2021. október 27., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Már nem Marius Șumudică a labdarúgó 1. ligában bajnoki címtartó és éllovas Kolozsvári CFR szakvezetője. Hiába vezette hibátlan mérleggel hat forduló után a tabellát, az edzőnek mennie kellett, mivel az európai porondon leszerepelt az alakulat, a belgrádi Vörös Csillaggal vívott párharcot (1-6-os összesítéssel) csúfosan elvesztette, így az ősszel csak az újonnan létrehozott Konferencia Liga csoportkörében szerepelhet.

A szerbek elleni, csütörtök esti visszavágót követően nehezen megemészthető és értékelhető dolgok történtek az öltözők (irodák?) környékén. Az erőnléti felelősök összeverekedtek a klub menedzserével és titkárával, az adok-kapokba sajtóértesülések szerint mások is bekapcsolódtak. Az ügyben rendőrségi feljelentés történt, és bűnvádi eljárás is indult.

A tettlegességig fajult konfliktust a belgrádiaktól valaki lefilmezte, a képsor kikerült a román internetes oldalakra.

A rosszul sikerült európai kupaszereplést követően a klub tulajdonosa még a péntekre virradó éjjel bejelentette, hogy menesztik Marius Șumudică edzőt, másnap pedig arról nyilatkozott, hogy Dan Petrescut nevezik ki a helyére, aki korábban két alkalommal irányította a kolozsvári együttest.

Ennek megfelelően Marius Șumudică pénteken délelőtt nem kapott engedélyt, hogy belépjen a CFR edzésközpontjába, bár a szerződésbontást akkor hivatalosan még nem jelentették be. A játékosok első körben az edzővel tartottak, és nem mentek el a délután 5-re újraprogramált tréningezésre, miután Șumudică kitartott álláspontja mellett, miszerint továbbra is ő az edző, hiszen hivatalosan nem értesítették róla, hogy leváltották. Végül mintegy 30 órával később aláírta a szerződésbontásról szóló megállapodást, miután a klubvezetés vállalta, hogy szeptember közepéig kifizeti az idő előtti leléptetésért járó, 300 ezer eurós fájdalomdíjat.

Mivel ez a megállapodás későn jött létre, már nem volt lehetőség Dan Petrescu beiktatására mint edző. Vasárnap kora délutáni értesülések szerint ennek következtében a klub egyik alkalmazottja, Marius Bilașco irányította a CFR-t a vasárnap késő este rendezett, Bukaresti FCSB elleni rangadón.


A csütörtöki, Európa-ligás mérkőzés után valakinek az ellenféltől sikerült lefilmeznie a történteket




Keserü a FCSB-nél

Leigazolta Claudiu Keserüt a FCSB 1. ligás labdarúgóklub. A román válogatott támadó az utóbbi időben klubja, a bolgár Ludogorec második csapatánál szerepelt, mivel konfliktusban állt az edzőjével. Így a bukaresti klub ajánlata mindenkinek kapóra jött, és a Gazeta Sporturilor című lap szerint az együttműködés körülményeit is sikerült rögzíteni.
Keserü 242 mérkőzésen lépett pályára a Ludogorecnél, amelynek színeiben 139 gólt szerzett. Többször megkapta a legjobb idegenlégiósnak és a legjobb támadónak járó díjat.
A csatár, akinek magyar felmenői vannak, de románnak tartja magát, 2014-ben szerepelt a FCSB-nél. Ingyen igazolható játékosként érkezett a francia Bastiától, egy évvel később 2,5 millió euróért eladták egy katari klubnak. Keserü 47 meccset játszott a FCSB-nél, 26 gólt szerzett. Egyedülálló módon ő lőtte mind a hat gólt a FCSB – Zsilvásárhelyi Pandurii (6-0) mérkőzésen. Egyszer jegyzett mesterhármast, négyszer duplázott egy mérkőzésen. Két bajnoki címet szerzett a FCSB-vel.

Eredményjelző

* 1. liga, 7. forduló: FC Voluntari – Chindia Târgoviște 2-1, Universitatea 1948 Craiova – Konstancai Farul 1-1, Bukaresti Dinamo 1948 – Campionii FC Argeș 0-2, Bukaresti Rapid – CSU Craiova 1-2. Az élcsoport: 1. Kolozsvári CFR 1907 18 pont/6 mérkőzés, 2. Rapid 1923 16/7, 3. Botosán 13/6.
* 2. liga, 5. forduló: Temesvári Politehnica – Jászvásári CSM Politehnica 0-1, Sellemberki CSC 1599 – Dunărea 2005 Călărași 1-0, Brassói FC – Dési Unirea 1-0, Gyurgyevói Astra – Unirea 04 Slobozia 1-1, Bodzavásári FC – Konstancai Unirea 14-0, Kolozsvári Universitatea – Bukaresti Metaloglobus 2-1, Petrolul 52 Ploiești – Dacia Unirea 1919 Brăila 4-0, Concordia Chiajna – Zsilvásárhelyi Viitorul Pandurii 0-0. Az élcsoport: 1. Chiajna 13 pont, 2. Petrolul 52 12, 3. Kolozsvári U 12.