2024. june 17., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pontosabban öt kategóriában várta a pályázók képeit a XXIII. Nemzetközti Magyar Fotószalont szervező Magyar Fotóművészeti Világszövetség, és kilenc országból 184 fotós küldte el a megmérettetésre színes és fekete-fehér felvételeit. A rangos zsűri 1771 fotóból választotta ki a legjobbakat, a díjazottakat, illetve azokat, amelyeket kiállításra méltónak és a katalógusban megjelentetésre érdemesnek talált. Az adatokat abból az ismertetőből szemezgettük, amellyel a marosvásárhelyi Bernády Ház emeleti galériájában május 16-án megnyílt vándorkiállítás anyagát az MFVSZ elnöke, dr. Patrus Sándor a tárlatlátogatók figyelmébe ajánlotta. A 23 évvel ezelőtt létrehozott fotós tömörülés vázlatos történetét, az eltelt esztendőkben tapasztalt gazdagodást, az ösztönző összefogás és a tehetségápolás folyamatát, a szövetség egyéni és közösségi ténykedésének konkrétumait Magdó István erdélyi alelnök, a Négyfaluban élő kiváló fotóművész részletezte a jelenlevőknek. A felkínált látványt Nagy Miklós Kund művészeti író méltatta, mindenekelőtt azt hangsúlyozva, milyen sokféleképpen közelíthető meg a téma, mennyire változatosan tükröztethetők az olyan életjelenségek, elvontnak vélt fogalmak is, amelyekről sokan fel sem tételezik, hogy vizuálisan ábrázolhatók lehetnének.

Mint mindig, 2023-ban is az általános kategóriában volt a legnépesebb a Szalonra benevezők csapata. Sok fotós pedig a természetben, az állatok világában találta meg a számára legérdekesebbnek tűnő kuriózumot. De a szervezők által meghatározott kerek évfordulós témákban is számos fotográfus érezte meg a kihívás szépségét. A 200 éves Himnusz sorai, a Kölcsey felvetette gondolatok, metaforák ötletes képzettársításokra adtak lehetőséget. Ugyanígy a magyar közmondások, a szellemes nyelvi tömörítés és karakterrajz fordulatai is. A szintén két évszázada született Madách-remekmű, Az ember tragédiája is meg tudta szólítani a fotósokat, ebben a kategóriában az archaikus fotográfiai eljárások alkalmazását is követelményként szabta meg a pályázat. És kevesebben ugyan, de voltak érdemleges próbálkozók. Mint ahogy a fiataloknak, kezdőknek meghirdetett külön kategóriák is vonzónak bizonyultak. Az ifjú tehetségek bátorítása, az utánpótlás biztosítása tavalytól került érdemlegesen a szövetség programjába. Magdó István elmondta, az ilyen törekvésekre a maga következetességével, igényességével a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub is követendő példa lehet. Városunk fotósai az MFVSZ születésénél is bábáskodtak, és kiváló székelyföldi kollégáikkal együtt egyértelműen megérdemlik az elismerést. A most avatott tárlat díjazottjai közül is többen közülük kerültek ki. A megnyitó arra is jó alkalom volt, hogy átvegyék a 2023-as megmérettetésen elnyert oklevelüket. A Marosvásárhelyen bemutatott 47 fotó innen majd továbbmegy más kulturális központokba, a XXIII. Nemzetközti Magyar Fotószalon a tervek szerint ebben az évben is a Kárpát-medence 25 nagyvárosában tudatosítja a nézőkben a fotóművészet értékeit.

Nagy Botond Csikorog a szekér, megitta a kocsis a háj árát című díjnyertes fotója


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató