2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sárga tengeralattjáró, vörös villamos, fekete autó… Sötétedik a színskála az állandó jelzős fogalmak listáján. Szomorú, de szinte magától értetődő a folyamat, ha tágabb értelmezésbe helyezzük. Abba például, hogy az eposzi vagy klasszikus ókortól a sötét középkoron át eljutottunk a fejlődés csúcsára, mai abszurd korunkba, amelyben már minden lehetséges. Az is, hogy mentőautót, mentősöket is megkövezzenek. Napok óta erről szól a fáma, hüledeznek is meg nem is a barbárságon, hiszen ott tartunk, hogy a legnagyobb képtelenség is hamar hihetővé, realitássá válik. Az is, hogy a fehér mentőt feketének látják, ami nem segítséget hoz, hanem lopott gyermeket, átültethető szerveket visz. Az éj sötétjében. Gyorsan terjed az ilyen hír, bárhol visszhangra talál, még ott is, ahol a kurtafarkú réce is túr. Vagyis Récekeresztúron. Ami nincs is valahol a világ végén, hanem Kolozsvártól nem messze, forgalmas közutak közelében található. Az okostelefonok, a hódító mesterséges intelligencia Romániájában. A sokszáz emancipált honi község egyikében. De mit piszkálódom a faluval, vidékkel?! Sötétség mindenütt van ebben az országban. És nem csak itt. Másutt is a tágabb régióban, túl a határokon. A politika megtette a magáét, illetve amit igazán kellett volna tennie, azt nem, de a tudatot alaposan megkavarta, keverte. Kézi vezérlésűvé, politikailag irányítottá váltak a közszolgálati médiumok itthon is, ugyanúgy sokfelé külföldön. A hagyományos sajtót hagyják elsorvadni, mindent és mindenkit ural már a közösségi média, elsötétedtek a lelkek, az agyak, mindenki jobban tud mindent másoknál, és ezt fitogtatva, a maga bölcs véleményét, álláspontját akarja érvényre juttatni. Ami és aki nem tetszik neki, azt földbe döngölné, vagy teljesen figyelmen kívül hagyja. És vevő minden őrületre, badarságra. A TikTok meg más hasonló szenzációhajhász digitális fórumok beszippantják a társadalmakat. Így kapnak lábra és terjedhetnek pillanatok alatt a fekete mentős rémhírek és társaik, amik ellenállhatatlan indulatokat gerjesztenek, eltüntetik az önkontrollt. A kommentekkel, azonnali reakciókkal jelentkező véleményformálók pedig mindig hamarabb elérhetők, mint a hivatalos fórumok. Igaz, ez esetben a hatóság, a karhatalom elég hamar lépett, tegnap arról értesülhettünk a hivatásos hírközlésekből is, hogy már hét mentőtámadót vettek őrizetbe, és ebben az akcióban a mobiltelefonokkal rögzített helyszíni felvételek is segítségükre voltak. A községi polgármesteri hivatal honlapján viszont semmit sem találtam a világrengető agresszív eseményről. Igaz, az internetezők nem is az ilyen fórumokra vannak ráállva. És ez az, ami a megtörtént felháborító „lincselésen” túl igazán aggasztó. Az elektronikusan, digitálisan terjedő tudatmérgezés növekvő hatása megállíthatatlannak tűnik. Sőt az lehet a benyomásunk, hogy senki nem is akarja megállítani. Senki olyan, aki ezt valóban meg is tehetné. Az összeugrasztás, egymás pocskondiázása, a gyűlöletkeltés mintha gombnyomásra fokozódna is a közösségi médiában, akárha öngerjesztő folyamat telepedne ránk. Egyre ritkábban és mind halkabban szólal meg a Facebookon, Instagramon és más ilyen szócsöveken a józan ész. A közhangulatnak ezt a vészes romlását nem annyira a hivatalos hangadók orvosolhatnák valamiképpen, hanem mi magunk. Ha erőt veszünk magunkon, és nem dőlünk be a folytonos provokációknak. Jobb lenne, ha nyilvános szóhasználatunkból elhagynánk a másokat bántó ilyen-olyan jelzőket. Akkor is, ha azok immár az epitheton ornans kategóriába sorolhatók.



Hogy vinné el a fekete mentő! 1 órával korábban

A Citadin Prest lesz az építő 1 órával korábban

Erről jut eszembe 1 órával korábban

Rollernagyi 1 órával korábban

Közönségszolgálat 1 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 1 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 1 órával korábban

Hírek, rendezvények 1 órával korábban

4keréken 1 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató