2022. augusztus 18., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Arculatváltás, alkotói útkeresés

Sajnos a pandémia a kiállítások szokásrendjét, eseményszerűségét és kapcsolatteremtő alkalmait is annyira korlátok közé szorította, hogy a tárlatkrónikák címébe is besettenkedik immár. Hiába reméltük, hogy visszatérhetünk a régi, ünnepélyes, mégis barátian meghitt, népes közönség jelenlétében zajló megnyitókhoz s az azokat követő kellemes csevejhez, a járvány egymást követő hullámai szervezőt, művészt, kurátort, tárlatlátogatót egyaránt szigorított szabályok közé kényszerítenek. El is maradnak kiállítások, változnak beütemezett időpontok, emiatt is gyérül a tárlatlátogatók csapata, lankad a média ide irányuló figyelme. A hagyományos Maros megyei Festészeti szalon is csak a múlt év utolsó napjaiban nyílhatott meg, akik kíváncsiak rá, most, 2022 első hónapjában tekinthetik meg, és mérhetik fel kínálatát.


Avis Anima… Kuti Botond festménye



A belépő első benyomása az, hogy színes, élénk, expresszíven erőteljes, dinamikusan zaklatott, mozgalmas, formabontó festői világba csöppent. A földszinti termekben sok nagy méretű, a hagyományos tájfestészettől elrugaszkodó alkotás látható, aki nem ismeri alaposabban a vásárhelyi, illetve Maros megyei piktúra teljes spektrumát, úgy találhatja, kevés festőt képes felismerni csupán az alkotások stílusa alapján. Ha közelebbről szemléli a festményeket, és a neveket is elolvassa, rájön, hogy jó néhány ismerőse benevezett a képzőművészek szövetsége helyi fiókja által szervezett rendezvényre, csak esetleg nem olyasmivel, ami eddig leginkább jellemezte munkásságát. Hiányokat is felfedezhetünk a Kultúrpalota Art Nouveau Galériájában rendezett tárlaton. Azok a „nagy öregek” nem láthatók a szalon felhozatalában, akik a korábbi megyei seregszemléken többnyire meghatározták a látványt, és művészetük jellegzetes vonásaival, sajátosságaival kirajzolták, felmutatták a tájainkon élő, virágzó festészet sajátos arculatát, markánsan vonzó összképét. Most ez nem észlelhető. Nem mondhatjuk, hogy ez a kiállítás összetéveszthetetlenül marosvásárhelyi. Más jelentős városokban, külföldön is sokfelé megállná a helyét, joggal méltathatnának több kompozíciót, ötletes, rendhagyó alkotói remeklést a szalon anyagából, de a helyi ízeket, zamatokat, a hely szellemét, lelkületét sugárzó műveket biztos hiányolnák. A jelek szerint az arculatváltás folyamatában van a vásárhelyi festők közössége. Az idősebb nemzedék fogyatkozóban, többen elhunytak a közmegbecsülésnek örvendett régi gárdából, a jelenleg is igényesen dolgozó nagyok pedig nem onthatják az újabbnál újabb munkákat, amiket a rendezők elvárnának, és meglehet, hogy erre nem is ösztönözték őket kellőképpen. 


Căbuz Andrea tájtriptichonja 
Fotó: Dorel Cozma



Persze valószínű, hogy a válsághelyzet, ami az egész társadalmat mélyen áthatja, a bizonytalanság, a közöny, a depresszió, a modern művészeti törekvésekben is világszerte megnyilvánuló összevisszaság kedvezőtlenül befolyásolja az ilyen kollektív jelentkezéseket, tény, hogy a megyében nem csak az a huszonvalahány festő dolgozik, aki a mostani szalont a jelenlétével megtisztelte. Minden nemzedékből vannak olyanok, akiknek a képeit szívesen láttuk volna ezen a tárlaton is. Örvendetes, hogy a legfiatalabbak közül is többen fontosnak tartották részvételüket a kiállításon. A fáradhatatlan és lelkes kurátor, Dorel Cozma és segítőtársai jó érzékkel illesztették be az ő festményeiket is a gyászos közhangulat ellenére derűt, összességében életigenlést sugalló válogatásba. Válogatás? Ez azért kérdéses. Mintha a rendezők kiállítottak volna mindent, amit a jelentkezők ajánlottak. Talán nem ártana egyfajta zsűrizés, szigorúbb szelekció. Lehet, hogy ez számbeli csökkenéshez vezetne, de egységesebbé tenné a színvonalat. Ilyen vonatkozásban hasznos lehetne, ha a megyei tárlatok esetében kialakított műfaji szakosodás jegyében a festészeti szalonok szervezésekor is hangsúlyosabb lenne a nyitás az ország más festőművészeti központjai felé, sőt ha úgy adódik, a határokon túlra is. Tudjuk, ennek megannyi akadálya van, de nem ártana erre is megoldást találni. Az útkeresés izgalma, a kísérletezés lendítő ereje nem csak az egyéni alkotóműhelyekre lehet jótékony hatással.


Kuti Dénes: Kék nefelejcs                  Fotó: Dorel Cozma