2019. július 23., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén háromnaposra bővül

az immár hetedszer sorra kerülő Marosvásárhelyiek Világtalálkozója. Június 28–30. között, azaz péntek délelőttől vasárnapig ezúttal is tartalmas és az eddiginél színesebb programokkal várják a marosvásárhelyieket, illetve hazavárják az innen elszármazottakat – a részletekről kedden sajtótájékoztatón számolt be Kirsch Attila főszervező, valamint Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója. 

A rendezvény, akárcsak tavaly, idén is a megszokott időpontnál két hónappal korábban, mintegy a Vásárhelyi Forgatag előszeleként kívánja hazahívni a világ különböző tájain szétszóródott vásárhelyieket. A szervezők idén is tartalmas és színes, minden korosztályt megszólító programkavalkáddal készülnek, amelyek között helyet kap a néptánc és népzene, a kamarazene, illetve folytatják a tavaly nagy érdeklődésnek örvendő Vásárhelyi sikersztorik című kerekasztal-beszélgetést, de nem marad el a gálaműsor sem, amely idén megújult formában várja a közönséget. A rendezvénnyel meg szeretnének szólítani minden Marosvásárhelyen élő vagy innen elszármazott személyt, illetve olyanokat is, akik egyszerűen csak kötődnek a városhoz. 

Kirsch Attila hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy mindenki megtalálja a kedvére való programot, és magáénak érezze a rendezvényt. Az elmúlt évek tapasztalata azt bizonyítja, hogy igenis van rá igény, hiszen évente átlagban nyolcszáz–ezer résztvevőt vonz a világ minden részéről: elsősorban Marosvásárhelyről és Maros megyéből, de Magyarországról, Dániából, Svájcból, sőt Ausztráliából, Kanadából és az Egyesült Államokból is hazalátogattak az innen elszármazott marosvásárhelyiek. 


Ismerjük meg jobban a várost!

A program kapcsán Kirsch Attila elmondta: június 28-án, pénteken egy, a város behatóbb megismerését célzó programmal indul az idei világtalálkozó, amelyben partnerük a Maros Megyei Múzeum. Reggel 10 órától Oniga Erika művészettörténész vezetésével lehetőség adódik megismerkedni a Kultúrpalota „kincseivel”, olyan rejtett zugaiba is bekukkantani, ahová egyébként nem juthatnak be a látogatók. Szintén érdekesnek ígérkezik a Györfi Zalán régész vezette barokk séta, illetve a marosvásárhelyi várral kapcsolatos érdekességekről Soós Zoltán múzeumigazgató mesél majd az érdeklődőknek a várban tett túra során. 

Idén is egyik legfontosabb programpontja a világtalálkozónak a már hagyományosnak mondható gálaműsor, amely ezúttal is a megszokott helyen – a Kultúrpalota nagytermében –, viszont egy nappal korábban, azaz pénteken 19 órától lesz. A világtalálkozó nyitógáláján a Maros Művészegyüttes nagy sikerű táncszínházi előadását, a Kicsi Svejk háborúját láthatja a nagyérdemű.

Szintén pénteken délután kerül sor a két évvel ezelőtt indított marosvásárhelyi ismerős arcok fotókiállítás folytatására, az eddigi 24 mellett idén a város újabb 12 személyiségét vonultatja fel a különleges tárlat. 


Hogyan boldogulnak a vásárhelyiek a nagyvilágban?

Kirsch Attila rámutatott, a tavaly nagy népszerűségnek örvendő Marosvásárhelyi sikertörténeteket idén is folytatják. Június 29-én, szombaton, délelőtt 10 órától a Kultúrpalota kistermében ismét olyan vásárhelyiek, illetve innen elszármazottak mesélnek életútjukról, akik megkérdőjelezhetetlen sikereket értek el különböző területeken, és eddigi életútjuk sokak számára tanulságos lehet. 

A meghívottak között lesz koncertmester, aki Marosvásárhelyről indult, és fellépett Európa legjelentősebb koncerttermeiben, sikeres vállalkozó, de olyan fiatal szakember is, aki két igen érdekes foglalkozást űz, a pszichiátriát a balett-tánccal ötvözi. 

A világtalálkozón a sikertörténetek mellett aktuális közérdekű témákról is szó esik, szombaton 18 órától a Kultúrpalota kistermében a budapesti dr. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, történész tart előadást az európai biztonságról, Kelet-Közép-Európára fókuszálva. Többek között kitér majd arra, hogy milyen érdekérvényesítési lehetőségei vannak térségünk országainak, de az Európai Unió jövőjéről, illetve arról is szó lesz, hogy miként látja ebben a térségünk helyzetét. 

Ezt követően szombaton 19 órától újabb színvonalas előadásnak ad otthont a Kultúrpalota nagyterme, először koncertezik Marosvásárhelyen a pécsi Harmónia kamarazenekar. A zenekar 2016-ban alakult Gergely László hegedűművész-koncertmester kezdeményezésére, és célkitűzése a barokk, illetve a magyar zene népszerűsítése. A marosvásárhelyi származású koncertmester szombat délelőtt a Marosvásárhelyi sikertörténetek beszélgetés során mesél életútjáról. 

A világtalálkozó utolsó napján, vasárnap délelőtt 10 órától a Bolyai téri unitárius templomba közös imára várják a marosvásárhelyieket. Tavaly a Keresztelő Szent János-plébánia adott otthont a meghitt hangulatú találkozónak, jövőre pedig a Vártemplomban szeretnének összegyűlni. A közös imát követően az unitárius templom udvarán kötetlen beszélgetéssel, búcsúdélelőttel zárul a háromnapos rendezvénysorozat.

A programmal kapcsolatos részletekről a Marosvásárhelyiek Világtalálkozója Facebook-oldalon, valamint a bolyaischola.ro oldalon a Világtalálkozó címszó alatt lehet tájékozódni.