Hogyan értsük meg a mai kiskamaszokat?

Korán érő generáció

(Kis)kamaszok – Milyenek ők ma, és hogyan kapcsolódjunk hozzájuk jól? – ez a címe dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi oktató legújabb könyvének, amit Marosvásárhelyen nemrég a nemzetközi könyvvásáron mutattak be. A kiadványban, amely rövid idő alatt igen népszerűvé vált a kamasz gyereket nevelő szülők körében, a szerző a szakmai szempontok mellett saját kamaszkori emlékeiből, valamint két kiskamasz lány anyukájaként, szülői tapasztalataiból merítve próbál segíteni eligazodni ebben a viharos életszakaszban. A marosvásárhelyi könyvbemutatón dr. Kádár Annamáriával Bota Trombitás Melinda beszélgetett. 

A kiskamaszok világa a téma, de lényegében egy önismereti könyv, nem egy útmutatás szülők és pedagógusok számára, hogy hogyan kell és hogyan helyes a kamaszokat kezelni, hanem ugyanúgy a saját belső kamaszunkat is megtaláljuk a könyv olvasása közben – osztotta meg a benyomásait Bota Trombitás Melinda, aki azt is elárulta, hogy valójában részese volt a könyv születésének, ugyanis Kádár Annamária a közös nyaralásuk során dolgozott rajta.

Korán kezdődik és sokáig tart 

Dr. Kádár Annamária szerint a könyv egyik apropóját az adta, hogy az egyetemen fejlődéslélektant tanít, és tapasztalja, hogy a régi elméletek már rég nem aktuálisak, ugyanis mindannyian észleljük, hogy mennyire megváltoztak a dolgok: a kamaszkor manapság már nagyon korán, lassan 8 éves korban elkezdődik, megdöbbentő, hogy mennyire lerövidül a gyerekkor. A pedagógusok is jelzik, hogy az 1–4. osztály már a kiskamaszkor terepe lett, van olyan harmadikos csoport, amelynek fele még hisz a Mikulásban, a másik fele pedig már menstruál. Mindemellett ez az az életkor, amikor már sajnos pornográf tartalmakkal is találkoznak a gyerekek. Ugyanakkor míg régen a kamaszkor befejeződött 18 éves korban, az új elméletek alapján az agyi központok 25 éves kor táján érnek be, a legújabb elméletek szerint pedig 29 éves korig is elhúzódhat. 

A másik szempont, ami miatt igen aktuális volt a szerző számára ez a téma, az az, hogy a lányai tíz és tizenkét évesek, kiskamaszok, és mint mondta, a saját családja mindennapjaiban is tapasztalja, hogy mennyire más az élettörténetük, mennyire felszabadult kiskamaszok tudnak lenni, mernek néha úgy beszólni a szüleiknek, olyan kritikával illetni őket, amilyeneket a mai felnőttek kamaszként nem engedtek meg maguknak a szüleikkel szemben.

Dr. Kádár Annamária elárulta, neki nem feltétlenül volt kamaszkora, azaz nem olyan kamaszkora, ami azzal jár, hogy a gyerek becsapja maga mögött az ajtót, visszabeszél a szüleinek, és kivívja a saját helyét. Mint mondta, ő nem volt az a vérbeli kamasz, nem volt rá jellemző a lázadás, hanem tipikusan „jó kislány” volt. Édesanyja tizenkilenc, édesapja húszéves volt, amikor váratlanul becsöppent az életükbe, egy ideig kérdéses is volt, hogy vállalják-e vagy sem. 

– Persze ez nem azt jelenti, hogy utána nem szerettek, vagy nem volt gyönyörű szép gyerekkorom, de hogyha valaki egy ilyen élettörténettel indul, akkor úgy érzi, bizonygatnia kell, hogy joga van létezni, nagyon nagy benne a megfelelési kényszer, hogy mindenki elvárásainak eleget tegyen, hogy megdolgozzon a szeretetért – fogalmazott. 

Nem szabad elhallgattatni a bennünk élő belső kamasz hangját

Dr. Kádár Annamária rámutatott, általában amikor a gyerekeik kamaszodnak, a szülők az életközépválság időszakában vannak. Az életközépválság pedig a kamaszkornak az unokatestvére, hiszen ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak, mint kamaszkorban: merre tartok, a helyemen vagyok-e, ez-e az én életcélom, vajon nem valaki másnak az életét élem? Ez a belső kamaszunk, amely nem kellene eltűnjön soha, mert ez az a belső hang, amely segít nemet mondani, meghúzni a határainkat, kiállni önmagunkért. A belső kamasz tehát hatalmas erőforrás – hangsúlyozta a pszichológus, majd hozzátette, negyvenkilenc évesen történt valami az életében, ami „aktiválta” a belső kamaszát, és úgy érzi, hogy ezt a belső hangot már nem akarja száműzni, sem elhallgattatni. 

Sok mindent tanulhatunk a kamaszainktól 

A marosvásárhelyi pszichológus úgy érzi, szülőként is nagyon sok mindent tanulhatunk a kamasz gyerekeinktől, mint mondta, a lányainak ajánlotta a (Kis)kamaszok – Milyenek ők ma, és hogyan kapcsolódjunk hozzájuk jól? című legújabb könyvét, ugyanis ők azok a kamaszok, aki ő soha nem mert lenni. 

– Minél jobban lázad, visszabeszél a gyerek, annál jobban tesszük a dolgunkat szülőként, mivel ez azt jelenti, hogy az a gyerek nem kell féljen a szeretet elvesztésétől. Mer lázadni, mert tudja, hogy ezt a szeretetet nem kell megkérdőjelezni, nem kell bizonygatni, mert ott van. Ebben a lázadásban meg tud születni az igazi énje. Ha nem, akkor még mindig kapunk egy második esélyt az életközépválságban, hogy ezt a belső kamaszunkat kiengedjük. 

Ezért szoktak olyan viharosak lenni a szülő–gyerek kapcsolatok kamaszkorban, mert valahol a szülő is kamaszodik ebben az időszakban – adott hangot véleményének a szerző, aki szerint a könyv megírása során a legkeményebb fejezet a kamaszok mentális egészségéről szóló volt, ugyanis, bár pszichológusként sokat foglalkozik ezzel a témával, megdöbbentette, amikor szembesült a legújabb kutatások eredményeivel, amelyek arról árulkodnak, milyen rossz állapotban vannak a mai serdülők. Volt egy nagyszabású kutatás, amely az egyes életkorokban a boldogság és a jóllét kérdését boncolgatta, és a legújabb adatok alapján a serdülők és a fiatal felnőttek vannak a legrosszabb állapotban. Nagyon magas körükben az öngyilkosság, a depresszió, a szorongás aránya. 

„Kamaszszületés” a csukott ajtó mögött

A pszichológus úgy véli, a kamaszoknak nem feltétlenül arra van szükségük, hogy szülőként leültessük őket, és nagy elméleti beszélgetésekbe bonyolódjunk, ugyanis amit a legjobban utálnak, az az, ha a szülő kérdezősködik. Ehelyett talán az a legjobb, ha néha egyszerűen ülünk mellettük csendben, esetleg meghallgatjuk a zenét, amit ők hallgatnak, anélkül, hogy megjegyeznénk, hogy bezzeg az én időmben mennyivel jobb dalok voltak. Fontos, hogy a kamasz érezze, nem baj, ha éppen nincs kedve beszélgetni, a szülő ott van mellette. 

A szerző szerint ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk kamasz gyermekünkkel, vissza kell mennünk kicsit a belső kamaszunkhoz, és el kell beszélgetnünk vele. A könyvben található egy egész kérdéssor is, ami segít ebben a folyamatban.

Ugyanakkor fontos, hogy szülőként ne háborogjunk, és ne feltétlenül tekintsük lustálkodásnak, amikor a kamasz becsukja a szobája ajtaját, hiszen akkor ő éppen „kamaszszületésben van”, lehet, hogy arra van szüksége, hogy órákig nézze a plafont. 

– Ne akarjunk túllenni már a kamaszkoron, hanem inkább gyönyörködjünk benne, abban, amivé válik a gyerekünk – tanácsolta a szülőknek dr. Kádár Annamária. 

Hozzátette, a kamaszkor tulajdonképpen egy gyászfolyamat is, hiszen addig úgymond mindenható szülőként voltunk jelen a gyerekünk szemében, sokáig apa a világ legerősebb apukája, anya pedig a világ legszebb nője számára, azonban egyszer csak szembesülnünk kell azzal, hogy a nyolcéves szemében lekerülünk erről a piedesztálról, hús-vér emberré kell válnunk, szembemegy velünk a gyerekünk, és egyáltalán nem könnyű ez a konfrontáció. A színekben gazdag öltözködési stílusáról és impozáns kiegészítőiről ismert Kádár Annamária elárulta, a lánya felrótta neki, hogy miért nem tud ő is egyszerű, fekete ruhákban járni, mint más anyukák, eközben pedig a lánya osztálytársa éppen azt rótta fel a saját anyukájának, hogy bezzeg Annamária milyen vagány, színes ruhákban jár, miért nem tud az ő édesanyja is hasonlóan öltözködni.