2020. április 2., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Eltűnő alakjuk mögött délibábként remeg a jelen, elmosódó arcuk már rég a fénybe épült. Látjuk még őket, de csak homályosan, halljuk még, de már csak a saját hangunkon, gondolataik gondolatainkként szólalnak meg, amikor a másodperc törtrészein feltörnek a tudatalattiból. Velünk vannak, de nincsenek, nem léteznek, és mégis élni fognak, odabent valamerre, odakint valahol. Ilyenkor halmozottan jelennek meg az eltűnés fátylai mögül, megkeresnek, és kis ideig velünk maradnak. Az év vége a számadás ideje. Az év végi ünnepkör a számadás ideje. Így volt ez mindig, kőkemény logika mentén. Sötét van és hideg, hó, eső és sár, hamvába tér az óesztendő. Nincs fejlődés, csak körforgás van. A karácsony az év végi ünnepkör része, a szeretet ünnepe a számadás idején. A boldogság ünnepe az emlékezés idején. Mert ilyenkor mindenkiből előtörnek az emlékek, a gyerekkor, az ifjúkor karácsonyainak lenyomata telepszik rá az elmére, és érinti meg a lelket, ad megnyugvást, melegséget, biztonságérzetet vagy keserűséget, dühöt, tehetetlenséget. Nincsenek mindenkinek szép karácsonyai, nincsenek mindenkinek meghitt karácsonyai, nincsenek mindenkinek igazi karácsonyai. Azok, akik velünk voltak, figyelnek bennünket, akár akarjuk, akár nem, akár hisszük, akár nem. Lehet, hogy nem odafentről, lehet, nem odakintről, de idebentről mindenképp. Az emlékeink és azok, akik bennük élnek, meghatározzák az ünnepeinket, különösen a karácsonyainkat. Akik azt látták, hogy otthon züllés van, csúnya beszéd van, szeretethiány van és keménység az elveszett szívekben, azok a szeretet ünnepén mindezt hatványozottan élték vagy élik meg. Számukra nem kedves a karácsony. Akik azt látták, hogy mindent megkapnak, amit szeretnének, mert futja rá, de csupán kárpótlásképpen az igazi, év közben együtt töltött, meghitt esték és napok helyett, azoknak felületes ünnep a karácsony. Akik úgy élték meg, hogy az ünnep csak stressz, a főzés, sütés, ajándékvásárlás körforgásában való rohanás és az ebből óhatatlanul következő veszekedés, rosszkedv, kiabálás, azoknak teher a karácsony. És mindazok, akik elvesztettek valakit, akiket elhagyott valaki, akiket minden évben gyönyörű emlékekkel ajándékozott meg az ünnep, de már nincsen így – azoknak egy kicsit szomorú is a karácsony. És az utóbbiak esetében nem kell feltétlenül az idősekre gondolnunk. Hányan vannak, fiatalok, sikeresek, okosak, akiknek szép gyerekkoruk volt, akiknek örömöt jelentett az ünnep, akik évről évre szívvel-lélekkel készültek arra, hogy családjuknak is hasonlóan szép karácsonyi légkört teremtsenek, de elhagyta őket a párjuk, elváltak, egyedül maradtak, és hiába a pénz, a szép családi ház, az anyagiakban gondtalan élet, ha magányosak, ha egyedül ülnek a fa mellett, ha vita van, hogy kinél karácsonyozzanak a gyerekek, ha haraggal búcsúztak, és ilyenkor kénytelenek a másik szemébe nézni. Számukra már nem öröm az ünnep, hatványozottan sem az, mert a jelent az ember óhatatlanul összehasonlítja a múlttal, és ahogyan a pozitív emlékek, úgy a negatív élmények is sokkal erősebben törnek a felszínre ilyenkor. Sokan közülük megpróbálják álcázni ezt, sokan úgy tesznek, mintha, sokan nem tagadják, hogy alig várják, véget érjen az ünnep, miközben már nem érdekli őket a lényeg. Mások csupán a külsőségeket látják, az esztelen ajándékozásban, a pazarlásban, majd az ezzel való dicsekedésben vélik felfedezni az ünnep lényegét, és lemaradnak arról, ami igazán fontos. Arról, hogy szép karácsonyt csak és igazán csupán belső értékekkel lehet teremteni. Belső tartalommal. Az egymásra való odafigyeléssel. A lélek csendjével. Azzal, hogy olyan légkört teremtünk, amelyben mindenki jól érzi magát. Ahol nem az ajándék nagysága vagy értéke a fontos, hanem az, hogy ki és hogyan adja. Hogy miért adja. Hogy szívből adja-e. Ahol megszólal egy belső hang, amely azt súgja, emlékezz erre az adott, mulandó napra, mert ez szép nap volt, erre mindig visszaemlékezhetsz, ebből táplálkozhatsz később, amikor egyedül vagy, amikor szomorú vagy, amikor nehézségek érnek, amikor nincs erő. A napi stresszben nehéz ezt a békét, harmóniát, családi boldogságot megteremteni, de korántsem lehetetlen. Még akkor sem, ha a gyerekkori karácsonyok nem voltak igaziak, nem voltak békések, nem voltak meghittek. Nem lehetetlen, ha őszintén odafigyelünk egymásra, ha igazi, élő ünnepet kívánunk teremteni, ha meg akarjuk változtatni a múltat, amelynek árnyékos részeit el szeretnénk fedni az általunk létrehozott új és valódi tartalommal. Zárjuk ki a külvilágot annak minden bajával együtt, és figyeljünk egymásra – hiszen akikkel együtt karácsonyozunk, csak ők maradnak nekünk. És csak mi maradunk nekik. Hogy amikor majd a mi alakunk mögött remeg délibábként a jelen, és a mi alakunkat látják homályosan a múltban, mosolyogva gondoljanak vissza ránk és azokra a csodálatos karácsonyokra, amelyeken együtt ünnepeltük azt, hogy még együtt vagyunk.

 Demeter József Érték és Minőség nagydíjas fafaragó alkotása