Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-08-14 11:00:00
Augusztus első hétvégéjén Maros megyében áruszállítókat ellenőriztek, és a közúti közlekedésben agresszíven viselkedő gyorshajtókat azonosítottak. A három akció alkalmával hozzávetőleg 230 bírságot róttak ki.
Augusztus 12-én a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség közlekedési rendőrei a megye területén a közúti áruszállításban részt vevők jogszerűségét vizsgálták a közlekedésbiztonság növelése érdekében. Az akció során 93 járművet ellenőriztek, a megállapított szabálytalanságok miatt pedig 26 szabálysértési bírságot szabtak ki. Emellett öt gépjárművezetői engedélyt bevontak, valamint hét forgalmi engedélyt is, utóbbiakat a járművek műszaki állapotával kapcsolatos hiányosságok miatt. Marosvásárhelyen ideiglenes rendszámmal közlekedő teherszállítót igazoltattak, a rendőrök büntetőeljárást indítottak, és vizsgálatot folytatnak a forgalomba nem helyezett jármű forgalomba hozatalának, illetve hamis forgalmi rendszámmal ellátott jármű vezetésének bűncselekménye miatt. Ugyanezen akció keretében a rendőrök Nagyernyében egy faanyagot szállító gépjármű vezetőjét alkoholszondával ellenőrizték, és a kilélegzett levegőben 0,85 mg/l tiszta alkoholt mértek. Ezt követően egészségügyi intézménybe szállították, ahol a véralkoholszint pontos megállapításához szükséges biológiai mintákat vették le.
Fotó: Maros megyei rendőrség
Ezt megelőzően, augusztus 8–9-én a gyorshajtókat azonosítottak. Az akciók elsősorban a túlzott sebességgel való közlekedés visszaszorítására, a közúti forgalomban tanúsított agresszív magatartás kiszűrésére, valamint a gépjárművek műszaki állapotának ellenőrzésére irányultak. Az akciók során összesen 200 szabálysértési bírságot szabtak ki. Ezek közül 113-at a megengedett sebességhatár túllépése, 5-öt a gépjárművek műszaki állapotával kapcsolatos hiányosságok, további 82-t pedig egyéb közúti szabálytalanságok miatt. Emellett a rendőrök 32 vezetői engedélyt vontak be, amelyek közül 12-t a megengedett sebességhatár túllépése miatt, továbbá 8 forgalmi engedélyt is visszavontak. Az akciók során egy vezetői engedély nélküli járművezetés bűncselekményét is megállapították.
A közlekedési rendőrök a továbbiakban is folytatják azokat az akciókat, amelyek célja a közúti balesetek legfőbb kiváltó okainak megelőzése, valamint azon gépjárművezetők kiszűrése, akik a közlekedési szabályok be nem tartásával veszélyeztetik a közlekedésben részt vevők biztonságát. A gépjárművezetőknek azt javasolják, hogy tartsák be a megengedett sebességhatárokat, a sebességet mindig igazítsák az út- és forgalmi viszonyokhoz, valamint vezessenek elővigyázatosan és felelősségteljesen – tájékoztatott a Maros megyei Rendőr-felügyelőség sajtóosztálya.