2025. december 7., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kialakult az őszi végső állás a Maros megyei labdarúgó 5. ligában, ahol az 1. csoport éllovasa, Harasztkerék az őt követő Csíkfalvát a pályáján győzte le.

Nagy érdeklődés előzte meg az első helyezett Harasztkerék kiszállását a második helyen álló Csíkfalvára, ahol élénk, szép játékot láthattak azok, akik a kedvezőtlen időjárás ellenére a sportpálya lelátóin kívánták eltölteni a múlt vasárnap délutánt. A mérkőzés kezdete döntő befolyással volt annak végeredményére, ugyanis a vendégek villámgyorsan vezetést szereztek: a 2. percben a védők közül kiugró Kecskés az egyedül maradt Moldován hálójába gurított, a következő percben pedig hasonló helyzetből Moldovan 2-0-ra növelte az előnyt. A vendégek még Solymosy távoli lövésével próbálkoztak, de hazaiak talpra álltak, és a 19. percben faragtak a hátrányukból, ugyanis egy beadásnál a vendégek játékosáról, Bariról a labda a csapata kapujába pattant be (1-2). A vendégek ezt nem hagyták szó nélkül, s máris támadásba lendültek, de Inczének sikerült az utolsó pillanatban a kapu torkából kimentenie a játékszert. Mégis a 25. percben ismét megzördült a hazai háló, Kecskés átverekedte magát a csíkfalvi védelmen, és a hosszú sarokba gurított (1-3). A szünetig a hazaiak Mihály Sz. és Hanesz távoli lövéseivel próbálkoztak, míg a túloldalon Moldován hárított Solymosy és Ormenișan próbálkozásánál.

A térfélcserét követően továbbra is a vendégek voltak veszélyesebbek, ám Kecskés közelről a kapu fölé emelt, míg a 61. percben ugyanő tört kapura, de Moldován hárított. A sarokrúgás azonban „átcsorgott” a hazai védelmen, Józsa pedig közelről a hálóba gurított (1-4).

A hidegzuhany felébresztette a hazaiakat, akik egyre veszélyesebben építkeztek a harasztkereki kapu irányába, a felforrósodott hangulatban azonban Mihály Sz. fejese a kapufáról kipattant, ezt követően Incze is a kapufát találta el, mígnem a 75. percben megtört a vendégek ellenállása: a Keresztesi buktatásáért megítélt büntetőt Mihály Sz. magabiztosan bevágta (2-4). A hazaiak reménye nem tartott sokáig, mert a hajrában Kecskés ismét átküzdötte magát a hazai védelmen, és begurított (2-5). Rögtön növelhették is volna előnyüket a vendégek, de az egyedül maradt Kecskés átadta a labdát Pintiliának, aki azonban nem tudta értékesíteni azt a kapu előtt, majd a ráadáspercekben a vendégek pontot tettek az i-re, Solymosy egy 35 méteres szabadrúgással bevette Moldován kapuját (2-6). Győzelmével Harasztkerék hét pontra ugrott meg üldözőitől, míg Csíkfalva Somosddal egyenlő pontszámmal ugyan, a harmadik helyre csúszott vissza a tabellán, Somosd pedig jóval nagyobb gólkülönbségének köszönhetően a második helyen zárta az őszi idényt.


Jegyzőkönyv

5. liga, 1. csoport, 11. forduló: Csíkfavi Millennium – Haraszkeréki Farel 2-6 (1-3).

Csíkfalvi sportbázis, esős, hideg időjárás, mintegy 130 néző. Vezette: Chiorean Dragoș, Sămărghițan Ovidiu, Rotar Gheorghe, megfigyelő: Szántó Lóránt (mindannyian Marosvásárhelyről).

Csíkfalva: Moldován – Mihály Sz., Csizmadia (Mihály Cs.), Máthé (83. Bakó), Keresztesi, Kiss, Incze, Ambrus (78. Pap), Lakó, Nagy, Hanesz

Harasztkerék: Csepán – Katona, Solymosy, Ormenișan (81. Buta), Józsa (83. Bartos), Pintilia, Bari, Osváth, Moldovan (62. Ogrean), Bodó, Kecskés.

Gólszerzők: Bari (öngól, 19.), Mihály Sz. (75.), illetve Kecskés (2., 25., 82.), Moldovan (3.), Józsa (62.), Solymosy (90+2.).

Sárga lap: Lakó, illetve Osváth.


Eredményjelző

* 5. liga, 1. csoport, 11. forduló: Nyárádkarácsoni Jövő – Gyulakuta 1-3, Sáromberke – Nyárádgálfalva 1-2, Déda – Nyárádmagyarós 4-3, Csíkfalva – Harasztkerék 2-6, Mezőszentmárton – Jedd 1-4, Somosd – Lövér 3-0.

* 5. liga, 2. csoport, 11. forduló: Magyarsáros – Désfalva 3-2, Csittszentiván – Cintos 5-3, Gerendkeresztúr – Vámosgálfalva 1-2, Mezőtóhát – Harangláb 2-3, Egrestő – Szászbogács 3-5.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató