Két és fél évtized a segítés jegyében

25 éves a HIFA-Románia

Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a HIFA-Románia Egyesület, amely több mint két és fél évtizede munkálkodik a fogyatékkal élők és hátrányos helyzetű családok megsegítése érdekében. Náluk nem számít, kinek mi a feladata, az egyesület munkatársai mindannyian, ha kell, beteget gondoznak, orvoshoz szállítják a nehezen mozgókat, hazaviszik nekik az élelmet, vagy éppen az esti órákban mennek csapdát állítani, ha a sérült kétségbeesetten telefonál, hogy egér van a kamrájában. Az évforduló alkalmával Csata Évával, a HIFA-Románia igazgatójával beszélgettünk. 

– Huszonöt éve az igényekre válaszolva próbáltok segíteni. Az egyesület létrehozását is az igény szülte annak idején? 

– Annyira szép a HIFA születésének a története, hiszen fogyatékkal élő emberek találkoznak, összebarátkoznak, elkezdenek együtt kimozdulni templomba, programokra, elkezdenek észrevenni olyan dolgokat, ami nekik fáj. De nem azokat a megoldásokat keresik, amelyek a saját életüket jobbá, könnyebbé tehetik, hanem elkezdenek gondolkodni azon, hogy létrehozzanak valamit, ami az összes sérültön segíteni tud. Így jött létre a HIFA-Románia: első körben barátok, ismerősök, hittársak és ezek hozzátartozói, gondozói ültek le gondolkodni azon, mit tehetnének a többiekért, azokért, akiknek nincsen hangja, akik nem mozdulnak ki az otthonaikból. Ez az időszak volt az, amikor kezdtek „előbukkanni”a sérültek, azonban a városi infrastruktúra nem állt készen arra, hogy ők abban boldogulni tudjanak. Az egyesület életének első éveiben hangsúlyosabb szerep jutott a táboroknak, képzéseknek, próbáltunk megtanulni pályázni, segíteni a beteggondozókon, képzéseket, csoportokat szervezni számukra, hogy egyáltalán legyen egy hely, ahol kisírhatják magukat. Nagyon érdekes, hogy a Fraternitás mozgalom mentén szerveződik a HIFA, amelynek a legfontosabb alapelve az, hogy a sérült legyen a sérült apostola, ne az egészséges személyek mondják meg, milyen életet kellene élniük, hogyan kellene alkalmazkodjanak, hiszen a sérült tudja hitelesen elmondani a másik sérültnek, hogy adott problémán ő is keresztülment, vagy éppen azt, hogyan sikerült neki megoldania egy nehéz helyzetet. A Fraternitás mozgalom a mai napig a HIFA-Románia központi mozgalma, a mai napig járunk világtalálkozókra, konferenciákra.

– A sorstársi közösségen, a lelki támaszon túl, a mindennapokban hogyan tud segíteni a HIFA?

– Az utóbbi tíz évben az egyesület életében mindent az igények szültek. Vannak gazdag lelkületű, fogyatékkal élő alkotóink, így megtaláljuk a módját, hogy kiállítsák a munkáikat, vannak, akik írnak, nekik lehetőséget teremtünk, hogy megjelenjenek a verseik, vagy készítünk nekik egy újságot, ahol kibontakozhatnak. Nem kell annak sem tartalmilag, sem formailag tökéletesnek lenni, csak fejezhessék ki a gondolataikat. Vannak értelmi fogyatékkal élők, akik nehezen illeszthetők be egy-egy komolyabb programba, így számukra szervezünk sportnapot, ahol nyugodtan kiabálhatnak, ugrálhatnak, nevethetnek. Vannak idősek, de fiatalabbak is, akik úgy érzik, lelkileg nincsenek jól, számukra lelki napokat szervezünk, lelkészeket hívunk meg, vagy tábort szervezünk, ahol feltöltődhetnek, találkozhatnak velük egykorúakkal. Az akkreditációnk alapján az első években fogyatékkal élőkön tudtunk segíteni, akik nem voltak sérültek, azokon sajnos nem. Így született az ötlet, hogy hozzunk létre egy Segítség mindenkinek című programot, amelynek részeként bárkinek segítséget tudunk nyújtani, legyen az lelki támasz, vagy jogi, adminisztratív tanácsadás, élelmiszercsomag, gyógyszer. 

– Sérültekről lévén szó, rengeteg probléma merül fel, lehet, hogy valaki mozgáskorlátozottsága miatt nem tud eljutni orvoshoz, vagy éppen felügyeletre van szüksége, amíg a gondozó elintézi az ügyes-bajos dolgait. Ebben is tudtok segíteni?

– Négy akadálymentes autónk van, amivel szállítani tudjuk a sérülteket, amikor szükségük van rá, emellett a kollégáink saját autóikkal is elviszik szükség esetén az időseket, járókerettel közlekedőket, nemlátókat.

Az otthoni beteggondozás terén van asszisztensünk, vannak kollégák, akik felkeresik a rászorulókat, hogy segítsenek a takarításban, főzésben, bevásárlásban, a családorvossal, szakorvossal kapcsolatot tartanak, adminisztratív teendőket intéznek, emellett sétálni viszik az időst, a beteget, beszélgetnek vele, hogy ezáltal valamennyire tehermentesítsék a beteggondozót. Az azonban, hogy valakinél napi 4-8 órát el tudjon tölteni egy alkalmazott, azt jelentené, hogy az adott munkatárs csak egyetlen betegről gondoskodik, holott több százan szorulnak segítségre. Csak Marosvásárhelyen 206 személyről gondoskodunk, de 450-et is eléri azoknak a száma, akik segítségért fordulnak hozzánk, akár egyszeri alkalommal is, vagy akár más megyéből érkeznek. 

Ugyanakkor évek óta élelmiszercsomaggal is segítjük a rászoruló családokat. Mi nem azt a formát választottuk, mint sok más szervezet, hogy utalványt vagy kártyát adunk, és vásárolják le ők, hiszen a mi jogosultjaink között sokan vannak, akik nagyon nehezen tudják elhagyni az otthonaikat, ezért nemcsak anyagi, hanem logisztikai segítség is számukra, hogy hazaviszünk egy élelmiszercsomagot, amiből főzhetnek, boldogulhatnak egy ideig. Hogy segíthetünk, azt a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivataltól érkező havi támogatás teszi lehetővé. Emellett szükség esetén biztosítunk a rászorulók számára gyógyszereket, egészségügyi segédeszközöket, nálunk nem bérelni kell ezeket, hanem teljesen ingyenes. Ha valaki úgy érzi, adománnyal meg szeretné köszönni, hálásan elfogadjuk, de akinek erre nincs lehetősége, az is hozzájuthat az eszközökhöz. 

Jelentős igény mutatkozik a jogi tanácsadás iránt, amit biztosítunk, hiszen ez az a réteg, amely nem tudja megfizetni a jogászi, ügyvédi díjszabásokat, hozzánk viszont bárki eljöhet a kérdéseivel, az irataival, és a jogászunk megpróbál segíteni neki. Ugyanakkor a jogosultságokkal kapcsolatos törvénybeli változásokról folyamatosan értesítjük a fogyatékkal élőket, illetve állandó zöldvonalunk van, folyamatosan kapcsolatban vagyunk velük. 

Mindemellett rendszeres programjaink vannak: sportnapok, karaoké-délután, filmklub, kézművesklub, játéknapok, lelki napok, bálok. A kisebb rendezvényeink mintegy negyvenfős csapattal zajlanak, a nagyobbakba pedig nyolcvan-százötvenen kapcsolódnak be. Vannak közkedvelt programok, amelyekre olyan sérültek is eljönnek, akik évek óta nem mozdultak ki. Volt alkalom, amikor táplálkozás-szakértőt hívtunk meg, akit arra kértünk, hogy mivel olyan személyekről beszélünk, akiknek nagyon be kell osztaniuk a pénzt, próbáljon meg tanácsokkal segíteni, hogy szűkös költségvetésből hogyan lehet egészségesen étkezni. 

– Az otthoni beteggondozói program keretében hány személyről gondoskodtok? 

– Az otthoni beteggondozói programunkban, amit a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal támogat, hivatalosan hatvan személyről gondoskodunk, ennyihez tudnak kijárni a kollégák. De egyértelmű, hogy nem csak ennyien kérik a segítségünket, gyakran érkezik segélykérő hívás a leglehetetlenebb pillanatokban. Egy konkrét példa: nemrég ünnepnap volt, és telefonáltak, hogy egy beteg felügyeletre szorul, mert a gondozója bekerült a kórházba. Vagy az orvosok kiengedték a kórházból az agyvérzésen átesett beteget, és a családnak fogalma nincs, mit kezdjen vele. Ilyenkor nem merül fel, hogy milyen nap van, milyen ünnep, van egy probléma, amit sürgősen meg kell oldani, hiszen ezért vagyunk. A legszebb a civil szférában az, hogy a sofőr, az igazgató, a szociális munkás, a kinetoterapeuta, a jelnyelvtolmács – holott nem az a feladata –  ha beteget kell gondozni, ha pelenkázni kell, vagy levágni a beteg körmét, haját, akkor mindenki teszi, amit tenni kell.

– Kívülállóként látjuk, hogy az akadálymentesítés terén a mai napig rengeteg a hiányosság, nehezen jutnak be intézményekbe, kórházakba a fogyatékkal élők. Ti mit tapasztaltok, melyek a legnagyobb nehézségek, amelyekkel szembe kell nézniük a mindennapokban?

– Szinte mindenre van megoldás, de hogy mi lesz a sérülttel, amikor a beteggondozó megöregszik, megbetegszik, halálán van, az a mai napig nincs megoldva. A családtagjukat, sok esetben a sérült gyereküket ellátó beteggondozók zöme próbálja távol tartani magától ezt a gondolatot, próbál még nem foglalkozni vele, aztán egyszer csak megtörténik a baj, ami nem feltétlenül haláleset, hiszen előfordulhat, hogy műtétre szorul a gondozó, bekerül a kórházba, és azt a pár napot, amíg bent kell maradnia, le kell fedni, hiszen nem maradhat felügyelet nélkül a gondozásában lévő sérült. Van, amikor szomszédok, barátok segítenek be, vagy a család össze tud fogni, és megoldja a problémát. Egyre többen vannak ebben a helyzetben, nem csak fogyatékkal élők, hanem demenciával küzdők, agyvérzés után lábadozók is. 

Van, ahol a testvér át tudta venni ezt a szerepet, van, ahol ismerős, rokon munkanélkülivé vált, így felvállalta ezt a munkát, alkalmazták gondozóként, de még mindig nagyon sokan vannak, akiknek nincs alternatívájuk, ha idősek, betegek és minden nap kihívás számukra felkelni, akkor is ellátják a sérült gyereküket. 

Mindemellett, annak ellenére, hogy erre törvény van, a kórházakban a mai napig harcolni kell azért, hogy a gondozó a beteg mellett lehessen, hogy adjanak legalább egy széket, amire leülhet, holott ő látja el a beteg körüli teendők nagy részét, mivel humánerőforrása erre nincs a kórházaknak. A mellékhelyiségek nem akadálymentesítettek, nincsenek eszközök, amelyek lehetővé tennék a fogyatékkal élő beteg személyre szabott ellátását. Nem beszélve arról, hogy az orvosok nagy része nem rendelkezik kellő tapasztalati tudással arról, hogy milyen sajátos igényei vannak egy fogyatékkal élő betegnek.