2020. szeptember 26., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Öregedni…? Élvezet” (2.)

Halhatatlanságra és örök fiatalságra valószínűleg már az idők hajnalán vágyott az ember. Lehet, hogy így volt valamikor…? Talán az elveszett éden szirénhangja sejlik fel fiatalkorunkban, amikor úgy érezzük, hogy miénk a világ, és a „tudom, bírom, képes vagyok ” elvek vezérelnek? Ebben a periódusban oly távoli a saját „végességünk” tudata, hogy szinte megfeledkezünk róla. Aztán egyszer csak történik valami, ami ráébreszt a valóságra. Arra, hogy nincs kivétel, az idő múlásával mi is öregszünk. Ám akkor még módfelett felháborítónak és igazságtalannak érezzük ezt. 

Nem csoda tehát, ha olyan sok embert, kutatót érdekelt az öregedés témája. Nagyon sokan foglalkoztak vele, magyarázatot kerestek, keresnek az okára, mikéntjére. Minden kutató szerette volna megtalálni azt a pontot, ahol beavatkozva, ha nem is megállítani, de legalább fékezni, lassítani lehet a folyamatot. Hatalmas szakirodalma van a gerontológiának (öregedéstan). Marosvásár- helyen dr. Kapussy Antal (1929–1978) foglalkozott vele, Az öregedés tudománya című könyve 1974-ben jelent meg. Ma is modernnek számító, helytálló megállapításai vannak. Pl. Susan Sontagra (1933–2004, USA-beli író, filozófus) hivatkozik már akkor, vagy célszerűbbnek tartja a vitaminok természetes formában való fogyasztását, mint a gyári készítményeket stb.

Számos, inkább számtalan, egyesek szerint 300 molekuláris elméletet dolgoztak ki az öregedés magyarázatára. Ez rengeteg. De ha csak a fele igaz, és 150-féle elmélet létezik, az is túl sok. Néhány ezek közül: kopás-, stressz-, anyagcsere-, salakanyag-, enzim-, genetikai, immunológiai, szabadgyökelmélet stb., stb. Tudjuk, hogy ahol sok a „szöveg”, a magyarázkodás, ott a háttérben hiátus, űr, bizonytalanság lapul. Az öregedés témájával kapcsolatban is ez a helyzet. Mindenik elmélet logikus és érthető, ám egyik sem tudja tisztázni, hogy az idő múlásával megjelenő elváltozások okai vagy következményei az öregedés folyamatának?

Az 1980-as évek közepe táján, hajdani kutató koromban, az akkori marosvásárhelyi Orvosi Kutató Központ immunológiai laborjában magam is foglalkoztam a témával. Mielőtt bármit is mondanék erről a munkáról, le kell szögeznem, hogy mi nem akartuk megoldani az öregedés problémáját. Kezünkben voltak bizonyos, akkor modernnek számító immunológiai labormódszerek, amelyek segítségével felmérést végeztünk. 

Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy van-e összefüggés az immunrendszer bizonyos sejtjeinek száma és aktivitása, valamint az életkor előrehaladása között. 

Ennek érdekében egyrészt az ún. rozettatesztet használtuk, amivel el lehet különíteni egymástól az érett, speciális feladatuk ellátására már képes T, illetve B típusú limfocitákat (nyiroksejtek), másrészt az ún. NBT- (Nitro blue tetrazolium-) teszttel a neutrofil granulociták (mikrofágok), vagyis kis falósejtek „étvágyát”, fagocitáló képességét mértük.

Vizsgált alanyaink egészséges, önként jelentkezők voltak, 20-tól 94 éves korig. Két kolléganő vállalta az együttműködést ez ügyben, dr. Kovács Bea, a hajdani Elekromaros üzemi orvosa és dr. Kenéz-Ferencz Gizella az alsóidecsi nyugdíjasotthonból.


Immunológiai háttérinformációk

A limfociták (nyiroksejtek – limfa=nyirok, cita=sejt) az immunrendszer végrehajtó eszközei. Nagyon fontos szerepük van az egészség megőrzésében vagy visszaszerzésében, a gyógyulásban. Ők teremtik meg a kapcsolatot az immunrendszer egymástól távol eső, de funkcionálisan összetartozó szervei között. Ezek a következők: a timusz vagy csecsemőmirigy (a mellcsont mögött), a mandulák, a lép, a vékonybél belső felszínén levő nyiroktüszőhalmazok, a Peyer-plakkok, a féregnyúlvány (közismert nevén vakbél), valamint a nyirokerek és a nyirokcsomók.

Mint minden vérsejt, a nyiroksejtek is a vörös csontvelőben termelődnek. Innen, a véráram útján, egy részük a timuszba (csecsemőmirigy), másik részük az ún. bursa-ekvivalens szervekbe, vagyis a vékonybél és a féregnyúlvány nyiroktüszős részeibe jut. Mást és mást tanulnak ezeken a helyszíneken, olyanszerűen, mintha két különböző iskolába járnának. Azt is mondhatnánk, hogy itt szakosodnak, és funkciójuk szempontjából itt lesz belőlük T- (timo-dependens, timusztól függő) illetve B- (burso-dependens, burszától függő) nyiroksejt. Vagyis itt válnak éretté, képessé feladatuk betöltésére.

A T-nyiroksejtek szűrik ki és semmisítik meg a testidegenné vált sejteket. Ilyenek a vírussal (pl. herpesz, influenza, SARS CoV-2) fertőzöttek, illetve a sejtosztódások során keletkező hibás sejtek. Mivel hétévente kicserélődnek a testi sejtjeink, az állandó osztódás-elhalás folyamán elkerülhetetlen a „selejt” létrejötte. Napi 100, akár 1.000 ilyen hibás sejt keletkezhet. Ezek „buták”, csak szaporodni képesek, de daganatok kiindulópontjaivá válhatnak, ezért nagyon fontos a kiszűrésük. Ezt a mechanizmust hívjuk sejtes (celluláris) immunválasznak, mert ilyenkor a T-limfocita közvetítő anyag nélkül, sejt sejttel érintkezve fejti ki megsemmisítő hatását. A T-nyiroksejtek tehát a vírusfertőzések és a daganatos betegségek megelőzésében és legyőzésében játszanak igen fontos szerepet! 

A B- vagy bursa-dependens, vagyis tömlőtől függő nyiroksejtek neve több magyarázatot igényel. A bursa (tömlő) a fajfejlődés során a madarak osztályánál a kloáka (végbél) körül elhelyezkedő nyirokszerv. Amíg a madaraktól eljutunk az emberig, ez a szerv mintegy „széthúzódik” az emésztőcsatorna mentén, és a vékonybélben, a hossztengellyel párhuzamosan, ovális alakban elhelyezkedő, ún. Peyer-plakkokat, nyiroktüszőhalmazokat alkot. Ilyen nyálkahártya béleli a féregnyúlvány (vakbél) belsejét is. A B-nyiroksejtek érése itt, ezeken a nyiroktüszős területeken történik, itt „szakosodnak”, és a baktériumok megsemmisítésére válnak alkalmassá. Vagyis a B típusú nyiroksejtek a bakteriális fertőzések megelőzésében és leküzdésében (baktériumok által kiváltott fertőző betegségekben, gennyesedéssel járó gyulladásokban) játszanak szerepet. Mivel közvetítő anyag, az ún. immunglobulinok segítségével teszik ezt, ami folyékony közeg, vagyis humor, ezt a védekezési formát humorális immunválasznak nevezzük. 

A másik, általunk vizsgált fehérvérsejtcsoport a neutrofil granulociták (mikrofágok, kis falósejtek) voltak. Ezek bekebelezik – úgy is mondhatjuk: eltakarítják – a nyiroksejtek által megsemmisítetteket. Ily módon visszaállítják az eredeti állapotot, a rendet az érintett területen. 

(Az immunrendszer aktivitása ennél sokkal összetettebb, bonyolultabb. A leírtak az egész mechanizmus kvintesszenciáját jelentik.) Ezek után nézzük meg milyen értékeket kaptunk, milyen eredményre jutottunk vizsgálataink során.

A grafikon függőleges tengelyén a százalékos arányok, a vízszintesen pedig az életévek szerepelnek, tízévenkénti beosztásban. A felső ábra két vonala, a T (tele vonal) illetve a B (szaggatott vonal) a nyiroksejtek változását mutatja az életkor függvényében. Az alsó ábra a falósejtek viselkedésére vonatkozik, ugyancsak az életkortól függően. 

Ha ránézünk a felső grafikonra, azt látjuk, hogy már 20 és 30 éves kor között csökken a rozettaképző nyiroksejtek száma. Majd mindkét görbe (T és B) meredeken emelkedik, és 40-45 éves korban, teljesítőképességünk maximumán éri el a csúcsot. Ezután újra süllyedni kezd.  Először fokozatosan, majd egyre erőteljesebben. A mélypontot 70 éves kor körül éri el. Érdekes módon a T típusú nyiroksejtek görbéje ezután ismét emelkedést mutat. (Talán azt, hogy ilyenkor van/lehet egy kis stagnálás a lefelé vezető úton?)  Ezzel szemben a B görbe lassabban, de folyamatosan esik a vizsgált korhatár végéig. 

Következtetésképpen megállapíthatjuk, hogy a rozettaképző nyiroksejtek száma a csúcsérték után folyamatosan csökken, párhuzamosan a múló évek számával. Vagyis van összefüggés az öregedés folyamata és a T- és B-nyiroksejtek számának csökkenése között. Ez lehet a magyarázata  annak, hogy ebben a periódusban, vagyis 45-70 év között gyakoribbakká válnak a vírusok okozta betegségek, a daganatos megbetegedések, és lelassulnak az összes gyógyulási folyamatok (vö. T- és B-nyiroksejtek szerepe).


Igen ám, de a rutin hematológiai laborvizsgálat, a perifériás vérkép nem mutatja ezt a párhuzamot. A limfocitaszám csak konkrét betegség esetén változik, egyébként a normál értékhatár között mozog bármely életkorban. Ezek szerint csak a speciálisan képzett nyiroksejtek (T és B) száma lesz kevesebb a korral. Feltételezhetően azért, mert időközben történik valamilyen változás (öregedés?) a timuszban és a bursa-ekvivalens szervekben, aminek következtében zavart szenved a nyiroksejtek itt történő érési folyamata, vagyis a „szakképzés”. Ily módon, az évek múlásával egyre kevesebb T, illetve B tulajdonsággal bíró limfocitával rendelkezünk, aminek egyenes következményei a gyakoribbakká váló és elhúzódó kóros folyamatok. 

Ha megnézzük az alsó görbét, a neutrofil granulociták (falósejtek) görbéjét, azt látjuk, hogy szinte pontos tükörképe a másiknak, a nyiroksejtekének. Amikor fogy az egyik, nő a másik, és fordítva. Mintha kompenzálni akarnák egymás tevékenységét. Valószínű, hogy így is van. Ha a szakképzett T-B nyiroksejtek aktivitását specifikus védelemnek tekintjük, akkor a falósejteké nem specifikus. Ők ugyanis válogatás nélkül minden sejtet felfalnak. Annál mohóbban, minél kevesebb a „szakképzett” nyiroksejt. A kor előre haladásával ezeknél a sejteknél is képességbeli változásról, mégpedig fokozódásról van szó, mert számuk a perifériás vérképben normál határok között mozog. 

Végkövetkeztetésként elmondhatjuk, hogy az évek múlásával párhuzamosan csökken szervezetünk specifikus védelmi képessége, mert folyamatosan fogy a T, illetve B tulajdonsággal bíró nyiroksejtek száma. Ez magyarázhatja a különböző betegségek (vírusfertőzések, daganatok) halmozódó megjelenését, valamint a gyógyulási és regeneratív folyamatok rendkívüli lelassulását az öregedés-öregség időszakában. A falósejtek aktivitásának nagymértékű fokozódása ugyanakkor kompenzációs mechanizmusnak fogható fel, ami azonban inkább ront, mint javít a helyzeten, mert „válogatás nélkül” pusztítja a sejteket. 

Azt, hogy mi történik a timuszban és a bursa-ekvivalens szervekben a kor előrehaladtával, most sem tudjuk. Egyelőre tehát nincs konkrét válasz arra a kérdésre, hogy miért öregedünk és hogyan?  

Az öregedés és a halál témája szorosan kapcsolódik az alaptitkokhoz: miért, mikor, hogyan jött létre a világmindenség, benne az élet és mi, emberek? Van-e célja az életnek, s ha igen, mi lenne az stb. „Miért nő a fű, hogy ha majd leszárad, s miért szárad le, hogy ha újra nő?” – summázhatjuk kíváncsiságunkat Babits Mihállyal. Emberi értelmünkkel, logikánkkal nem tudunk válaszolni ezekre a kérdésekre. Miért tudnánk akkor pont az öregedés misztikájába belelátni? 

Itt és most nem tehetünk mást, mint elfogadni a véges földi lét tényét, bár ennek nagy ára van.

Dr. Bérczes Judit