Nem enged a negyvennyolcból! Kicsoda? Hát a FIFA! Negyvennyolc válogatott jutott be az idei labdarúgó-világbajnokságra, ennyi legyen elég! Legalábbis egyelőre. Mert van még jó néhány felhasználatlan betű az ábécében a torna csoportköreinek a megnevezésére. Most csak az L-nél tartanak. Hátha mire az X, Y, Z-ig érnek, a magyar és a román aranylábú tizenegy is eljut végre a legjobbak összecsapásaira, rendezzék is bárhol azokat. Erre azonban nem mernék mérget venni. Sőt még fogadni se, ha mérlegelem a mai realitásokat. De tippelni mégiscsak lehet. Főleg, ha nem kerül semmibe. Persze ezzel is eléggé lejárathatja magát az ember, ha nagyon csúnyán melléfog. Ennek ellenére, amikor a kezdés első napjaiban rám kérdezett egyik tévés kollégánk, vállaltam a rizikót, kulturális életünk több más megszólított reprezentánsával együtt. Elvégre mindenki tudja, a focihoz ő ért a legjobban. Mármint a kérdezett. Ebben magam sem kételkedem. Nincs az a szakértő, aki meggyőzőbb lehetne nálam a közvetítések idején!
Egyébként esélylatolgatásban régi motoros vagyok, hosszú-hosszú ideje lelkesen neveztem be minden olyan tippversenyre, amely a közvetlen környezetemben zajlott. Eddig még sosem nyertem el a jelképes nagydíjat, vagy nevezzük, aminek akarjuk, de mindig az olimpiai eszme vigasztalt: a részvétel a fontos, nem a győzelem. Talán az volt a baj, hogy rögtön az elején rossz lóra tettem. De ki nem járt így akkoriban?! Tizenegy évesen fogadtak maguk közé a tippelők, akkor már Szepesi György varázsos rádiós közvetítéseinek megszállottja voltam, eszembe se jutott, hogy más nyerheti az 1954-es vébédöntőt, mint Puskásék, a legyőzhetetlen aranycsapat! Pedig akkor még a brazilok, az uruguayiak voltak a mumusok. Később aztán megértük, Gyuri bácsi attól rémült meg, hogy „jöttek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok!” Azóta már ők se jönnek. De akkor én és mindenki más is a magyar fiúkra voksoltunk. Aztán ezt a fatális mellényúlást valamennyire kiheverve, beláttam tévedésem, de utóbb is mindegyre közbejött valami, sokszor valaki, aki beleszólt a tippembe, és füstbe ment a nyereség. Különben nem is az hajtja a tippelőt, az az igazi diadal, ha dagadó mellel kijelentheti: ugye megmondtam! Most például a franciák végső győzelmét jósoltam meg. Szerintem ugyanis ezúttal tényleg a csatárok döntik el, ki győz, kik emelhetik magasba a Jules Rimet-kupát. Olyan veszedelmes csatársora pedig, mint az immár viharedzett gall-kakasos válogatottnak, egyetlen más együttesnek sincs. És Deschampes mesternek a többi játékosa sem akárki, valamennyi a világ legjobb klubcsapatainak alapembere. Tudjuk, feltartóztathatatlan gólvágó van még egy pár ezen a kanadai, amerikai, mexikói foci-kavalkádon, általuk vált különösen élvezetessé egy-egy összecsapás, de olyan gól-fiestát, mint amilyet a Dembélé, Mbappé és Olise-trió időnként produkál, aligha tud más nemzeti sztárválogatott összehozni.
Összességében is jó hangulatú ez a VB. Sok millió követőjére ráragad a belőle szétsugárzó játéköröm. Rokonszenves a kiscsapatok, az apró országok lelkesedése, a szurkolók ötletessége. A viking evezést mímelő norvégok örökre belopták magukat a drukkerek szívébe. Persze bosszankodni is van bőven okunk, akárhány szempontot tekintve. De ezekkel most nem foglalkozom, holnap estig tartana a felsorolásuk. Zokszót viszont tolmácsolok. Többen nehezményezték a meccseket megszakító ivószünetek bevezetését. Náluk is többen azt szorgalmaznák, hogy az ivószünetek helyett kötelező jelleggel iktassák be a szüntelen ivászatot az egész játékidőre. Hogy ezt sokan már alkalmazzák? Lehet. Én csak halkan mondtam és bátortalanul, nem eltakart szájjal. Egyébként sárga lappal büntethetne miatta a bíró. Fúúúj!
