2023. február 9., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mosolygósak, jókedvűek, s annyira tele vannak energiával, hogy megérkezésük után kerékpárral megjárták a Bogdánt. Élvezik a levegőt, a tiszta ágyneműt, az itthoni ételeket és sok más apró dolgot, ami a mindennapok sodrában korábban észrevétlennek tűnt.

Munkában a csapat


Mosolygósak, jókedvűek, s annyira tele vannak energiával, hogy megérkezésük után kerékpárral megjárták a Bogdánt. Élvezik a levegőt, a tiszta ágyneműt, az itthoni ételeket és sok más apró dolgot, ami a mindennapok sodrában korábban észrevétlennek tűnt. A külsőségeken túl, úgy érzik, megváltoztak, s másképpen nézik embertársaikat, hisz egy olyan világban jártak, ahol lassabban jár az idő, ahol nyugalom és békesség árad az emberekből, akik segítőkészek és jóságosak, nem ismerik a sietséget, az idegességet sem, s mindig van idejük a másikkal elbeszélgetni. Napokig utaztak, keményen dolgoztak heteken át, majd gyalog keltek át a Himalája egyik vonulatán. Hazainduláskor könnyíteni kellett ugyan a hátizsákjukon, de a képzeletbeli, a lélekben szállított csomagban olyan élményekkel megrakodva tértek vissza, amelyeket egy találkozás alatt nehéz elmondani. Mégis megpróbálkoztam, hogy a marosvásárhelyi Navratil házaspárt, Kingát és Jánost kifaggassam az észak-indiai Zanglában töltött hosszú, forró nyárról.

Amint májusi Harmónia összeállításunkban elmondták: vállalták, hogy önkéntesként két hónapig dolgoznak a híres palotaerőd helyreállításán, ahol 1823-24-ben Kőrösi Csoma Sándor egy kicsi szobában hat hónapig tanulmányozta a tibeti nyelvet és megalkotta az első tibeti-angol szótárt. A korábban lámakolostornak tartott királyi palota megmentésére a Budapesten élő Irimiás Balázs és Olga hozott létre alapítványt Csoma Szobája (Csoma’s room) néven, hogy szakemberek és önkéntesek, valamint önzetlen adakozók (tégla- és gerendajegyet vásárlók) segítségével a hagyományos építőanyagokat felhasználva felújítsák a Ladakh tartományi Zanglában levő romos épületet.

– Ázsiai emberek, különleges táj, lélegzetelállító hegyek – mi tette rátok a legmélyebb benyomást? – kérdezem a Navratil házaspárt.

– Belépni Kőrösi Csoma Sándor egykori szobájába, ahol leírhatatlan érzelmek kavarogtak bennem – mondja egyértelműen és határozottan János. Kinga hozzáteszi, hogy nagy megtiszteltetés és öröm volt számára, hogy a füstös falú kis helyiség ajtófélfájáról (a szobát 1928-ban Baktay Ervin azonosította és Csoma’s room felirattal jelölte meg) dörzspapírral eltávolíthatta a sok odafirkált nevet, majd lenolajjal kente be, hogy ezentúl ne legyen kedve senkinek sem összefirkálni.

– Milyen volt az út ? – térek rá szinte természetes módon a második kérdésre.

– 19 illetve 18 kilós hátizsákkal indultunk a Royal cég autóbuszával Marosvásárhelyről Budapestre, ahol a nagyon kedves Irimiás házaspár látott vendégül. Korábban megjártuk Csomakőröst, ahol Csoma Sándor szülőházának udvaráról két diót, egy darabka földet és követ vittünk magunkkal. A szülőföld üzenetét egy vályogtéglában helyeztünk el, amely A HONBÓL feliratot kapta, s odakerült a szponzorok nevét viselő téglák mellé. Budapesten ültünk repülőgépre, s a hosszas isztambuli várakozás miatt kétórás késéssel érkeztünk Delhibe, egy nem értük el a Lehbe induló repülőgépet. Bár nem volt szándékunkban, mivel induláskor a védőoltásra nem maradt időnk, kénytelenek voltunk bemenni Delhibe. Már az első percben megcsapott a 45-50 fokos meleg, láttuk a koszt, az egyik taxi nem indult, a másiknak nem nyílt ki a csomagtartója, s közben mintha megállt volna az idő körülöttünk. Delhiben jöttünk rá, hogy Indiában az ember meg kell adja magát a helyzetnek, másképpen nem lehet elviselni. Leh, ahova másnap eljutottunk, európai szemmel már sokkal elfogadhatóbb volt. 3.600 méteren fekszik, vályogházakból, romos épületekből áll, s szállásunk a Zik-zik Gesthausban volt, ahol az önkéntesek megszállnak, hogy hozzászokjanak a magashegyi éghajlathoz. Reggelente fejfájásra ébredtünk, egyre jobban lelassultunk, s olyan tompaság vett erőt rajtunk, hogy szinte nem is reagáltunk egymás beszédére. Rájöttünk, hogy kerülni kell a gyors mozdulatokat, mert a szervezet nehezebben jut oxigénhez. Két nap után már kezdtünk hozzászokni a magashegyi éghajlathoz, s közben megnéztük a várost, ahol feltűnt, hogy az utcák rendezetlensége ellenére az udvarokat, a házakat belül szépen gondozzák. Az emberek kedvesek, barátságosak voltak, s később az út során a katonák szeméből sem a gyűlölet, az ellenséges indulat sugárzott. Lehben kipróbáltam az ajurvédikus masszázst, amely során úgy éreztem, hogy szétrobbannak az ereim, de utána mintha repültem volna – teszi hozzá Kinga.

– Mivel mentetek tovább Zanglába?

– A Lehtől kétszáz kilométernyire fekvő településre két taxistársaság dzsipjén utaztunk. A katonai célokat szolgáló egysávos út veszélyes, mert folyton omlik a hegy, s néha órákig kell várni, amíg az omladékot az utászok eltakarítják. Amikor eltört a kocsi laprugója, mintha a semmiből érkeztek volna, ott teremtek a helybeliek, s kedvesen joghurttal kínáltak.

– Milyen volt a táj?

– A gépkocsi platójáról nagyszerű volt a kilátás. Kopár hegyek, sziklák között a mélyben csupán a Zanszkár folyó partvidékét borítja zöld növényzet. A kakaóskávé színű víz, amely hatalmas köveket görget, nagyon barátságtalan látványt nyújt. Láttuk a gleccsert, ami a folyót táplálja, s a Zanszkár torkolatát is, ahol az Indusba ömlik. A sziklás oldalakon ritkásan bokrok nőnek, orchideára emlékeztető futónövény és illatos levendula is előfordul.

– És Zangla?

– Jellegzetes nyugat-tibeti településnek láttuk, bár egyesek Ladakh tartományt nem tartják Tibethez tartozónak. A tíznapi út után július 4-én jó volt megérkezni. Sonam és Yangdul, a helybeli asztalos és családja nagy szeretettel fogadott. A ház földszintjén az istálló van, a szobákat föléje építették. Széket nem használnak, az étkezőben kicsi asztalnál ettünk, a szobánkban tibeti szőnyegeken levő matrac volt a fekhelyünk. Tejes édes teával fogadtak, a köménymaglevesre emlékeztető jakvajas sós teát később kóstoltuk meg. A háziak gázpalackkal főznek, kivéve a reggeli lángost, amelyet jaktrágyával melegített lapon sütnek árpalisztből. Reggelire lencsét kaptunk, ebédre maggit főztünk az alumíniumedény alá rakott tűzön, a vacsora finoman ízesített rizsből és párolt zöldségből állt.

– Hogyan folyt az építés?

– A falutól 150 méterre egy sziklatömb tetején van az erőd, de felsietni nem lehet, mert a légszomj lelassítja a lépteinket. A palotaerőd nyugati oldalát a tavalyi önkéntesek újjáépítették, az idén a keleti oldal következett. Az évszázados falon hatalmas repedések voltak, a Csoma-szoba melletti erkély, amelyet később beépítettek, kezdett omlani. Először az erődhöz vezető ösvényt takarítottuk ki, majd mindent felhordtunk, a hatalmas hordókat is, amelyekbe nap mint nap szamarak hozták fel a vizet. Vezetőnkkel, Irimiás Balázzsal nekifogtunk aládúcolni az épületet, hogy ne dőljön össze, amikor lebontjuk a falat. Az a hír járta, a keleti oldal annyira veszélyes, hogy emberéletet követel, de ez nem következett be. Addig nem fogtunk a munkához, amíg a szerzetesek nem adták áldásukat. Az erőd szentélye épen megőrződött, érdekes arcú, a korábban látott Buddha-szobortól eltérő vonású, szép, aranyozott szoborral. A szertartásra eljöttek az erőddel szemben levő női kolostor apácái is, a csomók, akik egy sálat, azaz katát csomóztak a szentélyben levő Buddha-szobrok nyakára.

A keleti oldalon lebontottuk a födémet, aztán a falakat. A gerendákat a szomszédos faluból szereztük be, autó tetején szállítottuk, s felvitelük az erődhöz nagyon megviselt. Kezdetben az önkéntesek között nem voltak férfiak, később jött egy nagyon lelkes csapat. Két helybeli kőművesmester rakta a falat, s egy idő után rám hárult, hogy felügyeljem a munkájukat. Bontáskor a portól szinte mindenki megbetegedett. A nők naponta 50-60, az utolsó hetekben közel száz téglát vetettek porból, szalmából és vízből a 25x30x10-es fakeretekbe. Naponta 300 téglát húztunk fel a fal mellett, amitől vérhólyagos lett a kezünk. Ilyen odaadó munkára európai ember pénzért nem is volna képes, ehhez az önzetlen tenniakarástól fűtött önkéntesekre van szükség – mondja János, majd hozzáteszi: egy adott pillanatban azt hitte, hogy elveszíti a szeme világát, annyira megtelt porral, amit a helyi kőműves a nyelvével egy nyalintással takarított ki.

– Az építkezéssel járó nehéz munka után egy magashegyi túrára is vállalkoztatok. Honnan maradt erőtök erre?

– Hazainduláskor gyalog vágtunk neki a Zangla Lamayuru közötti 120 kilométer útnak 4.000-5.000 méteres hegyvonulatokon át. Hat napig tartott a túra, sokszor kerültünk kritikus helyzetbe, a légszomj miatt néha a gondolkodás is nehezünkre esett. A táj viszont lélegzetelállítóan szép volt, találkoztunk érdekes emberekkel, s végül egy dzsip vezetőjének jóvoltából gépkocsival tettük meg az utolsó kilométereket, ahol már amúgy is út vezetett. Lehbe érkezve az eredeti terv szerint kerékpárral akartuk megjárni a világ legmagasabb, járművel átkelhető hágóját, az 5.600 méteres Khardung Latot, de végül a motorkerékpárt választottuk.

– Mi volt a legnehezebb?

– A szálláshelyünkön megszokni éjszaka a bogarakat, rovarokat, a hegyi túrán pedig az érzés, hogy magunkra vagyunk utalva, ha valami baj történik, senki nem tud segíteni, és az is bizonyos volt, hogy meg kell adni a hegynek járó tiszteletet.

– Visszatérnétek-e?

– Jövőre Csoma szobája alatt kell lebontani és visszaépíteni a falat, de az idei ott-tartózkodásunk, ami a feltételezettnél többe került, minden anyagi lehetőségünket felemésztette – mondja Kinga, de a szemén látom, hogy az átélt nehézségek ellenére is visszavágyik.

Az idei évet az önkéntesség évének nyilvánították. Fontos lenne, hát ha a Navratil házaspár támogatókat találna, hogy azokat a rendkívül érdekes fotókat, amelyeket útjuk és munkájuk alatt készítettek, a nagyközönségnek is bemutathassák. És jó lenne, ha élményeikről, vállalásukról és munkájukról minél több kisebb és nagyobb közösségnek is beszámolnának.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató