2020. március 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A megyei szociális otthonokban nincs igazolt koronavírus-fertőzött

A Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság felkészült azoknak a gyerekeknek a befogadására, akiket – a jogszabályoknak megfelelően – gondozásba kell vennie, ha szüleikről beigazolódik, hogy koronavírus-fertőzöttek, és kórházban kezelik őket. Amint Deak Elida Maria aligazgató hangsúlyozta, a SMURD, a polgármesteri hivatalok és a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság szociális szolgálatai együttműködnek ilyen esetekben, hogy a megbetegedett szülők magára maradt gyerekei bekerülhessenek a szociális ellátórendszerbe. 

Az aligazgatót annak kapcsán kérdeztük, hogy az országos igazgatóság vezetője, Mădălina Turza szerdán közölte, azokat a gyerekeket, akiknek szülei megfertőződtek az új koronavírussal, és kórházban vannak, gondozásba veszi a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság. Kijelentette, ezekre az esetekre is kidolgozták az eljárást, figyelve azonban arra, hogy ne veszélyeztessék a szociális ellátórendszerben levő többi gyerek egészségét. 

Deak Elida Maria lapunknak elmondta, hogy az érvényben lévő jogszabályok szerint járnak el, a szülők betegsége miatt magukra maradt gyerekek a családi törvénykönyvnek megfelelően a rokonokhoz (IV. fokig) kerülnek, ha ez nem lehetséges, akkor juthatnak az igazgatóság által fenntartott szociális otthonokba. 

– Eddig nem volt ilyen esetünk. Ha szükség lesz arra, hogy szociális otthonban helyezzünk el gyerekeket, akiknek szüleik kórházba kerülnek koronavírus-fertőzés miatt, azt követően kerülhet erre sor, hogy a közegészségügyi szakember vagy családorvos javaslatot tesz erre. Ha az orvos megállapítja, hogy a gyermek tünetmentes, javaslatára a jogszabályoknak megfelelően bekerülhet a szociális ellátórendszerbe, 14 napos elkülönítésre. Tehát mindenképpen járványügyi vizsgálat lesz, mielőtt a hátrányos helyzetbe jutott gyermek bekerül a rendszerbe, hiszen nem veszélyeztethetjük a már gondozásban levő gyermekek egészségét. A fertőzés tüneteit mutató kiskorú kórházi ellátásba kerül – tette hozzá az aligazgató. 

Deak Elida Maria a Népújságnak elmondta, a megyei szociális otthonokban nincs igazolt koronavírus-fertőzött személy sem az alkalmazottak, sem a gondozottak között. Az intézmény vezetése március elején már megtette a szükséges óvintézkedéseket: elrendelte a látogatási tilalmat a gondozóközpontokban, figyelemmel követi mind az alkalmazottak, mind a gondozottak egészségi állapotát, fokozottan odafigyelnek a higiéniai előírások betartására, azonban felkészült arra, hogy sürgős esetben azonnal el tudjanak helyezni 20 gyermeket, és úgy szervezzék át a tevékenységet, hogy szükség esetén több, elkülönítésre alkalmas helyiséget is kialakítsanak. Az aligazgató hozzátette: az intézmény gondoskodott védőfelszerelésről, de újabb beszerzéseket is tervez, amihez költségvetés-kiegészítés szükséges a megyei önkormányzat részéről.