2026. október 13., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rendszerváltás? Ez még vitatható. De ha azt mondom, hogy idegrendszerváltás, akkor már konkrétumról beszélhetünk. Ami persze ugyancsak vitákhoz vezethet, de, hogy valós valami, azt senki sem vitathatja. Ott van a budapesti köztudatban, és október 18-ig biztos ott is marad, ugyanis az ARC közérzeti kiállítás, amely idén az Idegrendszerváltás hívószóra született óriásplakátok sokaságával várja az érdeklődőket, addig éjjel-nappal megtekinthető a Petőfi híd budai hídfőjénél. Új helyszínen tehát, már nem a Bikás parkban, Újbudán, ahol az utóbbi időszakban késztette derűre, esetenként felháborodásra a nagyérdeműt. Valahogy úgy adódott, hogy szinte minden évben olyankor jártam Budapesten, amikor ez a rendkívüli visszhangot keltő szabadtéri szatirikus tárlat, a társadalmi közérzetre, politikai jelenségekre, mindennapi kihívásokra reagáló vizuális rendezvény zajlott, sosem hagytam ki, talán mind a 26 eddigit láttam, és jól szórakoztam a kritikai telitalálatokon, a társadalombíráló rajzokon, karikatúrákon, a groteszk képi állásfoglalásokon. Olvasóim emlékezhetnek is egyik-másik alkalomra, amikor ezekről az ARC-képekről szerdai jegyzeteimben írtam. Számomra nyilván az volt ezeken az ARC-os kiállításokon a legérdekesebb, hogy megfigyelhettem, milyen a látogatók, a közemberek reakciója a bíráló, humoros rajzok, kollázsok, fotómontázsok nyilvános halmaza láttán. Voltak, akik eleve pléhpofát öltöttek, és szenvtelenül szemlélték a látottakat. Mások óvatosan szét-szétnézegetve engedtek meg maguknak visszafogott mosolyt, de olyanokat is láthattam, akik fülig érő szájjal nevettek, hangosan kommentálták a karikatúrákat, találgatták, kiket testesítenek meg a karikírozott figurák. Az öncenzúra hiánya többnyire a fiatalokat jellemezte. Tavaly ilyenkor, amikor a 25., vagyis jubileumi kiállításon az ENNYIKE? volt a főtéma, már egész népes társaságok találgatták a mintegy háromszáz megrajzolt személyt és helyzetet tömörítő Hol van Viktor? poszter előtt, hogy ki kicsoda a hatalmasságok, kivételezettek közül, és miről lehet felismerni. A mostani ARC a Fidesz választási vereségét követő első ilyen közérzeti tárlat. Az eltelt hónapokban már e kiállítás nélkül is gyakran felvetette a közvélemény, merre van, mit csinál Orbán Viktor. Aztán előkerült. Az ARC poszterein, plakátjain is megjelenik különféle arculatokkal. És azok is nyilván, akik a környezetét, az udvartartását képezték. Egy csomó olyan dolog, ami az országot visszavetette. Meg egy sor más társadalmi abszurditás, aminek a gúnyrajza, torzképe a korábbi plakátoknál  kimunkáltabban, mívesebben, irodalmilag is megközelíthetőbben kerül a közönség elé. A 16 év kertje Hieronymus Bosch Gyönyörök kertjére emlékeztet, az Amerikába mentem egy népszerű filmre hajazik, a zebrás plakáton a rabruhás Lölő bátoran fut, Tombol az Örkény, gazdagszik a Szoborpark. A maga minibolygóján megszólal a Kisherceg is. „Ne feledd Péter: amit megszelídítettél, azért felelősséggel tartozol.” A fődíjas mém pedig arra figyelmeztet, „minden fejben dől el”. Azaz, ha a kocsmai nézőpont szerint mostanig félig üres volt, mostantól félig tele lesz a pohár. A legnagyobb tömörülés viszont a NERnia visszafoglalása című poszter előtt van, amelyen akárcsak az a tavalyi, sokalakos, rajzos, Ki vagyok én!-es pályaművön, több mint százhúsz ismert közéleti személyiséget, politikust, influenszert, aktuálpolitikai botrányhőst vélünk felismerni, akár eltorzított vagy allegorikus figuraként. Sok nézőt megfog ez a magyar közéleti paródia. Népszerűségben azért egyvalami vetekedik vele: az a plakát, amelynek a címe a Soha viszont nem látásra. Másképp fogalmazva A sötét Magyarország sírköve, amely alatt hatalmas fehér felületet hagytak azoknak, akik oda írnák, hogy a múltból mit szeretnének végleg a föld alatt tudni. Rengeteg beírás töltötte meg a szabad felületet, újabb hasonló plakátot is ki kellett helyezni a megszólalóknak. Szeptember vége felé, amikor ott voltam, már az is betelőben volt. Végeérhetetlen az elvárások sora. Aligha lehet minden elvárást teljesíteni. Akármit persze nem is érdemes. Van olyan vélemény is, miszerint a tökfőzeléket kellene örökre föld alá temetni. Tiltakozom!



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató