Ahogy a sötétlő jegenyék a júliusi eget körmük hegyén tartják
Ahogy a lekaszált fű száradása felfedi a kifehérlő martot,
Balázs Imre festménye
Balázs Imre képe alá
Ahogy a sötétlő jegenyék a júliusi eget körmük hegyén tartják
Ahogy a lekaszált fű száradása felfedi a kifehérlő martot,
Ahogy a négy fiatal szürkenyár az öreg égernek csámpásodik,
Ahogy tintakékül a Maros a gát felett
szinte érzed a cementlapok leheletét.
Glóriát sző a kánikula azúrjába a fény,
Acéltükröt játszik a folyó,
Bokrok lombsötétje beleijeszt a tájba,
Sejtelmes felszín alatti áramlások festik
kifeszülő hullámokra a széttört táj darabjait.
Beköltözöl e tájba,
Színek szivárványával becézed a fák összekuszálódott ágait.
Itt vagy e tájban, pasztellezel,
ilyenkor hátad nekiveted a Városnak.
Felsejlik a régi művészeti a Barátok temploma mögött,
a Poklos-patakra bámuló földszinti lakás,
a szerkesztőségi íróasztal festékcsíkos szegélye,
a poros RATA tér a vár alatt,
a máréfalvi nagy kanyar porát emlékező öreg busz.
Hangok és színek.
Ízek és szagok.
Fuvamlatok s jóízű zenék.
Városod.
Itthon vagy megint.
Itthon az otthoni tájban.
Beléd költözött, beleköltöztél.
Örökre.
