2021. április 10., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mitől jó a jog?

A jog szó hallatán nagyon sok embernek vaskos könyvek, illetve nehéz és száraz meghatározások jutnak az eszébe. Azonban ennek a szakterületnek is megvannak a kedvelői. Ők álmodták meg a Jogász Esettanulmány-versenyt, ami idén ünnepeli 9. születésnapját, amit a tavalyi évhez hasonlóan online tartanak meg. Az esemény veszíthet a hangulatából, de a világhálónak köszönhetően lehetőségük lesz olyan diákoknak is versenyezni, akik nem Kolozsváron élnek.

A verseny főszervezőjét, Vadadi Tekla Annát kérdeztük róla.



– Hogyan kell elképzelni egy jogász-esettanulmányversenyt?

– Egyetemi éveink alatt a tanulás és a szórakozás természetesen szerves részét képezi az életünknek. Bár a tanulás már önmagában is elég nagy kihívás, az egyetemisták nagy része mégis kapható a megmérettetésekre. A Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium szervezésében 2013 tavaszán startolt el a Jogász Esettanulmány-verseny, amely az egyetlen romániai, magyar joghallgatóknak szervezett egyéni ilyen verseny. A járványügyi helyzetet figyelembe véve, a verseny idén is online térben fog zajlani. A megmérettetés lehetőséget biztosít a magyar joghallgatók számára az elméleti szaktudás elmélyítésére és alkalmazására, a szaknyelvírásban és beszédben való gyakorlására, az egyéni készségek megmérettetésére és fejlesztésére, illetve szakmai bemutatkozásra, valamint végül, de nem utolsósorban a jogászszakma képviselőivel való kapcsolat kialakítására. A résztvevők szakmai fejlődését az esetek egyéni megoldása és a gyakorló jogászoktól kapott szóbeli, illetve írott értékelés segíti elő. 

– Kik jelentkezhetnek az idei versenyre?

– A versenyre 18 és 25 év közötti, alapképzésben részt vevő magyar joghallgatók jelentkezését várjuk április 6-án 23 óra 59 percig, ekkor zárul a jelentkezés. A versenyzők előnyére válik, ha szeretik az adrenalint, és a tudásvágy hajtja őket, valamint kipróbálnák magukat ügyvédi, esetleg bírói szerepben. A résztvevőknek négy nap alatt kell megoldaniuk két jogesetet: elsőéven egy-egy adatvédelmi jogi és polgári jogi, másodévtől negyedévig egy-egy büntetőjogi és polgári jogi esetet. A beküldött megoldásokat tapasztalt ügyvédekből és tanárokból álló zsűri javítja és értékeli, valamint tanácsokkal látja el a döntőbe jutott diákokat. A jelentkezési ívet megtalálhatják az esemény Facebook-oldalán, azt kitöltve jelentkezhetnek a versenyre. Említésre méltó, hogy idén a jelentkezés ingyenes. Ezenkívül a versenyzők számára két tréningen való részvétel is biztosítva lesz. Az első tréning Bartis Előd ügyvéd előadásában Hogyan oldjunk jogesetet? címmel fog lezajlani. Ez segíti a versenyzőket a kapott jogesetek megoldásában, amit a képzés után rögtön meg is kapnak. A képzés április 13-án 18 órától lesz. A második tréninget dr. Kádár Magor kommunikációs szakember fogja tartani a joghallgatóknak a bemutatókészítés témakörében. A képzésen való részvétel nagyon hasznos lehet a versenyzőknek, hisz az általuk megoldott jogesetek bemutatására is sor kerül a verseny döntőjén. Utóbbi képzésre április 21-én 16 órától kerül sor. Fontos kiemelni, hogy a képzéseken csak azok a diákok vehetnek részt, akik jelentkeztek a versenyre.

– Tavaly már online került sor az eseményre. Tudtatok tapasztalatot szerezni a 2020-as kiadásból?

– Az idei verseny megszervezése számomra elég nagy kihívást jelent, mivel még soha nem vettem részt a versenyen, és nem tudtam, hogy miből áll, hogy kellene nekifogni. Röviden rólam azt kell tudni, hogy elsőéves joghallgató vagyok a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán, és tavaly vettek fel a Mikó Imre Szakkollégium tagjai közé. Azonban rendezvényszervezésben jártas múltamnak köszönhetően és persze pár lelkes szakkollégiumi társam és a zsűri segítségével itt állunk közel két héttel a verseny időpontja előtt. 

– A szervezés során milyen nehézségekkel szembesültetek?

– Számtalan nehézségbe ütközik az ember egy ehhez hasonló online rendezvény lebonyolítása során, azonban ne hagyjuk ki a pozitív dolgokat sem, hisz a világháló, bár elvesz az élményből, képes előnyöket is hozzáadni. Számunkra nagy előny, még nem volt ehhez hasonló a verseny történetében: a versenyzők bővülő köre. Lehetőségünk volt kiterjeszteni a versenyt nemcsak kolozsvári jog- hallgatók számára, hanem bevonni egész Erdély joghallgatóit. Az eddigi adatok szerint vannak versenyzőink a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemről, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről, a marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemről, a brassói Transilvania Egyetemről. Emellett elárulom, hogy közel állunk egy rekord megdöntéséhez a résztvevők számát illetően, hisz az előző években 46 személy volt a legtöbb, aki részt vett rajta. Idén, az eddigi jelentkezések alapján, meghaladtuk a 35 főt. Kevesebb mint egy hét van a jelentkezés lezárásáig és egy lehetséges rekordszám megdöntéséig. És legvégül a számtalan tapasztalat mellett a versenyzők nemcsak értékes pénznyereményekkel gazdagodhatnak, hanem szakmai gyakorlatot és általuk választott szakkönyveket is nyerhetnek a versenyen.