével végződött, és nem csak a román, hanem a magyar válogatott soraiban is voltak székelyföldi játékosok. A mérkőzésnek nem volt igazi tétje, hiszen az már korábban eldőlt, hogy a román csapat az utolsó, ötödik helyen zár, és kiesik a divízió I/B-be, míg a magyar csapat második lett, és jövőre a világelitben szerepel.

A játékosok véleménye

Megszólaltak a román jégkorong-válogatott tagjai a székely himnusz eléneklésével kapcsolatos ügyben. A Székely Sportnak név nélkül, kollektíven nyilatkozó játékosok azt mondták, a magyarok elleni meccs végén tiszteletből fordultak a közönség felé, miután az rákezdett a székely himnuszra. Nem tartják provokációnak a történteket, egyébként román, ukrán, orosz és szlovák csapattársaik is a jégen maradtak tiszteletből, akárcsak a magyaroktól a kanadai és a finn. De így tettek valamennyi korábbi mérkőzésük után is, és akkor nem volt visszhangja a dolognak. A székelyföldi játékosok szerint azért kerítettek most akkora gellert a történteknek, mert el akarják terelni a figyelmet a sportág működését érintő jelentős problémákról, a sportági szövetség nem megfelelő szervezési munkájáról, a súlyos anyagi gondokról.

Eredményjelző

2022-es Divízió 1/A jégkorong-világbajnokság, Ljubljana: Magyarország – Dél-Korea 5-1, Szlovénia – Litvánia 4-2, Magyarország – Litvánia 2-1, Románia – Szlovénia 1-9, Románia – Dél-Korea 1-4, Dél-Korea – Litvánia 3-5, Magyarország – Szlovénia 1-5, Litvánia – Románia 5-4, Magyarország – Románia 4-2.