2020. október 23., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A múlt heti első mérkőzésen több mint egy félidőn át úgy tűnt, hogy a Ferencváros számára csak formalitás lesz a Molde elleni visszavágó a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffjában, a norvég együttes feltámadása után azonban óriási csata várható ma a budapesti Groupama Arénában a főtáblára jutásért.

Szerhij Rebrov csapata Norvégiában sokáig szinte tökéletes játékot mutatott be, már a 7. percben vezetést szerzett Franck Boli góljával, majd az 52. percben Myrto Uzuni fejese után úgy látszott, el is dőlt a párharc. A házigazda norvégok azonban szinte a semmiből visszajöttek, alig negyedóra alatt egyenlítettek, és a hajrában a vezetést is átvették, mígnem a magyar bajnok Ihor Haratin büntetőjével egyenlített (3-3).

Az UEFA honlapjának statisztikái szerint a Ferencváros története során tíz olyan európai kupapárharcot vívott, amelyben az első mérkőzésen idegenben döntetlent ért el, ezek közül nyolcszor jutott tovább. A Molde ezzel szemben hétszer került olyan helyzetbe, hogy hazai döntetlen után kellett volna kivívnia a továbbjutást, s háromszor járt sikerrel. Ezek közül a legnagyobb skalpot egyértelműen az 1999/2000-es szezonban gyűjtötte be, amikor is a BL-selejtező utolsó körében az otthoni 0-0 után 1-1-es döntetlennel, idegenben lőtt góllal búcsúztatta a spanyol Mallorcát, és jutott fel története során először, s mind ez idáig utoljára is a főtáblára.

A Ferencváros – amely tavaly az Európa-liga csoportkörében volt érdekelt – 25 év után juthat újra a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. A zöld-fehérek emlékezetes BL-szereplése óta a magyar csapatok közül csak a Debrecennek sikerült elérnie a csoportkört a 2009/2010-es idényben.

A párharcnak óriási anyagi tétje is van, hiszen a BL csoportkörébe jutás jelentősen több pénzt ér, mint a vesztesnek az Európa-liga főtábláján való szereplés: eddig mindkét csapat 6,4 millió eurót keresett a selejtezőben, amelyik gárda innen továbbmegy, az további 15,25 millió euróval gazdagodik, míg az EL-csoportkör „csak“ 2,92 millió eurót ér.

A párharc visszavágója kedden (ma) 22 órakor a holland Björn Kuipers sípjelére kezdődik, a találkozót az M4 Sport, a DigiSport 2 és a Telekom Sport 3 élőben közvetíti.

Fotó: HVG