2019. július 23., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mikor az ember már-már komolyan kezdte volna venni

az adóhatóságot, kiderül, hogy sem virtuálisan, sem papíron nem lehet bízni abban, hogy a törvény szavát betartják. Kitalálhatják, a virtuális adóbevallásokról van szó, ezzel kapcsolatban tavaly márciusban Eugen Teodorovici pénzügyminiszter bejelentette, hogy 2019-től az adóbevallásokat online fog kelleni benyújtani, 2019. március 30-ig. Nem számít, hogy fiatal, idős, van-e internet-előfizetése, van-e számítógépe, tudja-e használni a gépet, a világhálót. Kötelezően online, vagyis elektronikusan kell kitölteni a nyilatkozatot, aki pedig nem boldogul, majd segítenek neki az adóhivatal alkalmazottai. 

Az intézkedés célja a tárcavezető szerint a költségcsökkentés, a személyzetleépítés. 

Aztán nem pont úgy történtek a dolgok, ahogy Bukarestben megálmodták. Kétségtelen, hogy jó gondolat a virtuális térbeli ügyintézés, hiszen hatékony, és ha nyugatabbra működik, miért ne működhetne itt is? Miért ne tudná a romániai adófizető használni a korszerű kommunikációs eszközöket? Miért ne tudna az Adó és Pénzügyi Hivatal idejében, egy év alatt felkészülni az általa kötelezővé tett adóbevallási eljárásra? 

Mint kiderült, a hivatal informatikai rendszerével gondok vannak, az embereknek pedig – főként az idősebb korosztályhoz tartozóknak – gondot okoz az online módon történő ügyintézés, illetve nem áll rendelkezésükre az ehhez szükséges eszköztár. Így aztán első lépésben az adóbevallási határidőt kitolták július 31-ig. 

Kedden aztán a pénzügyminiszter bejelentette: idén papíron is elfogadhatják az egységes adóbevallást. Ezek után eszembe jut az év eleji kapkodás, a virtuális térben való online fiók létrehozásával járó bonyodalmak, az órákon át lefagyott informatikai rendszer okozta kellemetlenség, az időveszteség, az ingerült hivatalnokok kapkodása, és nem utolsósorban a kizárólag román nyelvű, egyáltalán nem egyszerű nyelvezetű adóbevallási ív kitöltésével járó bosszúság… tudhattam volna, hogy az egy lépést előre előbb-utóbb kettő hátra követi. 

A pénzügyi tárca vezetője hiába vigasztalja magát: lám-lám, már 700 ezer adófizetőnek van online fiókja a virtuális térben. Ez a szám kevés. Arról nem ejt szót, hogy a nem megfelelően előkészített informatikai rendszer miatt, illetve a papíralapú adóbevallás lehetősége hiányában az adóbevallási nyilatkozatok benyújtásának elmaradása mekkora összegektől foszthatja meg az államkasszát. No de, ha későn is, a szaktárca „felébredt”, és amint Eugen Teodorovici mondta, számításba veszik, hogy egy ideig papíron is be lehessen nyújtani ezt az egységes adóbevallást, amíg a dolgok véglegesen helyre nem kerülnek, a határidő pedig „minimum” az év vége. 

Azért látni kell: még ez is elég bizonytalan két lépés hátra…