2020. május 27., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Új kórházépület a koronavírussal megbetegedettek kezelésére

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke bejelentette, hogy új kórházépületet kiviteleznek a marosvásárhelyi fertőzőklinika intenzív terápiás részlegének bővítésére.

Fotó: Nagy Tibor


Az új épületet a Dózsa György utcai 1-es Számú Fertőzőklinika udvarára tervezik, amelyben szükség esetén a koronavírussal fertőzött betegeket kezelnék. A stabil szerkezetű, földszintes  új épület alapterülete 1362 négyzetméter lenne, ami nagyobb az udvaron található valamennyi  épületnél. A tervek szerint 19 kórteremet alakítanak ki benne, ahol 33 intenzív terápiás ágy áll majd a betegek rendelkezésére.

Péter Ferenc tanácselnök hétfőn a beruházás kapcsán elmondta: 

– Két héttel ezelőtt tárgyaltunk először arról, hogy szükség lenne a fertőzőkórház intenzív terápiás részlegének bővítésére, és még aznap megrendeltük az ehhez szükséges műszaki terveket. Köszönet illeti a marosvásárhelyi és kolozsvári tervezőmérnökökből álló csapatot, tagjai rekordidő alatt készítették el a szükséges műszaki dokumentációt, és olyan korszerű építkezési technológiát javasoltak, ami lehetővé teszi, hogy az épület néhány hónap alatt elkészüljön – nyilatkozta a tanácselnök.



A finanszírozás jóváhagyására várnak

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal hétfőn sürgősségi eljárással bocsátotta ki a beruházás építkezési engedélyét, azonban a  kormány döntésére van szükség, hogy a beruházás megvalósuljon. Az Egészségügyi Minisztériumtól, valamint a Közberuházásokért, Fejlesztésekért és Adminisztrációért Felelős Minisztériumtól kedden átiratban kérte a Maros Megyei Tanács, hogy hagyják jóvá a beruházás finanszírozását. A beruházás teljes értéke 16,4 millió lej.

Péter Ferenc a kormány helyi és központi képviselőivel erről korábban már egyeztetett, ezért a Maros Megyei Tanács elnöke bízik abban, hogy a minisztériumok támogatni fogják a kórházfejlesztés megvalósítását, ezáltal megnyílik a lehetőség arra, hogy még az idén nyáron a betegek rendelkezésére lehessen bocsátani az új termeket.

Fotó: Maros Megyei Tanács