2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A szerdai nap sem múlt el magyar érem nélkül. A férfi kötöttfogású birkózás 87 kg-os súlycsoportjában Lőrincz Viktor ezüstérmet szerzett, miután egy nappal korábban a fivére, Lőrincz Tamás aranyérmes lett. Az előző nap minden ellenfelét legyőző Lőrincz Viktor a döntőben az ukrán Csan Belenyuk ellen 1-0-ra vezetett a szünetben, ezt követően azonban ellenfelének kétszer is sikerült átfordítania őt, így a családnak meg kellett elégednie egy újabb arany helyett egy ezüstéremmel.

Befejezte olimpiai szereplését az utolsó versenyben maradt erdélyi magyar sportoló is a tokiói olimpián. A sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta pont- és akciógazdag mérkőzésen szenvedett vereséget a női birkózás 62 kg-os súlycsoportjának vigaszágán a lett Anastasija Grigorjevától, így nem mérkőzhet a bronzéremért. Incze Kriszta az olimpiai versenyt a 7. helyen zárta. A sportoló az Agerpresnek az alábbiakat nyilatkozta a mérkőzés után. „Meglepett a taktikájával, és nem tudtam megfelelően reagálni. Fizikailag jól voltam, de nagyon izgultam, mert másra vártam. Megpróbáltam másként küzdeni, de sokat hibáztam. Lekontrázott, és 4-6 pontot még hozzátett. Aztán visszaszereztem négy pontot, eljutottam 8-ig, de a végén már túlságosan szorított az idő, kockáztattam és ismét megdobott. Azért vesztettem, mert hibáztam, nem mert annyira jobb lett volna. A kulcspillanatokban nem tudtam uralkodni az érzelmeimen.” Hozzátette: nagyon haragszik magára emiatt, de összességében szép élmény volt olimpián részt venni, és három év múlva Párizsba már érmet nyerni utazna.

Lőrincz Viktor az ukrán Zsan Belenyuk ellen küzd a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos kategóriájának döntőjében

Fotó: MTI/Illyés Tibor


A magyar és román sportolók további szerdai eredményei

Atlétika. A hetedik eredménnyel, 83,27 méteres dobással jutott a férfi gerelyhajítás döntőjébe Alexandru Novac. Ugyanebben a versenyszámban Rivasz-Tóth Norbert 77,76 méterrel a 22. helyen fejezte be a versenyt. A 110 méteres gátfutás harmadik elődöntőjében Szűcs Valdó az igen tisztes negyedik helyen ért célba 13,40 másodperccel, ez azonban nem volt elég a döntőbe jutáshoz. Női hétpróbában Krizsán Xénia 100 méter gáton a 17. eredményt érte el, magasugrásban pedig a 22.-et, a váratlanul szerény 174 centiméterrel. Súlylökésben a 11. lett 13,78 méterrel, míg 200 méteren 24,96 mp-cel a 18. időt szerezte meg. Négy próba után a 19. helyet foglalja el, 3611 ponttal.

Kajak-kenu. Ma további négy versenyszámban rendeztek előfutamokat és negyeddöntőket. A férfi egyes kajakok 200 méteres számában Totka Sándor futamgyőzelemmel egyenes ágon jutott a csütörtöki elődöntőbe. A női kenu egyes 200 méteren Balla Virág harmadik lett a futamában, majd a negyeddöntőt megnyerve jutott tovább. Takács Kincső kihagyhatta a negyeddöntőt, mert futama második helyéről közvetlenül lehet elődöntős. A női kajak egyes 500 méteren mindkét magyar induló, Csipes Tamara és Kozák Danuta is futamgyőzelemmel jutott elődöntőbe. Végül a férfi kajak kettes 1000 méteres számában Nádas Bence és Kopasz Bálint futamot nyert, míg Beke Kornél és Varga Ádám negyedik lett, majd a negyeddöntőben elért harmadik hellyel biztosította magának az elődöntős részvételt.

Kézilabda. Nem sikerült a bravúr Magyarország női kézilabdázóinak a nagy favorit Norvégia elleni negyeddöntőben. Elek Gábor csapata nem adta meg könnyen magát, 6-3-ra vezetett, de aztán hét gólt kapott zsinórban. A második félidő elején ismét visszajött a magyar csapat, többször vezetett is, így tíz perccel a vége előtt 21-20-ra. Az utolsó tíz percben azonban semmi nem jött össze, ekkor csak a norvégok lőttek gólt, egymás után ötöt, így 25-21-re megnyerték a mérkőzést. Kézilabdában nem rendeznek helyosztókat, így Magyarország csapata befejezte szereplését.

Nyíltvízi úszás. Olasz Anna a negyedik helyen végzett 10 kilométeres nyílt vízi úszásban a brazil Ana Marcela Cunha, a holland Sharon van Rouwendaal és az ausztrál Kareena Lee mögött. 1,4 kilométerrel a vége előtt Olasz egy nyolcas boly végén úszott, az utolsó ellenőrzőpontnál, 9,5 km-nél már az ötödik helyen állt, a célegyenesben felkapaszkodott a negyedik helyre. A dobogótól elválasztó két-három méteres hátrányát azonban már nem tudta ledolgozni.

Súlyemelés. 396 kilogrammot teljesített összesítésben a férfiak +109 kg-os súlycsoportjában Nagy Péter, aki rontott gyakorlat nélkül megnyerte a B csoportot. Szakításban 178 kilogrammot, lökésben 218 kilogrammot emelt a feje fölé. Ezzel összesítésben a 6. helyen végzett.

Vízilabda. A második félidőben nyújtott bravúros teljesítménynek köszönhetően bejutott a férfi vízilabda torna elődöntőjébe Magyarország válogatottja. A Horvátország elleni negyeddöntőben az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, szünetben azonban 7-5-re vezetett Märcz Tamás csapata, amely a második játékrészben növelte az előnyét, és végül 15-11-re győzött a horvátok ellen. A pénteki elődöntőben Magyarország ellenfele Görögország csapata lesz. 


Magyar és román sportolók pénteki versenyprogramja

A kezdési időpontok romániai idősáv szerint.

Atlétika, férfi 50 km gyaloglás (23:30), Helebrandt Máté, Venyercsán Bence, Marius Cocioran; női 20 km gyaloglás (10:30) Madarász Viktória. 

Kajak-kenu, női C2-500 m selejtezők (3:30) Balla Virág/Takács Kincső; férfi C1-1000 m selejtezők (3:45) Fejes Dániel, Adolf Balázs, Cătălin Chirilă, Victor Mihalachi; női K4-500 m selejtezők (5:30) Kozák Danuta/Csipes Tamara/Kárász Anna/Bodonyi Dóra; férfi K4-1000 m selejtezők (5:45) Nádas Bence/Beke Kornél, Csizmadia Kolos, Totka Sándor. Utána (5:20) negyeddöntők az adott hajóosztályokban.

Ritmikus sportgimnasztika selejtezők (4:20) Pigniczki Fanni.

Birkózás: női 53 kg vigaszág szükség esetén (5:00) Andreea Ana; nyolcad-, és negyeddöntők (5:30) férfi szabadfogás 65 kg, Muszukajev Iszmail; férfi szabadfogás 97 kg, Albert Saritov; női 50 kg, Alina Vuc. Elődöntők 12:15 órától.

Öttusa, női verseny (8:30) Kovács Sarolta, Gulyás Michelle.

Vízilabda, férfi elődöntők (9:30) Magyarország–Görögország.

Karate, férfi 75 kg kumite (11:00) Hárspataki Gábor.

Olasz Anna negyedikként végzett a versenyszámban 

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt


Olimpiai hírek

Az olimpia egyik új száma (gördeszka) bebizonyította, hogy a deszkázás a 14 év alattiak sportága is lehet. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság többek között a gördeszkázástól is várja, hogy meg tudja szólítani a mai tizenéveseket, akik megtalálhatják a maguk hőseit a játékokon, és nem kapcsolják el a tévét, ha szóba kerül az olimpia. Női parkban ugyan a 19 évével szinte veteránnak számító Josozumi Szakura győzött, de a másik két érmet 14 év alattiak szerezték. Második a 12 éves és 343 napos Hiraki Kokona, harmadik pedig a 13 éves 28 napos Sky Brown lett. Hiraki Japán, Brown Nagy-Britannia történetének legfiatalabb olimpiai érmese lett. Legutóbb 1936-ban volt 12 éves olimpiai érmes, akkor a 12 éves Noël Vandernottea a francia evezősök kormányosaként nyert két bronzérmet.


Az algériai Szuad Seruati nem tartozik a nyílt vízi úszósport legjegyzettebb sportolónői közé, ám idén július elején, egy olimpiai kvalifikációs versenyt sikerült megnyernie, így első algériai úszónőként kijutott az olimpiára. A szerda hajnalban befejeződött verseny-

ben végül 2 óra 17 perc 21,6 másodperces eredménnyel ért célba. Ezzel nemcsak simán utolsó lett, hanem az utolsó előtti szlovén Perséhez képest is csaknem tízperces lemaradással ért célba – de célba ért. Nem csoda ezek fényében, hogy az elsőhöz képest csaknem húsz perc hátránnyal beérkező Seruatit legalább olyan vastaps köszöntötte, mint a szám győztesét vagy dobogósait.


Egy Ausztriába tartó repülőgépre szállt fel Krisztyina Tyimanovszkaja fehérorosz futónő, noha eredetileg Varsóba tartott volna. A sportolóval kapcsolatot tartó fehérorosz közösség egyik tagja elmondta, hogy a diplomaták biztonsági aggodalmak miatt cserélték át a járatát. A futónő, akit a belorusz sportvezetők azzal fenyegettek meg, ha nem utazik haza „öngyilkosságba keveredhet”, maszkban és napszemüvegben, egy rendőri kíséretű kisbuszban érkezett a repülőtérre, és nem nyilatkozott a rá váró néhány tucat újságírónak.


Ausztrál sportolók megrongálták az ágyakat a szobáikban, és egy lyukat is hagytak a falban, mielőtt hazaindultak, jelentette be az ausztrál olimpiai bizottság. Több sportoló a hazafelé tartó repülőn is „megengedhetetlenül viselkedett” pénteken, írja a BBC. Az ausztrál szervezet alelnöke, Ian Chesterman elmondta, hogy nem lesz fegyelmi következménye az eseteknek, mert az érintett sportolók elnézést kértek. Chesterman nem nevezte meg az érintett sportolókat, és még a sportágat sem. A BBC szerint viszont az ausztrál futball- és rögbiszövetség is vizsgálódik a repülőút esetében.


Caster Semenya után megint középpontban a tesztoszteron a női atlétáknál: két namíbiai futónő is bejutott a keddi 200 méteres döntőbe, ahol Christine Mboma, brutális hajrával ezüstérmet is nyert. Az afrikaiakat annak ellenére engedték indulni, hogy a szabályosnál magasabb a tesztoszteronszintjük. Ez egyértelmű előny a riválisaikkal szemben, 400-on nem is lehettek ott a rajtvonalon, a rövidebb távon azonban a Nemzetközi Sport Döntőbíróság nem engedte a kizárásukat. Az indulásuk már a rajt előtt is erősen megosztotta a nemzetközi közvéleményt, és újra előhozta az interszexuális sportolónők, vagy ha úgy tetszik, a biológiai nem és a sportszabályok problematikáját. A helyzet a két olimpián is 800-on aranyérmes Caster Semenya révén lehet ismerős. A dél-afrikai középtávfutó ritka rendellenességgel született: női testben XY-kromoszómája van, ezért az XX-kromoszómás nőknél jóval több tesztoszteront termel a szervezete. Így jóval izmosabb is, ami hatalmas előnyt jelent számára, ezért a Nemzetközi Atlétikai Szövetség arra kötelezte, hogy mesterségesen szállítsa lejjebb a hormonszintjét. Semenya az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult amiatt, hogy nem engedik női versenyeken indulni, az ügyben még nincs ítélet.


Megéri Indonéziában is olimpiai bajnoknak lenni. Apriyani Rahayu és Greysia Polii megnyerték a női tollaslabda páros versenyszámát, ami jelentős jutalommal jár az ázsiai országban. Így a fejenként 150 ezer eurónyi pénzjutalom mellett jár nekik egy házépítésre alkalmas telek, egy lakosztály és – öt tehén. Élethossziglan jár nekik az ingyen kávé, a legújabb készülékek és mobiltelefonos előfizetés, valamint megkapják azokat a lapokat is élethossziglan, amelyeket csak olvasni akarnak.

Balla Virág a női kenu egyesek 200 méteres versenyének előfutamában

Fotó: MTI/Kovács Tamás


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató