2022. május 18., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tejszínes, füstölt lazacos tagliatelle




25 dkg tagliatellét sós vízben kifőzünk, majd leszűrjük. Kis fej hagymát apróra vágunk, kevés olívaolajon, 5 cikk zúzott fokhagymával, 3 evőkanál száraz fehérborral, sóval, darált borssal, csipetnyi szerecsendióval puhára párolunk, kb. 3 dl tejszínnel addig keverjük, amíg besűrűsödik. 20 dkg füstölt lazacot tetszés szerint feldarabolunk, és a forró tejszínhez keverjük. Nagy csokor petrezselyemzöldet is adunk hozzá. Kevés parmezánt is főzhetünk a tejszínbe, más reszelt sajtot is. A tányérra először a tagliatellét helyezzük, majd ráöntjük a lazacos mártást. Tálalhatjuk úgy is, hogy tagliatelle, rá a füstölt lazac, és leöntjük a mártással. Ilyenkor nem adjuk a mártáshoz a füstölt lazacot. Citromkarikával tálaljuk. Aki szeretne, párolt brokkolit is tehet a mártásba, különleges ízvilága van.

Sárgaborsó-főzelék




25 dkg sárgaborsót egy órára vízbe áztatunk. Egy lábasba fél dl olajat teszünk, 1 közepes fej hagymát kockára vágunk, és a leszűrt sárgaborsót hozzáadjuk. Sózzuk, borsozzuk, mokkáskanálnyi pirospaprikával megszórjuk, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, és még egy ujjnyi ráadásnyi legyen rajta. 15 perc alatt puhára főzzük. Két csapott evőkanál lisztet 1 dl vízzel simára keverjük, a sárgaborsóhoz adjuk, majd 1 dl tejszínt is adunk hozzá, és simára főzzük. Ha gyorsan sűrűsödik, még adhatunk hozzá kevés vizet. Jól összefőzzük, ha szükséges, ízesítünk még rajta. Fasírttal, kolbásszal, tojással tálaljuk. Én prézlis gombával kínáltam.

Töltött pulykarolád





Egy nagyobb darab alufóliát kiterítünk, ráhelyezzük a baconszeleteket. 40 dkg pulykamellet felszeletelünk (mintha prézlis szeletnek készítenénk), kipotyolunk (nem túl vékonyra). Sózzuk, borsozzuk mindkét oldalán. Beborítjuk a baconszeleteket a hússal. 20 dkg reszelt sajtot 3 tojással, sóval kikeverünk, és rákenjük a húsra. 20 dkg spenótot (megtisztítva) borítunk rá, elegyengetjük, majd 2 darab mandarint gerezdekre szedve, 1 kisebb piros kápiapaprikát apró kockára vágva a spenótra helyezünk. Kevés fokhagymaporral, sóval, borssal meghintjük. Az alufólia segítségével felcsavarjuk, kétfelől becsavarjuk a végét, majd tepsibe helyezzük. Kevés vizet öntünk alája, és 180 fokon 40 percig sütjük. Utána kibontjuk a fóliát, és pirosra sütjük. Miután kihűl, szeleteljük. Bármilyen köret illik hozzá. Hidegen salátával, friss zöldséggel is fogyaszthatjuk. Nagyon mutatós.

Kókuszos fészek




Szükséges hozzá: 40 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 dl tej, 1 dkg élesztő, 3 tojássárga, 1 evőkanál cukor,1 citrom reszelt héja, csipetnyi só. Az élesztőt cukorral, tejjel felfuttatjuk. Mindent összegyúrunk, és egy órára hűtőbe tesszük. A 3 tojásfehérjét 35 dkg cukorral kemény habbá verjük és hozzákeverünk 25 dkg kókuszreszeléket. Három cipóra osztjuk a tésztát, és kb. fél cm vastagságúra, téglalap alakúra kinyújtjuk. Megkenjük a kókuszos vagy diós habbal, felcsavarjuk, és ujjnyi szeletekre vágjuk. Tepsibe egymás mellé helyezzük, majd 180 fokon 5–6 perc alatt szép rózsaszínűre sütjük. Porcukorral meghintjük, a kókuszreszeléken kívül dióval, mákkal is készíthetjük.

Jó étvágyat kívánok!