2022. június 30., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újjászületett az egykori Bürger-palota

A csodálatosan felújított Aranykakast a tulajdonos, Cosmin Pop mutatta be csütörtökön a sajtó képviselőinek, s ezzel a nagyközönség előtt is nyilvánossá vált, milyen átalakuláson esett át Marosvásárhely emblematikus épülete, az egykori Bürger-palota. Az Aranykakas, az egykori közkedvelt vendéglő 1972-ben nyílt meg, s most, 50 év után ismét megnyitja kapuit. Azoknak, akik tapasztaltuk, hogy 2000 után milyen pusztítást végzett az enyészet, felüdülés volt új pompájában viszontlátni az Aranykakast, amely május 22-én, vasárnap délutántól fogadja a vendégeket.

Fotók: Nagy Tibor 


Vissza az időben 

Az Aranykakas tulajdonosa fontosnak tartotta történelmi kontextusba helyezni az épületet, s elfogulatlan visszapillantóval ecsetelni a XIX. század végi, XX. század eleji történelmi állapotokat, amelyek a mai napig meghatározzák Marosvásárhely életét. 

– A Kossuth utca és a Sörház utca kereszteződése a XIX. század végén külvárosnak számított. Itt állt a város tulajdonában levő, A két pisztolyhoz nevet viselő fogadó, amely a vásárosok, kupecek találkozó- és szálláshelye volt. A járványügyi veszélyek miatt 1895-ben a város úgy döntött, hogy felszámolja ezt a gócot, s a telket a módos zsidó vállalkozónak, Bürger Albertnek adta el. Bürger a XIX. század végén és a XX. század elején a város leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletembere volt, számos épület és vállalkozás, közöttük a Sörház utcai gyártelep birtokosa. Sörgyára kapacitását tekintve az Osztrák–Magyar Monarchia első tíz termelője közé tartozott – mondta Cosmin Pop, aki a XIX. század végi mentalitásra hívta fel a figyelmet.

– Bernády György, aki akkor még csak helyi tanácsos volt, a telek eladását két feltételhez kötötte. Az egyik: az eladásból származó pénzt kizárólag oktatási intézmények építésére használhatják, a második: a telek átvétele után az út mindkét oldalán egy-egy sávot át kell engedni a polgármesteri hivatalnak, hogy az úttestet szélesíteni lehessen. A mai útkereszteződés méretei a XIX. század végi, az 1896. évi helyi tanácsnak köszönhetőek! – állapította meg Cosmin Pop.


A megvásárolt telken 1897-ben készült el Bürger Albert neobarokk stílusú és díszítésű lakóháza, amelyben eredetileg nyolc hálószoba volt. A mai tulajdonos nem bukkant rá az épület tervezőjére, Bürger feltételezhetően a birodalom egyik neves tervezőjét kérte fel erre a feladatra. A Bürger-vállalkozást az 1930-as évek gazdasági válsága tönkretette, de a ház az államosításig a család birtokában maradt. 

Államosítás után az épületet lerakatként használták, később a nyárádtői Avicola baromfifarm tulajdonába került, amely 1972-ben Aranykakas néven nyitott vendéglőt benne. Legtöbben mint elegáns vendéglőre emlékeznek rá. A romosodó műemlék épület 2015-ben került Pop Cosmin tulajdonába, 2018-ra szerezte meg az engedélyeket a felújítására. A világjárvány miatt a munkálatok és az átadás megkésett, de ezzel véletlenül is úgy sikerült, hogy az Aranykakas megnyitásának 50. évfordulóján jelentik be az újranyitást. 

Az építkezés folyamata hosszadalmas és nehézkes volt, a romos épületből keveset lehetett megmenteni. Ezért a költségek kétszer magasabbra rúgtak, mint amire eredetileg számítottak. Ehhez hozzáadódott még, hogy nehezen lehetett szakmunkást kapni, Londonból kellett hazahozni a munkásokat.

A sajtó többször is feltette a kérdést: mennyibe került az épület felújítása, de a befektető erre a részletre nem kívánt kitérni, mondván, hogy ez nem fontos. A lényeg, hogy a város visszakapta egyik emblematikus épületét. 


Prémium kategóriájú szálloda 

Az elegáns épület kívül az aranyozott díszítőelemekkel, párkányokkal, az oromzaton az építtetés 1897-es évszámával, a forgó aranykakassal hívja fel magára a figyelmet. 

Belépve azonban kiderül, hogy az egykori palotában nem vendéglő fog működni, hanem boutique hotel, prémium kategóriás szálló. Az előtér, a reggeliző, a folyosók a mai igényekhez igazítva, luxuskivitelezésben várják majd a vendégeket. A tulajdonos olyan festményeket, burkolatokat választott, amelyek vidám, derűs hangulatot árasztanak. 


– A változatosságra törekedem, azt szerettem volna, hogy megtörjük a monotóniát, hogy minden szobát sajátosan rendezzünk be, a falakat más színekkel festettük ki, és burkoltuk. Odafigyeltünk arra, hogy olyan világítástechnikát alkalmazzunk, ami kiemeli az épület hangulatát. A falakat úgy szigeteltük, hogy a szobákba ne szűrődjék be hang, hogy a szállóvendégeket ne zavarja a körforgalmon áthaladó teherforgalom zaja. Költséges megoldás volt, de szükséges. A fürdőszobákat a legkorszerűbben burkoltuk és szereltük fel. Minden a vendég kényelmét szolgálja. Ami számomra lényeges: a régi épület gerendáiból különleges technológiával bútordarabokat készítettünk, s ezzel átörökítettük a régi épület „génállományát”. Ehhez az anyagot Szatmárra kellett szállítani, mert itt nem találtunk megfelelő szakembert – mondta Pop Cosmin, majd körbevezetett a szálloda 12 földszinti és emeleti – manzárd – szobáin. Érdekes volt kinézni a homlokzaton található ovális ablakon, amelyről a Kossuth utcára nyílik kilátás, ami egyedi Marosvásárhelyen.


A vendéglő és az árnyas terasz kellemes találkozások helye

A korszerű és tágas vendéglő a régi palota mellett kapott helyet, egyszerre 150 személy befogadására alkalmas. Színpad is van, tehát élő zenére is számíthatnak a vendégek. Ez annál is inkább igény, mivel az Aranykakas teraszán megszokott volt az élő zene. A tulajdonos elmondta, figyelmeztették, ne bontsa le a terasz színpadját, hiszen ott egykor Kiss Éva is énekelt. 

Az épület mögötti terasz, azaz az udvar jó hangulata megmaradt, árnyas fák alatt, zöld pázsiton és tér-kövezett részeken állnak az asztalok. 

A tulajdonosnak az volt a célja, hogy olyan teret alakítson ki, ahol kellemes környezetben lehet találkozni, felszabadultan lehet sörözni, beszélgetni. 

– Azt szeretném, ha a fiatalok számára olyan találkozó- és szórakozóhely lenne, mint hajdanán, hiszen akkor is a fiatalok töltötték meg élettel az Aranykakast. Azt szeretném, ha az Aranykakas vonzereje visszatérne, ha hírnevet hozna a városnak, s máshonnan is jönnének szórakozni, például a kolozsváriak. Ne csak a marosvásárhelyiek menjenek Kolozsvárra, hanem fordítva is legyen! – fogalmazott Pop.

Kipróbáltuk, valóban kellemes hely, szép a környezet, kedves a személyzet, igényes a kiszolgálás. 

Az Aranykakas várja, hogy újra felfedezzék.