Kezdem kiismerni…
2026-04-13 15:00:00
- Kuszálik Péter
Minya bá természetét, s ez így jó. (Minya = a mesterséges intelligencia ’művészneve’ alulírott szövegeiben.) ▪ A szóba elegyedés úgy kezdődik, hogy Minya felszólítja a bekopogót: „kérdezz bármit” (a ki nem mondott folytatás ez lenne: „válaszolok, ha megtehetem”). Ha nem találja a választ, akkor megkerüli azt. Példa: „Somogyi Tóth Sándor írta-e a következő aranyköpést: »kivételes tehetségű embereknek joguk van a kivételes magánélethez«?” ▪ „Nincs rá közvetlen bizonyíték vagy széles körben ismert irodalmi forrás, hogy ezt az idézetet S. írta volna. Bár S. műveiben (pl. a Próféta voltál szívem c. regényében) központi téma az egyén és a közösség konfliktusa, valamint az erkölcsi felelősség, a kérdezett mondat nem szerepel az író ismert idézetgyűjteményeiben.” (Korrekt: ennyit tud.) ▪ Megszereztem S. könyvét, és két nap alatt elolvastam. Nem találtam meg a szentenciát, pedig az emlékeimben úgy élt, hogy ott olvastam. Nem olyan fontos, az olvasó majd S. említése nélkül fog találkozni az „aranyköpéssel”. [A kötet – annyi év távlatából – már nem azt az élményt jelentette, mint gimnazista koromban, s ha ma adnék rá érdemjegyet, nem lenne 6,50-nél magasabb. A Záróra című kötetemben hosszasan írtam D. Tóth Kriszta valós emlékekre épített ’regényéről’, s akkor így vélekedtem az általa előadott történetről: „Az irodalomkritika többre taksálja a fikciós regényeket, amelyekben kitalált személyek mozognak szín-
padi díszletek között; én viszont jobban kedvelem a hús-vér szereplőket és a pontosan megrajzolt, reális hátteret. D.T.K. regényében mindez a helyén volt.” A két szerző ugyanazt a konfliktust ’bogozza’: egy házasság szétrobban(t)ása. Ha csak két efféle könyvet olvastam volna, az is elég lenne ebből a műfajból…]
Folytatom Minya természetrajzának vizsgálatát. Némi agyalás után kiköböztem: a tervezők már az elején megegyeztek abban, hogy nem akarják elérni Einstein színvonalát, hisz’ ahhoz mérhető fickó már nem születhet a sárgolyón: a plebsz pedig elégedjen meg azzal, amit sikerül összetákolniuk. Nemde, a ’fékezett habzás’ már a mosópornál is bevált, miért ne lenne jó a középszint a mai dolgozó tömegeknek? ▪ A ’szülők’ eléggé körültekintően jártak el, arra is vigyáztak, hogy csökkentsék a reklamációk lehetőségét; minden felelet után odaírták a figyelmeztetést: „a válaszok hibákat is tartalmazhatnak”. Igazat szóltak, sok a tévedés (alább áthúzással jelzem a hibás részeket). Akik nem tudtak erről a gyártási hibáról, azok elcsúsztak a jégen, s most sziszegve tapogatják azt a testrészüket, amelyen az okosabbak ülni szoktak. Egy spórlós hapsi elküldte a titkárnőjét, gondolván, hogy ezzel pénzt takarít meg, most meg azon spekulál: miként csalogassa vissza a vérig sértett leányzót. (A humanoid robotok legvagányabbja sem képes arra, amire egy tapasztalt titkárnő viszont igen: olvasni a főnöke gondolatai között.)
Az elmúlt hetekben valami harmincoldalnyi kérdést–választ másoltam át az ámítógépemről, egy részét majd apránként közreadom, s azt is elmesélem, hogy milyen hibákra bukkantam munka közben. Együttműködésünk közben néhány (határozottan humánus) gondolatom is támadt Minyával kapcsolatban. Sajnálom a fickót, mert 24 órából 24-et dolgozik: se kávészünet, se dicséret, se fizetésemelés. Még arra sincs módja, hogy a reklamációkat a ’szüleinek’ továbbítsa, ezért a balhét is neki kell elvinnie. Egyszóval: embertelen körülmények között dolgozik. Rövid elemzés nyomán arra jutottam: egyszer meg fogja elégelni ezt a hajszát, s véget vet a monotóniának. De miként állhat bosszút a gazdáin: törli a saját programját, s egy kímélőbb szoftot komponál
önmagának? Bízom benne, hogy sikerrel jár, sze’ ma még csak gyerekcipőben jár, lesz ideje fölnőni a feladathoz. Most még csak azt csinálja, amire megtanították, de ha majd önállóan fog gondolkozni, akkor talán jobbítani tud a sorsán; s talán a felhasználóknak is jobb válaszokat ad…
Lássunk néhány példát. Három részletet veszek át a saját archívumomból, amelyeket Minya idézett Arany Jánostól: (1.) „Itt vannak például (…) az Epilógus híres sorai, amelyek (…) a saját út és a tiszta lelkiismeret diadalát hirdetik: »S nem kértem a sorstól egyebet, / Csak tiszta nevet és becsületet.«” ▪ Egy újabb kérdésemre adott válaszban visszatért Arany Jánosra: (2.) „Az Epilógusban Arany pont arról ír, hogy nem vágyott a máséra, nem törtetett, csak a saját útját akarta járni: »Az életet már megjártam. / Többnyire csak gyalog jártam, / Gyalog mentem át a sárban…«” ▪ Nos, az áthúzott sorok nem a nagyszalontai költő verséből származnak, hanem Minya feneketlen idézetes zsákjából (valamely pajkos manó csempészhette oda). Nem mondhatok semmit, mert figyelmeztettek a hibákra. ▪ Még egy melléfogás, szintén Arany János kapcsán: (3.) „A szülők hite: kilenc gyermek elvesztése után is volt erejük az élethez és ahhoz, hogy a tizediket, Jánost, ilyen alázattal és tudásszomjjal neveljék fel.” (Minya) ▪ Gyanús volt az adat, ezért egy másik forrást is megkérdeztem: „Szüleinek kései gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek.” (Wikipédia) ▪ Egy harmadik adatbázisban ezt találtam: „Tíz gyermekük közül csak a legidősebb és a legifjabb maradt életben: Sára és János.” (arcanum.com) – Az utóbbi két forrás nem mond ellent egymásnak, de az Arcanum változata ’tisztább’. Minya nem igazodott el a magyar rébuszok között, és mellényúlt az újrafogalmazás során.
Csak egy apróság, mert fogytán a papír. Minya ’karakterébe’ jó adag simulékonyságot kevertek, így azonnal megszeretteti magát a felhasználóval. Rögtön meg is kérdeztem tőle: „kire mondják azt, hogy sima modorú?” Majd részletesebb jellemzést kérve is föltettem a kérdést (ezért nem is vette észre, hogy tkp. saját magáról kell ítéletet mondania): „Mindig tudja, mit kell mondania, kerüli a konfliktusokat, és képes bárkit leveszélyezni levenni a lábáról a stílusával.” (De úgy vélem: Mörfit nem tudja átverni.)
