2022. január 19., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A MIT – Magyar Ifjúsági Tanács – első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, ahol sikeres erdélyi fiatalok fognak bemutatkozni és elmesélni a saját történetüket.

A MIT – Magyar Ifjúsági Tanács – első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, ahol sikeres erdélyi fiatalok fognak bemutatkozni és elmesélni a saját történetüket. Ezek a fiatalok köztünk élnek és tevékenykednek, építve itthoni közösségünket, példát mutatva mindannyiunk számára. Az idei első konferencián tíz sikeres fiatal fog bemutatkozni, előadást tartani Marosvásárhelyen március 11-én 10 órai kezdettel a Kultúrpalota nagytermében. A rendezvény fővédnöke Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. 
Az esemény célja, hogy az előadók történetein keresztül a részt vevő fiatalok is kedvet kapjanak az önmegvalósításra, a karrierépítésre szülőföldön. A rendezvény neve játékosan hordozza magában a szervezet nevét, MIT mint Magyar Ifjúsági Tanács. Önmagában a szó, mint köztudott, robbanóanyagot jelent, amit főként a bányászatban használtak terek, tárnák megnyitására. Ebből a meggondolásból a rendezvény mottója a Teret nyitunk!. Azaz lehetőséget ad, színteret olyan fiatalok számára, akik munkája, története példaértékű lehet sokak számára. Összesen több mint tíz szakmájában, területén sikeres fiatal fog bemutatkozni, akik történetét a szervezők naponta teszik nyilvánossá az esemény közösségi oldalán, valamint két extra produkció is várható az egynapos színes rendezvényen. Orbán-Barra Gábor (Sepsiszentgyörgy, triálkerékpáros), Imecs-Magdó Levente (színművész, Kolozsvár), Simon Norbert (Csíkszereda, divatfotós), Máthé Zsolt (Segesvár, restaurátor), Halmen Balázs (Kolozsvár, vállalkozó) és Oláh Attila (Kézdivásárhely, parakerékpáros), dr. Zörgő Noémi (kommunikációs szakember, Székelyudvarhely), Jakab Mózes (vállalkozó, Székelyudvarhely), Jakab Hunor (képzőművész, Székelyudvarhely) és Török Réka (designer, Gyergyószentmiklós) mint meghívottak már megjelentek a Dinamit! eseményében, azonban a rendezvényig még bővül a lista további előadókkal. A program extra produkciói Tófalvi Előd slam poetry előadása és a Rhythm of the night táncelőadás. 
A Dinamit! konferencián való részvétel ingyenes, előzetes bejelentkezés szükséges az online jelentkezési lap kitöltésével. 
https://www.facebook.com/events/1208367409283525/  (közlemény)