Dalra fel!

*Az Intermezzo kamarakórus

Születésnapi beszélgetés Fülöp Judit karnaggyal, nyugalmazott óvodapedagógussal

– A karmesternek van karmesteri pálcája, ő egyaránt vezethet zenekart és kórust is. A pálca meghosszabbítja a kart, ami fontos egy nagy apparátusnál. A kórusvezetőnek nincs szüksége karmesteri pálcára, mert ő kézből vezet. Viszont a kéz minden mozdulatának jelentősége van. A karnagynál a két kéz dolgozik, különböző dolgokat csinál: például a jobb kéz a metrumot vezeti, a bal adja a beintést, a tempót, a dinamikát.

– Kérlek, mondj néhány szabályt, amit be kell tartani karvezetéskor.

– Az ujjakat össze kell zárni, nem állhatnak szét, és azok a kórus felé kell nézzenek. A kéz nem mozoghat csuklóból, mereven kell tartani a kart, vállmagasságban, könyökben hajlítva. Az egész kórus a két kezedben van! Ezenkívül nagyon fontos, hogy mit csinálsz a szemeddel, a száddal… Fantasztikus, hogy mennyire tükrözi a kórus a te mimikádat, arcodat. Érzelmeket, szöveget, dallamot kell közvetíteni. Bele kell „ragadni”, át kell élni a művet. Ha ezt a kórusvezető meg tudja csinálni, akkor biztos a siker. Kutatás van arról, hogy a kórusban énekléskor minden tagnak a pulzusa egyforma értéket mutat. Egy fantasztikus, jól sikerült előadás után mind az előadó, mind a hallgató katarzist érez.

– Téged ki tanított karvezetésre?

– Az alapokat a Bethlen Gábor Pedagógiai Líceumban Bajusz Pál zenetanáromtól kaptam, aki a karvezetői tanfolyamot is vezette, általa lett karvezetői diplomám. 1990 után több továbbképzőn, mesterkurzuson vettem részt Kecskeméten, Békéstarhoson, Szabadkán, Debrecenben, Marosvásárhelyen. Tanítványa voltam Kollár Éva Liszt Ferenc-díjas karnagynak, Rozgonyi Éva tanárkarnagynak, Sebestyénné Farkas Ilona karnagynak, akik mind Kodály-tanítványok voltak. Később folyamatosan tanultam férjemtől, dr. Orosz-Pál Józseftől, valamint karnagytársaimtól, akikkel szerte a Kárpát-medencében találkoztam, hiszen minden fellépés tapasztalat is volt egyben. A tanulásban való megállás lemaradást jelentett volna.

– Hogyan lehet megszerettetni a zenét?

– Óvónő voltam 41 évig, sok gyermekjátékot tanítottam. Kovács Júlia Maros megyei szaktanfelügyelővel megalakítottuk a Kis tehetségek vetélkedőjét, ami igen népszerű és sikeres lett. Ezzel a gyerekek önbizalmát emeltük, hogy érezzék a szereplés fontosságát. A gyerekek szünetben is játszották a játékokat az udvaron, de nem a mi kérésünkre. Beléjük évődött, szerették, érzelmileg is feltöltötte őket. A gyerek éneklés közben szabadul fel, ekkor tűnik el a stressz. Az ének mindenféle örömöt és boldogsághormont tartalmaz.

– Hogyan lehet a gyereket bevonni és megtartani a kórusban?

– ’90-ig tanítottam Alsósófalván, akkor jöttem haza Szovátára, szülővárosomba. Az I. fokozati dolgozatomat is A népi gyermekjáték hatása az óvodai nevelésre címmel írtam. Itt kezdtem el először furulyát oktatni az éneklés mellett, ezzel a hangszert is megszerettettem velük. Például amikor az Intermezzo karácsonyi koncertje volt, a nagycsoportos óvodásaim is felléptek, karácsonyi dalokat furulyáztak. A gyerekek szeretik a hangszert, és azok is zenélnek, akik egyébként egy verset sem mondanának el, mert visszafogottak, lámpalázuk van. 2000 körül kerültek Szovátára Magyarországról az iskolanővérek, akik zenetanárként, missziónak tartva a zeneoktatást, elkezdték itt Szovátán a kórusnevelést. Nagy Éva Vera iskolanővér és Czakó Gabriella zenetanár megalapították a Marosszéki Kodály Gyermekkórust. Világhírű gyermekkórusuk van! Itt élnek Szovátán, idén Olaszországból elhozták az aranydíjat. Kicsikkel, nagyokkal egyaránt foglalkoznak.

– Kik kerülnek ebbe a kórusba?

– Veráék nem válogatnak, bárki jöhet, aki akar, később úgyis kialakul a természetes szelekció. Járják a nyárádmenti falvakat, keresik a magyar gyerekeket, akikkel később itt dolgoznak a Tündérkert nevű  Mariánumban, és nagyon sok helyen fellépnek; Böjte Csaba testvérrel is utaznak világszerte.

– Mikor alakult meg az Intermezzo kórus?

– 1996-ban, jövőre leszünk 30 évesek. Az elképzelés az volt, hogy olyan embereket kell megszólítani, akiknek hasonló az elhivatottsága, tanultak énekelni, az ének hozzátartozik mindennapi munkájukhoz, valamelyest ismerik a kottát, és szeretnek kórusban énekelni. Ők pedig az óvónők és a tanítónők voltak. Ott voltak a kolléganőim, felkértem őket, társuljanak hozzám, alakítsunk kórust. Előbb kisebb népdalfeldolgozásokat, biciniumokat tanultunk, heti egy próbával, majd igényesebb, nehezebb műveket kerestem: Kodály, Bartók, Bárdos női karra írt műveit. A próbák színhelye a Bagolyvár óvoda lett, ahol mindig meleg volt, és egy kis orgona is a segítségünkre volt. „Keresztapánk” Bölöni Domokos marosvásárhelyi újságíró, író, aki egyik fellépésünket mediatizálta a Népújságban, az egész előadást egy jól sikerült kis intermezzónak titulálva. Hát akkor legyen Intermezzo a nevünk – mondtuk mindannyian, és ez nagyon bejött.

– Hol léptetek fel?

– Ünnepségeken, rendezvényeken, könyvbemutatókon, Szovátán a Bernády Egylet rendezvényein, Csíkszeredában, Udvarhelyen, Marosvásárhelyen. Később kisebb falvakban is: Székelyabodban, Atyhában stb. Jártunk külföldön is: Tatán, Százhalombattán, Szikszón, Budapest XIII. kerületében, Nádasdon, Bécsben, Rómában, Firenzében. Énekeltünk Pécsváradon is, abban a kis kápolnában, ahol állítólag Géza fejedelem és Vak Béla született.

– Kik voltak az Intermezzo tagjai?

– Eleinte Sárkány Amália, Zaha Emese, Kelemen Emese, Tövisi Emese, Bokor Csilla, Fekete Edit. Később Bokor Etelka, Nagy Aranka csatlakoztak hozzánk, majd frissen végzett tanítók: Pál Enikő, Gub Erika, Bocskay Eszter, Sebe Gyöngyvér, Sebe Ágnes, Désy Enikő, Pál Erika, Szakács Júlia és olyanok is, akik kevés ideig voltak a kórus tagjai. Mindannyian szívesen jöttek, és elkezdtünk együtt dolgozni.

– Mi volt a programban?

– Mivel zömében pedagógusok voltunk, mindnyájunk kedvencei közé tartoztak a gyermekdal-feldolgozások, és ilyen műfajban is elkezdtünk kutakodni, tanulni. Az volt az elképzelésem, hogy gyerekelőadásokat szervezünk. Dalainkhoz Orff-hangszereket használtunk, hogy minél hangulatosabb előadást biztosítsunk. Kedvenceink közé tartozott Kodály Zoltán több műve, de Bárdos Lajos, Halmos László, Mozart, Beethoven művei is. A Gregorian Missa de Angelis is például. Hat nyelven is énekeltünk: portugál, angol, magyar, román, brazil és francia nyelven. Ha nem volt meg a mű fordítása magyarul vagy románul, akkor lefordítottam angolra. Vagy, ha román közönség előtt kellett fellépnünk, akkor például Mozartot ültettem át románra.

– Te milyen nyelvet beszélsz?

– Az idegen nyelvek közül az angolt és a franciát.

– Van valami szép emléked a fellépésekről?

– Rómában énekelni a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában, vagy a lateráni bazilikában, akár Bécs több templomában, vagy itthon a szórványban, akár kis falvakban is – mindenütt élmény volt, és mindenütt másért.

– Mit énekeltetek nászmiséken, amikor a kórustagok mentek férjhez?

– A nászmiséken való éneklés szintén sajátossága maradt az énekkarnak, hiszen a tagjai sorra férjhez mentek, és természetes velejárója volt az esküvőn való részvételünk és a szereplés. Ezeken a fellépésekben az volt az érdekes, hogy mindig tanultunk külön arra az alkalomra egy éneket, amit a menyasszony nem ismert, tehát meglepetés volt számára, no meg elénekeltük mindig a saját kedvenc művét is. Mind a 12 lány férjhez ment, és mind a 12 alkalommal felléptünk egyházi esküvőkön.

– Milyen CD-t adtatok ki?

– 1999 júniusára elkészült a Mordizomadta, libizári-libzom című, gyermekdal-feldolgozásokat tartalmazó lemezünk, amely 68 kis dalocskát, mondókát foglal magában. Főként óvónőknek, tanítóknak, hiánypótló didaktikai iránytűként szolgál. Ennek bemutatójára a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban került sor, gyermeknapon. Szerepel benne Kányádi Sándor egyik általam feldolgozott verse is, az Édesanyámnak című, de előadtuk a 7 kicsi kecske című verses mesét bábokkal mutogatva, Sándor bácsi előtt. Nagy siker volt, Kányádi Sándor el volt ragadtatva. Ebben óvónők és tanítónők részt vettek, mert az elején pedagóguskórusként szerepeltünk. Mindig meghívtak a Bolyai Nyári Akadémia nyitóünnepségeire a Szovátai Teleki Oktatási Központba, az udvarhelyi pedagógus-összejövetelekre, Csíkszeredába, Tusnádra stb. A második CD-nk a Dona nobis pacem egyházi zene, adventtől adventig című, amely 27 művet tartalmaz, és a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, Guttmann Mihály ajánlásával jelent meg. Szoprán: Bokor Etelka, Gub Erika, Kacsó Csilla, Márton Emese. Mezzoszoprán: Bocskay Eszter, Sárkány Amália, Szakács Júlia, Tövisi Emese. Alt1: Fekete Edit, Nagy Aranka. Alt2: Lőrincz Emese, Sebe Gyöngyvér. Hangszerkíséret: Sárkány Amália. Szólók: Bokor Etelka, Bocskay Eszter. Karnagy: Fülöp Judit.

– Melyik dalosszövetségnek vagytok a tagjai?

– A Bernády Közművelődési Egylet tagja vagyunk a kezdetektől fogva, amely a szovátai kulturális élet kútfője. Mester Zoltán elnök, jómagam, Fülöp Judit alelnök és Kiss János titkár több mint 30 éve dolgozunk együtt, teszünk Szováta kultúrájáért. Tagjai vagyunk a Romániai Magyar Dalosszövetségnek, melynek elnöke Tóth Guttman Emese (a dalosszövetség 2021-ben volt 100 éves); tagjai vagyunk a Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetségnek is, amelynek a vezetője Nagy Ferenc volt. S nem utolsósorban a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) tagja is vagyunk, amelynek elnöke Mindszenty Zsuzsanna.

– Mikor lett a női kórusból vegyes kar?

– 2004 őszén szinte egyéves szünet következett, de a férjem biztatására elkezdtük toborozni az új, immár vegyes kar tagjait, akik ismerősök, barátok, házaspárok, kollégák voltak, de jelentkeztek olyanok is, akik meghallották kórusunk szereplését, és csatlakoztak hozzánk. Így 2005 őszén megalakult az Intermezzo kamarakórus vegyes kari felállása.

– Beszéljünk a te életedről…

– Szovátán születtem 1955. november 3-án. Megírtam az életem főbb állomásait, történéseit, családom életét, kiadás előtt áll a könyv. A címe: Keresztutak, útkereszteződések. Mindig van mit hozzátenni, változtatni, gazdagítani. Nyolcéves koromban, 1963-ban költöztünk a Zsil völgyébe megélhetési céllal. Édesapám kőműves volt, de kultúrember, aki táncot tanított, táncműhelyt nyitott. Édesanyám is művelt volt, sokat olvasott.

– Mit kaptál a Zsil völgyétől gyerekként?

– Multikulturalitást, jó románnyelv-tudást, ami egész életemben elkísért. Nem volt sovinizmus, nacionalizmus, oda az ország minden tájáról többféle nemzetiségű ember jött dolgozni, többnyire a bányába. Az emberek tisztelték egymást. Annyi magyar élt a Zsil völgyében, hogy párhuzamos magyar osztályok voltak. Jó tanítónőm volt Talpai Mária személyében, és később jó tanáraim is, Fülöp Ilona, osztályfőnököm és férje, Fülöp Attila zenetanár. Már kisgyerek koromban elkezdtem a zene tanulását, ami később segített a felvételin az enyedi tanítóképzőbe, ahol a zenevizsga kizáró jellegű volt. Hunyad megyéből tízen felvételiztünk, és csak ketten jutottunk be. 1973-ban édesapám nyugdíjba vonult a bányától, és hazaköltöztünk Szovátára. 1976-ban, amikor elvégeztem a képzőt, már nem Hunyad megyébe mentem katedrát választani, hanem Marosvásárhelyre. Először, kis időre megkaptam Szovátát, de következett Székelyudvarhely, Parajd, majd Alsósófalva. Első férjemmel, Szalma Istvánnal tizenhárom évig éltünk együtt, közös gyerekünk Szalma Hajnalka UNITER-díjas sepsiszentgyörgyi színész.

– Mikor kerültél haza a tanügybe?

– 1990-ben, amikor volt egy nagy nyitás, és én a Templom utcai óvodámat választottam, ott voltam óvodás, és a volt óvó nénim, Simon Teréz akkor ment nyugdíjba, az ő helyére jöttem. Igazgató lettem, két óvodát is vezettem, és közben szakmai tanácsadó, pedagógiai körvezető is voltam.

– Hogyan alakult a kapcsolatod Orosz-Pál Józseffel, a második férjeddel?

– Számomra ő a szakma legnagyobbjai közé tartozik, sok lányt, új tagot kaptam a kórusba, akik az ő keze alatt végeztek a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben, ahol nagyszerű zenei alapképzésben részesültek. 2000. június 24-én a békéscsabai kihelyezett zenetanárképző záróünnepségén léptünk fel a szovátai Teleki Oktatási Központban az Intermezzóval, akkor látott engem először vezényelni. Izgultam is nagyon, kértem a lányokat a kórusból, úgy álljanak, hogy OP (így hívták a diákok) ne láthasson. Persze, ő átült egy olyan helyre, ahol pont szemből láthatott engem, így karnagyságból rögtön jól teljesítettem. Sokat beszélgettünk az élet más oldalairól, és azóta vagyunk együtt, immár 25 éve…

– Van hobbid?

– Igen, több is. Üvegeket festek, amit Kovács Árpád művészettörténész méltatott az első kiállításomon Szovátán, a Teleki Oktatási Központban, 2011-ben. Azóta több kiállítást értek meg üvegeim Szovátán, Erdőszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

– Milyen könyved jelent meg?

– A szovátai Intermezzo kamarakórus története, amelynek 2024. október 17-én volt a bemutatója, koncerttel egybekötve, a szovátai Városháza dísztermében. Ezt a férjem mutatta be. Idén Székelyudvarhelyen és a marosvásárhelyi Vártemplomban is bemutatták a kötetet (május 20-án), kórushangversennyel egybekötve.

– Díjak, elismerések?

– Ezüstgyopár díj (2015, RMPSZ); Arany Díj (2015, KÓTA minősítő bizottság által); elismerő oklevél (2016, RMPSZ); Márkos Albert-díj (2016, Romániai Magyar Dalosszövetség); Pedagógus szolgálati emlékérem és oklevél (2016, Emberi Erőforrások Minisztériuma); KÓTA oklevél (2019); Artisjus-díj (2019, Artisjus Társaság); Pro Urbe díj (2019, Szováta Város Önkormányzata); Nagy István-díj (2024, EMKE). Utóbbi kitüntetés alkalmával dr. Makkai Gyönyvér, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem docense laudált.

– Hogyan telnek hétköznapjaid?

– A mindennapi rutin mellett, ami egy kertes házban igazán adott, rengeteg virágom van, ami törődést igényel, aztán főzés, sok-sok társasjáték, festés, írás, de szeretünk kirándulni is. Kóruspróbák, fellépések, szervezések. Ide tartozik a mostani maroknyi Intermezzo tagjainak a felsorolása, akik vállvetve segítettek mind a fesztivál szervezésében, mind a kórustevékenységben. Szoprán: Bajusz Katalin, Ilis Edit, Nagy Márta, Jeremiás Márta, alt: Nagy Lujza, Pál Mária, tenor: Szabó Zsolt, Csortán Ferenc, Orosz-Pál József, basszus: Csortán Imre.

– Mit írsz még?

– Haikukat. A japán kötetlen 17 szótagos versformát művelem. Megtetszett ez a költészeti forma, elkezdtem játszadozni vele, és óriási lázzal fogtam hozzá, hogy magam is alkossak. Azt gondolom, hogy a disszonancia tetszett meg, na meg a csattanó öt szótagból. A haikut kétszer kell elolvasni, ez a törvénye. Ha nem olvasod el kétszer, elsiklasz fölötte. Ezt mondta Macuo Basó, a haiku atyja.

– Vannak kedvenc haikuid?

– Néhány kedvenc haikum: Gondolataim/ nem hagynak elaludni,/ agyalok tovább.// Szárnyal a zene/ harmóniákat röptet/lelkemben pihen.// Szavaink folyton/ütköznek, célt tévesztenek/értelmetlenek.// Csúcsra felmászni/nehéz, viszontagságos,/ túl meg szakadék.// Árnyékban vagyunk./ Te én vagyok, én meg te./ Kicserélődtünk.// Jó, ha tudod, hogy/ a halálunk kapuja/ Istenhez vezet!// Patak csörgedez,/ könnyű utat keres, míg/ hömpölyögni kezd.// Tóban fák, felhők, /Mily csoda egy csomagban/ Rendezetlenül.// Megnyugvást, békét/ szeretnénk végre, odaát/ háború zajlik.

Amikor elköszöntem Fülöp Judittól és férjétől, egy friss Szovátai Hírmondót nyomott a kezembe, amelyben több, általa írt haiku is volt. Megígértem, hogy elolvasom őket – kétszer.

Fejezet Székely Ferenc hamarosan megjelenő Kalapomban búzavirág c. interjúkötetéből.